Külföld

Kulcsszerepet játszhatnak az applikációk

Az érintkezések nyomon követését célzó telefonos alkalmazásoknak teljes mértékbenmeg kell felelniük az uniós adatvédelmi szabályoknak – hangsúlyozza az Európai Bizottság

Közleményben részletezi az Euró­pai Bizottság, milyen feltételei vannak, hogy mobilapplikációval lépjünk fel a vírus terjedése ellen.

Kulcsszerepet játszhatnak az applikációk
Digitális járványkezelés. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a fizikai érintkezést korlátozó rendelkezések enyhítéséhez szükség lesz a mobiltelefonok adataira
Fotó: AFP/Hans Lucas/Idriss Bigou-Gi

Mint ahogy korábban megírtuk, a kínai állam februárban bevezetett egy mobilapplikációs rendszert, amelynek segítségével a felhasználók a telefonos adatok alapján nyomon követhették, hogy közel kerültek-e olyan személyhez, aki igazoltan vagy feltehetően fertőzött. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez lehet az alapja annak, hogy a hatóságok gyorsan és hatékonyan reagálhassanak a vírus lehetséges kitörési pontjaira. Nemrég a Google és az Apple közölte, hogy közösen dolgoznak egy ilyen szoftveren, az ausztrál kormány pedig épp a napokban vezetett be hasonló alkalmazást.

Az Európai Bizottság szintén felvetette a lehetőségét egy hasonló programnak, közleményükben arról írnak: az érintkezés nyomon követésére szolgáló alkalmazások kulcsszerepet játszhatnak a válság kezelésében, és segíthetnek abban, hogy fokozatosan megszüntessük a fizikai távolságtartást előíró intézkedéseket. Hangsúlyozzák azonban, hogy ezeknek a programoknak teljes mértékben meg kell felelniük az uniós adatvédelmi szabályoknak. Amennyiben ez teljesül, az alkalmazások önkéntes használata kiegészítheti az érintkezések manuális nyomon követését, ezáltal megszakítva a vírus fertőzési láncát.

Egy ilyen applikációnak számos kritériumnak kell megfelelnie. A programokat a népegészségügyi hatóságokkal szoros együttműködésben kell bevezetni, és azokat e hatóságoknak jóvá kell hagyniuk. A telepítésnek önkéntes alapon kell történnie, valamint azt követően, ha már nem lesz szükség rájuk, azokat el kell távolítani az érintettek készülékéről. Továbbá fontos, hogy névtelenséget kell biztosítani a felhasználóknak úgy, hogy közben képesnek kell lenniük arra, hogy figyelmeztessék azokat, akik bizonyos ideig fertőzöttek közelében tartózkodtak, a betegek személyazonosságának felfedése nélkül. Jelezniük kell azt is, hogy azok, akik fertőzöttel érintkeztek, jelentkezzenek tesztelésre, vagy vonuljanak önkéntes karanténba. Valamint a program működését az egész unióban azonos feltételek mellett elérhetővé kell tenni, hogy azok is védelemben részesüljenek, akik átlépik a határokat – írta a közlemény, hozzátéve, a manuális nyomon követést továbbra is alkalmazni kell azok esetében, akik jobban ki lehetnek téve a fertőzésnek, de kevésbé valószínű, hogy rendelkeznek okostelefonnal.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom