Külföld

Nincs ortodox járványpaktum

Egy főpap szerint a román elnök átka teszi tönkre hívei húsvétjét

Ország-, sőt Balkán-szerte megdöbbenést keltett a román ortodox egyház és Marcel Vela belügyminiszter kedd este bejelentett egyezsége, miszerint a szigorú járványügyi korlátozások ellenére az ortodox húsvét alkalmával a hívek a templomudvarokra tódulhatnak az ünnepi pászkáért, s a papok is látogathatják a híveket a társasházak bejáratánál (sőt kórházakba és karanténokba is látogathattak volna).

Az ötlet nem teljesen egyedi, az egyház Bulgáriában is kijárta a templomok nyitva tartását, ugyanakkor rendszeresen fertőtlenítik azokat, és a kormány más előírásokon külön a húsvét alkalmából még tovább szigorított, például a piacoknak és a virágkereskedéseknek is zárva kell tartaniuk. Ugyanakkor szerda késő este, miután Klaus Iohannis államelnöktől az RMDSZ-ig és számos más pártig sokan hevesen tiltakoztak, Vela sajtótájékoztatón közölte: új megállapodást kötöttek, így nem lesz gyülekezés, a híveket pedig csak védőöltözetben látogathatják a papok.

Az ortodox egyház nem repesett az örömtől, Teodosie konstancai érsek például kijelentette, hogy Klaus Iohannis államfő a paktum (és ezzel a keresztények) megtámadásával átkot mondott az ortodoxokra, akik most csalódottak; bezzeg a 19. századi járványoknál kivitték Szent Demeter ereklyéit az utcákra, és rögtön elmúlt a ragály. Jelenleg ez az állapot igen távol van, ugyanis az elmúlt napon új erőre kapott a járvány, csütörtök délután 491 fertőzöttet regisztráltak az elmúlt napok 300-as átlagához képest, és húsz új halottal is bővült a szomorú lista.

Időközben folyik a pszichológiai hadviselés is a koronavírus ellen, a román hatóságok hétvégente kétszer hangosbemondókból bejátsszák a román himnuszt. Ezt olyan célzottan teszik, hogy múlt (azaz húsvét-) vasárnap a magyar lakosságú Kovásznán a rendelettel ellentétben másfél órán keresztül bömböltették a magyarellenes indulót, ami miatt Kopacz Levente városi RMDSZ-es képviselő feljelentést is tett.

Kapcsolódó írásaink