Külföld
Trump: Az Egyesült Államok túl van a járvány csúcspontján

Leszögezte: a vírus és a járvány elleni küzdelem folytatódik, de szerinte a járvány féken tartását célzó eddigi stratégia - amelyet agresszívnak nevezett - „működik, és nagyon is jól működik, noha továbbra is ébereknek kell lennünk”. Bejelentette, hogy csütörtökön előterjeszti az ország gazdasági újraindítását felvázoló kormányzati tervet.
Ismét hangsúlyozta, hogy az ország gazdaságát csakis a tagállamok kormányzóinak egyetértésével indítja újra. Arra a felvetésre, hogy ez nem jár-e újabb megbetegedésekkel és halálozásokkal, azt válaszolta, hogy halálos áldozatok vannak egy lezárt országban is. Úgy vélekedett, hogy a lezárással járó lélektani problémák, a munkahely elvesztése miatti öngyilkosságok szintén aggodalomra adnak okot.
A szövetségi kormány védőfelszerelésekkel segíti a tagállamokat
Trump felsorolta, hogy a kormányzat eddig milyen védőfelszereléseket és milyen mennyiségben szerzett be, és adott tovább a tagállamoknak. Több mint 39 millió N95-ös, tehát orvosi alkalmazásra szánt szájmaszkot, 431 millió védőkesztyűt, több mint tízmillió védőköpenyt említett, s megjegyezte, hogy a General Motors befejezte az első lélegeztetőgép gyártását, amely 11 nap alatt, a gyár indianai üzemében készült el.
Elmondta, hogy tárgyalt egészségügyi és pénzügyi szakemberekkel, s valamennyien aláhúzták, hogy még több védőfelszerelésre és vírustesztre van szükség.
Az elnök kifejtette: az arra jogosult állampolgároknak megkezdték a gazdaságélénkítő csomagtervből biztosított csekkek postázását. Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: „nem is nagyon tudott” arról, hogy a csekkeken rajta van az ő neve is. De hozzátette: az emberek biztosan „nagyon örülnek majd a nagy, kövér, és csodálatos csekknek, amelyen rajta van az én nevem is”.
„Tragikus, hogy más nemzetek megbíznak a WHO-ban”
Trump kitért az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) munkájára. Egy nappal korábban jelentette be, hogy Washington felfüggeszti a WHO-nak nyújtott amerikai hozzájárulás átutalását. A döntését bírálókra utalva szerdán este azt mondta: „tragikus, hogy más nemzetek megbíznak a WHO-ban”. Hozzáfűzte: „tessék megnézni, mi történt Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban!”. A WHO „tragikus hibájának” tudta be az ezekben az országokban kialakult járványhelyzetet. „Az az érzésem, hogy (a WHO-nál) pontosan tudták, hogy mi történik” - jelentette ki.
Az elnök figyelmeztette a kongresszust: berekesztheti mindkét ház munkáját, amennyiben a demokraták késleltetik a kormányzat által javasolt tisztségviselők kinevezésének megtárgyalását. „Sok pozícióban nincs megfelelő számú szakember a járvány elleni küzdelemhez, mert még nem kaptuk meg a kinevezésekhez szükséges (kongresszusi) beleegyezést” - mondta, hozzátéve, hogy a kongresszus munkájának felfüggesztése lehetővé teszi majd számára a kinevezéseket. Arról nem beszélt, hogy milyen jellegű kinevezések maradtak el kongresszusi hozzájárulás hiányában.
A sajtókonferencián Deborah Birx, a munkacsoport egyik orvos tagja elmondta, hogy az ország egészét tekintve javul a járványhelyzet. „Kilenc olyan tagállam van, ahol kevesebb, mint ezer Covid-19-es beteget kezelnek, és naponta kevesebb, mint 30 új fertőzöttet regisztrálnak” - mondta. Mindazonáltal arra figyelmeztetett, hogy változatlanul fontos és szükséges betartani a társadalmi távolságtartás előírásait.
Bezárnak a vágóhidak és húsfeldolgozók, sokan aggódnak az élelmiszer-ellátásért
A járvány miatt bezárnak az amerikai vágóhidak és a húsfeldolgozók, ennek következtében sokan aggódnak az élelmiszer-ellátásért.
A nagy agrárállamokban - Iowában, Dél-Dakotában, Pennsylvaniában - egymás után zárnak be a vágóhidak és a nagy húsfeldolgozó üzemek. Részben mert a dolgozóik között sokakat diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel, részben pedig a járvány terjedése miatti elővigyázatosság okán.
Olyan nagy húsfeldolgozók zártak be, mint a virginiai Smithfield dél-dakotai gyára, vagy Iowában a Tyson Food. A dél-dakotai üzem például az amerikai piac egészének több mint 5 százalékát látja el húsáruval. De zártak be húsfeldolgozókat Coloradóban, Georgiában, Arkansas államban is. Az egyik nagy húsfeldolgozó elnök-vezérigazgatója, Kenneth Sullivan a napokban arra figyelmeztetett, hogy „komoly, talán katasztrofális” következményei lehetnek a bezárásoknak, s veszélybe kerülhet a folyamatos élelmiszer-ellátás is.
Sonny Perdue szövetségi agrárminiszter még a múlt pénteken azt mondta: „minden anyagi segítség rendelkezésre áll, hogy élelmiszer-ellátásunk biztonságban legyen”. A minisztérium szerdán azt közölte: „figyelmesen követik” a helyzet alakulását. A tárca közleménye egyben megnyugtatni igyekezett az aggódókat, azzal érvelve, hogy az élelmiszer-termelés az Egyesült Államokban nem csupán néhány helyen összpontosul, s ez azt jelenti, hogy „az ellátás egészében nincs zavar”.
Az agrárminiszter szerint biztosított az élelmiszer-ellátás
Perdue szerdán hangsúlyozta, hogy az ország élelmiszer-ellátása a járvány idején is biztosított. „Azoknak az amerikaiaknak, akik aggódnak, hogy nem lesz elégséges jó minőségű élelmiszer, azt mondhatom: az amerikai élelmiszerkészlet nagy, megfelelő és biztonságos” - mondta a miniszter. Egyúttal dicsérte az élelmiszer-feldolgozókat, hogy gyorsan és rugalmasan álltak át az éttermi szállításról az élelmiszerboltok ellátására.
Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) megszólaltatta az Iowai Egyetem egyik közgazdászát, Dermot Hayest, aki kifejtette: „a kereskedelemben több hónapra elegendő készletek állnak rendelkezésre húskészítményekből, annál is inkább, mert az éttermi rendelések leálltak”.
A sertéstenyésztők országos szövetsége szerint a járvány legalább ötmilliárd dolláros veszteséget okoz idén az ágazatnak. Hasonlóképpen nyilatkozott a tejtermelők országos szövetsége is.
A gazdaság többi szektorában erőteljesen érezhető a recesszió
Az Egyesült Államokban azonban nemcsak az agráriumban, hanem a gazdasági élet több szektorában is már erőteljesen mutatkozik a recesszió. Elemzők által történelminek minősített szintre zuhant az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom. A szövetségi kereskedelmi minisztérium szerdán nyilvánosságra hozott adatai szerint a ruházati boltok forgalma felére csökkent, a bútorok és az új gépkocsik értékesítése a negyedére esett vissza. A tárca kimutatása szerint a kisboltok és az éttermek forgalma 8,7 százalékkal csökkent, s elsöpörte az elmúlt négy évben tapasztalt növekedés eredményeit.
Egyedül az élelmiszerboltok mutattak fel forgalomnövekedést. Márciusban 27 százalékkal gyarapodott a vásárlók tábora, az amerikaiak akkor rohamozták meg ugyanis a boltokat, és vásároltak fel nagy mennyiségeket az alapvető termékekből.
Andrew Coumo, New York kormányzója szerdán bejelentette, hogy az államban péntektől közterületen kötelező a szájmaszk viselése.
Az új rendelkezés értelmében kötelező lesz a védőmaszk a forgalmas utcákon, tömegközlekedési járműveken, és minden olyan helyen, ahol az embereknek nincs módjuk megtartani a kétméteres távolságot egymástól.
New York államban közterületen kötelezővé tették a szájmaszk viselését
A kormányzó kifejtette: a vírus terjedésének lassítása az egész járvány megállításának kulcsa. „Hogyan teheti meg valaki, hogy nem visel védőmaszkot, amikor egy embertársa közelébe kerül? Mégis, mivel indokolhatná ezt?” - tette fel a kérdést, hozzátéve, hogy aki nem tudott védőmaszkot vásárolni, annak egy sállal vagy valamilyen más ruhadarabbal kell eltakarnia a száját és az orrát.
Cuomo közölte, hogy egyelőre nem büntetik meg azt, aki megszegi az előírást. Bejelentése előtt nem sokkal Bill De Blasio, New York város polgármestere arra kérte a még nyitva tartó üzleteket, hogy szólítsák fel vásárlóikat szájmaszk viselésére.
New York államban csak szerdán újabb 752 halálos áldozata volt a Covid-19 betegségnek, és több mint 12 ezren haltak bele.
A kormányzó hangsúlyozta: bár még nincsenek túl a járvány nehezén, de New York állam egész területén - amely a járvány egyik amerikai gócpontja - lassan, de csökkenőben van az újonnan kórházba szállított betegek száma. „Az egészségügyi rendszerünk stabilizálódott. Nem igazolódtak félelmeink, hogy a rendszer nem bírja majd a betegek ellátását” - mondta.
Az állam helyzetének javulását jelzi, hogy vezetése 100 lélegeztetőgépet küld Michiganbe, és további 40-et Marylandbe.
Cuomo kijelentette, hogy a válság mindaddig nem fog eltűnni, amíg nem sikerül védőoltást előállítani a koronavírus ellen. Meglátása szerint ehhez mintegy másfél évre lesz szükség. Mint mondta, az addig tartó időszakban megnövelik a vírustesztek számát. Hozzátette, hogy ehhez az általa irányított államnak nincs elégséges erőforrása, ezért a szövetségi kormányzat segítségére számít. Az üzleti-gazdasági élet újraindításáról a következő hónapokban is a járványügyi szakemberek véleménye alapján döntenek. „Az újraindítás fokozatos lesz” - ismételte meg korábbi álláspontját a kormányzó.