Külföld

Nőtt az új fertőzöttek száma Olaszországban

 Ötszázhuszonöttel emelkedett egy nap alatt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, amely elérte a 22 170-t Olaszországban - közölte csütörtök esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 1189-cel emelkedett az utóbbi egy nap alatt, de március 21-óta most a legkevesebb az intenzíven kezeltek száma.

Nőtt az új fertőzöttek száma Olaszországban
A kis-ázsiai országban a koronavírus-járvány megfékezése érdekében múlt hét péntek éjféltől vasárnap éjfélig kétnapos kijárási tilalmat léptettek életbe többtucat nagyvárosban
Fotó: Adem Altan / AFP

A halottak száma tovább csökkent az egy nappal ezelőtti 578-hoz és a keddi 602-höz képest.

A diagnosztizált fertőzöttek száma enyhén emelkedett a huszonnégy órával ezelőtti 1127-hez képest, túllépve a 106 ezret. Tizenharmadik napja csökken a kórházban és az intenzív osztályokon levők száma: a betegeknek már 72 százaléka nem szorul kórházi ellátásra, az olaszországi intenzív osztályokon kezeltek száma 2936-ra csökkent, ami március 21. óta a legalacsonyabb adat. A gyógyultak száma meghaladta a 40 ezret. A gyógyultakat és halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma a járvány olaszországi megjelenése óta elérte a 168 941-t.

Néhány üzlet újra kinyitott Olaszországban
Néhány üzlet újra kinyitott Olaszországban
Fotó: Carlo Bressan/ Anadolu Agency

A gócpont Lombardiában egy nap alatt 941 fertőzöttet diagnosztizáltak a korábbi 827 után. Huszonnégy óra alatt 231-en haltak meg, az egy nappal ezelőtti 235-höz képest. Lombardia bejelentette, hogy május 4-től újra akarja indítani a termelési ágazatot, ugyanezen dátumtól a mindennapi élethez való visszatérést tervezi Szicília is.

Angelo Borrelli a polgári védelem bejelentette, hogy a több mint száz Németországba szállított súlyos állapotú olasz fertőzött közül az első hazatérhetett, még kórházi kezelésre szorul, de már nincs intenzíven.

Silvio Brusaferro a Közegészségügyi Hivatal (Iss) vezetője hangsúlyozta, hogy az újraindulást „nagyon óvatosan, lépésről lépésre” kell aktiválni. Kiemelte, hogy Lombardiában majdnem két hónap alatt sem sikerült lenullázni a fertőzöttek számát: „a vírus még itt van közöttünk, nem tűnt el” - jelentette ki. Hozzátette, Olaszországban a járvány három sebességgel halad: nagyon lassú a terjedési üteme délen, közepes a közép-olaszországi régiókban, erőteljesebb északon. Úgy vélte, hogy az olaszok 90 százaléka még nem menekült meg a járványtól. Azt mondta, Olaszországban még nem tudnak tömeges immunitás-tesztet végezni a lakosságon. Arra a kérdésre, hogy hova mehetnek vakációzni az olaszok, Brusaferro úgy válaszolt: idén nyáron „a Dolomitokon egyedül hegyet mászhatunk, de az emberekkel teli strandokat el kell kerülni”.    

Luigi Di Maio az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt képviselője, külügyminiszter a fokozatos nyitást szorgalmazta az óvintézkedéseknek a tartományok  által sürgetett mielőbbi feloldása helyett: „ne úgy nyissuk meg ismét az országot, hogy azután megint le kelljen zárni” - mondta Luigi Di Maio.


Franciaorsazágban tetőzött a járvány


Franciaországban megközelítette a 18 ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, az elmúlt 24 órában 753 fertőzött halt meg, de a kórházban ápolt betegek száma egymás utáni második nap csökkent, miután többen térhettek haza gyógyultan, mint ahány új beteg érkezett. Az adatok emelkedésének lassulása arra utal, hogy a járvány elérte a tetőzést, „a vírus terjedése stabilizálódott, még ha nagyon magas szinten is” -  közölte csütörtök este Jérome Salomon, a francia egészségügyi tárca járványügyi igazgatója.

Franciaországban megközelítette a 18 ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma
Franciaországban megközelítette a 18 ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma
Fotó: Romain Longieras / Hans Lucas

Kórházban 417-en hunytak el a Covid-19 fertőzés következtében az elmúlt 24 órában a szerdai 514 után, az idősotthonokkól - ahol a járvány kezdetet óta 6860-an vesztették életüket - 336 új halálesetet jelentettek.
 A regisztrált fertőzöttek száma 106 206-ról 108 847-re emelkedett. A kórházban ápolt betegek száma 474-gyel kevesebb, mint szerdán, 31 305. Közülük 6248-an vannak intenzív osztályon, 209-cel kevesebben, mint 24 órával ezelőtt.

A súlyos betegek számának csökkenése több mint egy hete folyamatos, de még mindig többen szorulnak intenzív ellátásra, mint amennyi intenzív ággyal, 5 ezerrel,  rendelkezett a francia egészségügy a járvány kezdete előtt.

A szakemberek ez utóbbi adat miatt tartják továbbra is szükségesnek a szigorú kijárási korlátozások és az egészségügyi előírások betartását, miután az enyhülő nyomás ellenére még mindig foglalt minden rendelkezésre álló, illetve sürgősen kialakított kórházi hely.

Csütörtökön ugyanakkor már  több mint 1800-an gyógyultan távoztak, és ezzel 32 812-re emelkedett a kórházban március 1. óta meggyógyultak száma. 

Az Egyesült Államokban több mint 640 ezer az új típusú koronavírussal diagnosztizált fertőzöttek száma


Csütörtöki sajtókonferenciáján New York állam kormányzója, Andrew Cuomo  az általa irányított állam gazdaságának és mindennapi életének fokozatos újraindításáról beszélt. Bejelentette ugyanakkor, hogy a kijárási korlátozásokat és a társadalmi távolságtartás szabályainak érvényét május 15-ig meghosszabbítja.  

A kormányzó kifejtette: annak ellenére, hogy szerdán 606 beteg halt meg a Covid-19 betegségben, folytatódott az eddigi tendencia, s az államban csökkent az újonnan diagnosztizált fertőzések és az újonnan kórházba szállított betegek száma. A kórházban ápolt betegek száma is csökkent 18 335-ről 18 ezerre. New York államban jelenleg több mint 214 ezer a diagnosztizált fertőzöttek és több mint 14 ezer a Covid-19-ben meghaltak száma. Cuomo elmondta: az elmúlt 30 nap alatt 500 ezer vírustesztet végeztek, többet, mint Michigan, Kalifornia és Florida együtt. A járványra utalva úgy fogalmazott: kézben tartottuk a vírust, visszaszorítottuk a fertőzés terjedésének ütemét. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a járvány után meg kell erősíteni az állam kórházi és egész egészségügyi rendszerét.

A koronavírus az idősekre a legveszélyesebb
A koronavírus az idősekre a legveszélyesebb
Fotó: Sebastien Bozon / AFP

Az egyes tagállamok - eltérő időpontban és mértékben - a gazdasági élet újraindítására készülnek. Észak-Dakota kormányzója, Doug Burgum csütörtökön délelőtt közleményben tudatta, hogy május elsején beindul a helyi gazdaság. Ezzel egy időben új egészségbiztonsági intézkedések lépnek életbe: kötelező egészségügyi előírásokat vezetnek be, például naponta fertőtlenítenek az üzemekben és az üzletekben, s előírják azt is, hogy egy-egy üzletben egyszerre hány ember tartózkodhat.

A Fehér Ház csütörtökön  sürgette a kongresszust, hogy „azonnal” szavazza meg a kisvállalkozások számára létrehozott gazdaságélénkítő csomag összegének emelését. A csomag által kölcsönökre biztosított 349 milliárd dollár ugyanis - két hét alatt - csütörtökre elfogyott, új kölcsönkérelmeket nem fogadnak be. A törvényhozóknak és a szövetségi pénzügyminisztériumnak eddig nem sikerült megállapodniuk a további összegek biztosításában. Ez azt is jelenti, hogy a kisvállalkozásoknál további elbocsátásokra lehet számítani.     

A szövetségi munkaügyi minisztérium csütörtökön nyilvánosságra hozott adatai szerint az elmúlt egy hét alatt több mint ötmillió amerikai folyamodott munkanélküli segélyért. Március közepe óta tovább  nőtt a munkanélküliek száma az országban, meghaladva immár a 22 milliót.  A legtöbben, mintegy 600 ezren, Kaliforniában maradtak munka nélkül.
 

Törökországban már harmadik napja rekordmértékben, 125-tel nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma

A vírus okozta napi elhalálozások tekintetében eddig a szerdai 115-ös érték volt a legmagasabb az országban.

A tárcavezető által megosztott adatokból az is kiderült, hogy a kórokozóval diagnosztizáltak száma csütörtökön az utóbbi napoknál ismét nagyobb, 5000-hez közeli értékkel, 4801-gyel nőtt, és elérte a 74 193-mat. Fahrettin Koca mikroblog-bejegyzésében arról is beszámolt, hogy a gyógyultnak minősítettek száma csütörtökön messze az eddigi legmagasabb értékkel, 1415-tel 7089-re emelkedett. A Demirören török hírügynökség csütörtökön azt jelentette, hogy egy 99 éves, új típusú koronavírussal kezelt nőt két hét után gyógyultan engedtek haza az egyik isztambuli kórházból.

A kis-ázsiai országban a koronavírus-járvány megfékezése érdekében múlt hét péntek éjféltől vasárnap éjfélig kétnapos kijárási tilalmat léptettek életbe többtucat nagyvárosban
A kis-ázsiai országban a koronavírus-járvány megfékezése érdekében múlt hét péntek éjféltől vasárnap éjfélig kétnapos kijárási tilalmat léptettek életbe többtucat nagyvárosban
Fotó: Adem Altan / AFP

A fertőzöttek közül jelenleg 1854 embert gondoznak intenzív osztályon, 34-gyel többet, mint szerdán, lélegeztetőgép igénybe vételére pedig 1040 beteg szorul, ami ugyanakkor 12-vel alacsonyabb az előző napi értéknél.
Törökország múlt pénteken lépte túl az új koronavírussal kapcsolatos tesztek számát illetően kitűzött napi 30 ezres célt, amit most csütörtökön már jócskán meg is haladtak, a hatóságok az elmúlt 24 órában 40 427 szűrést végeztek el.

A kis-ázsiai országban a koronavírus-járvány megfékezése érdekében múlt hét péntek éjféltől vasárnap éjfélig kétnapos kijárási tilalmat léptettek életbe többtucat nagyvárosban, köztük Isztambulban és Ankarában is. Az intézkedés 63 millió 640 ezer embert érintett. Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn közölte, hogy az előttünk álló hétvégén szintén ugyanilyen léptékű kijárási tilalmat rendelhetnek el, amit - ha szükségesnek látják - a következő hétvégéken is fenntartanak.

A lépés azt az országos szintű kijárási korlátozást szigorította tovább, amellyel a 65 évnél idősebbeket és a krónikus betegeket kötelezték otthon maradásra, valamint a 20 éven aluli, nem dolgozó fiatalokat.

Törökországban az emberek többsége hétköznapokon munkába jár, hogy mozgásban tartsa a gazdaságot, ám a hatóságok a közösségi életet már szinte teljesen beszűkítették, leállították továbbá a repülőjáratokat, valamint a távolsági vasúti közlekedést, a buszos utazásokat hatósági engedélyhez kötötték, a legnagyobb városokat pedig teljesen lezárták a személyforgalom előtt. 

Lengyelország hétfőtől enyhíti a járvány miatt hozott korlátozásokat

 Hétfőtől enyhítenek az üzleti szolgáltatásokra vonatkozó intézkedéseken, így a 100 négyzetméter alatti üzletekben egy pénztárra számolva 4 ügyfél tartózkodhat egy időben, nagyobb boltokban pedig 15 négyzetméterenként 1-1 személy. Az utóbbi szabály a templomokra is vonatkozik, míg eddig csak öt hívő vehetett részt a szertartásokon. A bolti eladóknál egyúttal egészségügyi ellenőrzést (lázmérés) vezetnek be.

Szintén hétfőtől lazítanak a kijárási korlátozásokon, újból lehet erdőkbe, parkokba járni, viszont a zöld területeken ezentúl is kötelező betartani az egymás közötti távolságtartás szabályait.

A kormányfő kilátásba helyezte: a következő hetekben újabb enyhítéseket fognak bejelenteni, az ütemezés az aktuális epidemiológiai helyzettől függ majd. A következő szakaszokban a kereskedelem, a szolgáltatások beindítását tervezik. Lehetővé akarják tenni a gazdasági tevékenység és a társadalmi élet feléledését, mindezt azonban továbbra is az egészségügyi elővigyázatossági szabályok betartása mellett. „A koronavírus elleni harc nem ér véget, de most már ellentámadást indítunk” - jelentette ki Morawiecki.

Elmondta egyúttal: feltehetőleg még sokáig érvényben marad a nagyobb társasági rendezvények tilalma. A határzár esetleges feloldására vonatkozó kérdésre Morawiecki úgy válaszolt: a határzár legalább május 3-ig érvényben marad. Később ismertetik az iskolai oktatás újraindítását illető terveket is. A kormányfő közölte: a koronavírus elleni harc most következő szakaszában három fő irányt akarnak követni, mégpedig „az elkülönítés, az azonosítás és az informatika szélesebb körű alkalmazásának” irányát.

Az első továbbra is a kölcsönös távolságtartás, valamint a szájmaszk csütörtöktől mindenkire kötelező köztéri viselését jelenti. A második a lehetséges fertőzöttek és korábbi kapcsolataik mihamarabbi kiszűrését, a harmadik pedig a járvány elején bevezetett távmunka minél szélesebb körű alkalmazását - magyarázta Morawiecki.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom