Külföld

Trump: Óriási előrehaladást értünk el a terápiában

"Óriási előrehaladást értünk el a vírus elleni terápiában" - jelentette ki az amerikai elnök a koronavírus-járvánnyal szembeni intézkedéseket irányító kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján a Fehér Házban hétfőn este.

Trump: Óriási előrehaladást értünk el a terápiában
Donald Trump amerikai elnök
Fotó: AFP/Jim Watson

Donald Trump Boris Johnson brit kormányfőnek címzett jókívánságokkal kezdte beszédét. Azt mondta: az amerikaiak imádkoznak a politikus felépüléséért, a Fehér Ház pedig felvette a kapcsolatot a miniszterelnök orvosaival.

Közölte: a fertőzés elleni terápiákon dolgozó két amerikai céget is felkért, hogy működjék együtt Johnson orvosaival.

Trump bejelentette, hogy még ezen a héten több milliárd dollár értékű segítséget osztanak szét az Egyesült Államok kórházai között. Megemlítette, hogy sikerült megállapodásra jutnia az eddig a belföldi szállításoktól vonakodó 3M nevű amerikai vállalattal, és a cég 166 millió 600 ezer maszk gyártására tett ígéretet. A társaság ugyanakkor továbbra is exportálhat maszkokat Kanadába és Latin-Amerikába.

Az elnök elégedetlenségét fejezte ki az indiai állásponttal kapcsolatban. Még a hétvégén ugyanis telefonon felhívta Narendra Modi indiai miniszterelnököt, és arra kérte, hogy oldja fel a hidroxi-klorokin nevű szer exportkorlátozását. Ez az a malária és egyes súlyos autoimmun betegségek kezelésére használt gyógyszer, amellyel több amerikai kórházban is megpróbálják kezelni a koronavírus-fertőzötteket.

Modi azonban nem vette figyelembe a kérést. Trump a sajtókonferencián erre úgy reagált: „nem tetszik” neki az indiai politikus döntése, és meglehet, lesz ennek retorziója.

Az elnök kérdésre válaszolva kifejtette: megfontolandó, hogy a járvány egyes amerikai epicentrumaiba külön repülőgépekkel szállítsák a segítséget, köztük maszkokat, védőköpenyeket, orvosi segédeszközöket.

Állást foglalt a gazdaság újraindítása mellett is. „Megpróbáljuk április végén megszüntetni az érvényben lévő korlátozásokat” - fogalmazott.

Bejelentette, hogy ezentúl rajta és Mike Pence alelnökön is rendszeresen elvégzik a vírustesztet. A konferencián jelen volt Pence is, aki azt mondta, hogy hétfőn vizsgálták meg újra, és az eredmény negatív lett.

A szinte kihalt Los Angeles 2020. április 6-án
A szinte kihalt Los Angeles 2020. április 6-án
Fotó: MARIO TAMA / GETTY IMAGES NORT

Az egyik újságíró azt a jelentést firtatta, amelyet az egészségügyi és emberi erőforrások minisztériumának főellenőre tett közzé hétfőn, s amely szerint a koronavírusos esetekkel küszködő kórházaknak nincs elegendő felszerelésük, orvosi maszkjuk, védőruházatuk, segédeszközük. Trump cáfolta ezt. „Ez nem igaz, ez egyszerűen nem így van” - mondta.

Brett Giroir admirális, az egészségügyi és emberi erőforrások tárcájának államtitkára szintén visszautasította a jelentésben foglalt megállapításokat, hozzátéve, hogy azok valószínűleg a járvány kezdeti szakaszában szerzett tapasztalatokon alapultak.

Trump tájékoztatott arról is, hogy hétfőn délután telefonon tárgyalt a demokraták várható elnökjelöltjével, Joe Bidennel, az Obama-kormányzat egykori alelnökével. „Nagyszerűnek” és „meleg hangúnak” nevezte a beszélgetést; azt mondta, hogy a járvány elleni küzdelmet vitatták meg.

Az Egyesült Államokban meghaladja a tízezret a halottak száma, New Yorkban csúcspontján a járvány

Az Egyesült Államokban meghaladja a tízezret a halottak száma, New Yorkban csúcspontján van a koronavírus-járvány - jelentette a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház hétfő délután.

Az intézmény adatai szerint az országban 356 942 amerikainál állapították meg a fertőzöttséget az új típusú koronavírussal, és 10 524-re emelkedett az általa okozott betegségben meghaltak száma.

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója a szokásos napi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy meglátása szerint a járvány most tetőzik, és az úgynevezett járványgörbe „lapulóban van”. Legalábbis erre utal az, hogy csökkent a kórházba szállított és intenzív osztályon lélegeztetőgépre tett betegek száma.

A kormányzó mindazonáltal közölte, hogy vasárnapról hétfőre, 24 óra alatt, 7 százalékkal növekedett a vírussal diagnosztizáltak száma. Figyelmeztetett arra, hogy a válságnak még távolról sincs vége.

„Eleinte nem vettük komolyan ezt a járványt, és most megfizetjük az árát” - fogalmazott.

Koronavírusos beteget szállítanak New Yorkban
Koronavírusos beteget szállítanak New Yorkban
Fotó: SPENCER PLATT / GETTY IMAGES N

New York államban április végéig meghosszabbították a kijárási korlátozásokat és a társadalmi elkülönülésre vonatkozó előírások érvényét.

Mark Levine, New York város egészségügyi bizottságának elnöke a Twitteren azt írta: miután a kórházak mellett parkoló hűtőkamionok és az ott felállított hűtött sátrak is megteltek a betegségben elhunytak holttestével, elképzelhető, hogy a városnak az egyik helyi parkban kell temetőt kialakítania.

„Nemsokára megkezdjük a temetéseket. Valószínűleg New York City egyik parkját használjuk majd temetkezésre (igen, jól olvasták). Egy sorban 10 koporsót tudunk majd elhelyezni” - írta Levine.

Cuomo kormányzó erre reagálva azt mondta az újságíróknak: nem hallott a tervről.

Illinois államban vasárnapról hétfőre, egy nap alatt több mint ezer új fertőzést diagnosztizáltak, több mint 12 ezerre emelkedett a regisztrált fertőzöttek és 307-re a halottak száma. Chicago polgármestere, Lori Lightfoot hétfőn azt mondta: a városban a Covid-19 nevű járványban elhunytak 72 százaléka afroamerikai.

Arkansas állam kormányzója, Asa Hutchinson közölte, hogy Louisianába küld lélegeztetőgépeket, Gavin Newsom kaliforniai kormányzó pedig a szövetségi stratégiai tartalékba küld ilyen készülékeket, hogy más tagállamokba juttassák el azokat. Kaliforniában ugyanakkor a járvány további terjedésére számítanak, a kormányzó újabb 4600 ágyat különített el a koronavírusos betegek számára.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom