Külföld
Árnyékboksz helyett első az életmentés
A liberális véleménydiktatúrát bírálta Varga Judit, Kurz nem állt be a magyarellenes kórusba

„A veszélyhelyzetnek akkor lesz vége, amikor a veszély már elmúlt, ez objektív kritérium” – hívta fel a figyelmet Varga Judit igazságügyi miniszter a Die Presse osztrák lapnak adott interjúban a koronavírus elleni védekezésről szóló törvénnyel kapcsolatban. „Jogi szempontból ezt a törvényt az Országgyűlés akkor helyezi hatályon kívül, amikor a veszélyhelyzet véget ért, ez a kormányra nézve kötelező, mivel ebben az esetben az Alaptörvény szerint a veszélyhelyzetet meg kell szüntetnie” – magyarázta. Varga szerint „a nyugati sajtó teljesen félreértette” a törvényt, az Európai Parlamentben például már „a parlament kikapcsolását” kifogásolták. Hangsúlyozta, a parlament normálisan ülésezik, a fékek és ellensúlyok rendszere megmarad.
A magyar kormány elleni európai támadásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, „egy rutineljárást figyelhetünk meg, amint az már a Sargentini-jelentés esetében is történt: először hamis híreket terjesztenek – például »korlátlan hatalom«, aztán a képmutató általános felháborodás következik, és végül még azok is kénytelenek csatlakozni, akik valójában nem így látják a dolgokat”. „Mindez a liberális véleménydiktatúra kifejeződése Európában” – mondta Varga, hozzátéve – „ami igazán zavarja ezeket az embereket, az az, hogy Magyarországon konzervatív kétharmados többség van, és hogy egyes kérdésekben másképp gondolkodunk, mint a liberális main-stream”. „Itt emberi életekről van szó, ám úgy tűnik, ilyen árnyékbokszolásra mindenkinek van ideje. Ha nem akarnak segíteni, legalább dolgozni hagyjanak” – hangsúlyozta.
„Az európai igazságügyi együttműködést is a járvány elleni küzdelem szolgálatába kell állítani” – nyilatkozta tegnap az MTI-nek Varga az uniós igazságügyi miniszterek informális videókonferenciája után. „A legfontosabb feladatunk az emberi élet és egészség védelme. Mindent, amit ma mondunk és teszünk, az alapján fogja az utókor megítélni, hogy segítette vagy akadályozta az emberi életek megmentését” – magyarázta.
A koronavírus elleni védekezésről szóló magyar törvényről kérdezték az elmúlt napokban Sebastian Kurz osztrák kancellárt és Karoline Edtstadler Európa-ügyi minisztert is. Kurz a Tiroler Tageszeitung kérdésére kifejtette, „sok intézkedés, amelyek most az európai országokban, köztük Ausztriában érvényben van, jelentősen korlátozza az alap- és szabadságjogokat”, de a veszély elhárultával visszavonják őket. Mint mondta, minden európai ország esetében meg fogják nézni, hogy visszavonták-e az óvintézkedéseket, és „nem használják-e fel a járványt a szabadságjogok korlátozására”. Múlt héten a közszolgálati ORF-nek azt mondta: nincs ideje most Magyarországgal foglalkozni, egészen más dolgok aggasztják. Edtstadler – aki Kurzhoz hasonlóan néppárti politikus – szintén az ORF-nek azt nyilatkozta, a bécsi kormány azért is nyilatkozik visszafogottan hazánkról, mert számít a jó együttműködésre a szomszédjával. Megjegyezte, magyar kolléganőjének, az uniós ügyekért is felelős Varga Juditnak nem nyilvánosan azért elmondja a kritikáit.