Külföld

Részvétét fejezte ki Kövér László kínai kollégájának a vírus áldozatai miatt

Részvéttáviratot küldött Kövér László, az Országgyűlés elnöke Li Zhanshu-nak, a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottsága elnökének a koronavírus kínai áldozataira való megemlékezés napján.

Részvétét fejezte ki Kövér László kínai kollégájának a vírus áldozatai miatt
Kövér László, az Országgyűlés elnöke
Fotó: MH

A táviratban - amit szombaton közöltek az MTI-vel - Kövér László azt írta, a világ államai számára egyre nagyobb gondot jelent a folyamatosan súlyosbodó helyzet, s minden ország egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy leküzdje ezt az eddig nem látott társadalmi, gazdasági és egészségügyi kihívást jelentő új típusú vírust.

A házelnök úgy véli, hogy csak a vírussal való küzdelem problémáinak és az abban való előrelépéseknek az őszinte megosztása lehet az útja annak, hogy széles nemzetközi összefogással sikerüljön elérni a vírus teljes legyőzését.

„Ezzel összefüggésben egyben szeretném kifejezni önnek hálámat azért a segítségért, amelyet hazám kapott a kínai vezetéstől, különféle, a vírus elleni védekezést segítő felszerelés formájában” - fogalmazott Kövér László.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom