Külföld

Alakul Szíria saját „gázai övezete”

Lényegében izraeli–iráni háború zajlik szír területen, Idlíbben konzerválódik a káosz

Izraeli harci gépek akartak csapást mérni a szíriai Homsz környékén, éppenséggel arra a reptérre, ahol iráni vagy Iránhoz köthető egységek vannak. A török és az amerikai elnök is tűzszünetet követelt, közben, mint lapunknak Csicsmann László Közel-Kelet-szakértő elmondta, zajlik a közel-keleti birkózás a regionális hatalmak között.

Alakul Szíria saját „gázai övezete”
Angela Merkel egy romos ház falán a szíriai Binnishben, Idlíb tartományban
Fotó: AFP/dpa/Anas Alkharboutli

„Légvédelmünk feltartóztatta a libanoni légtér felől érkező izraeli agressziót” – fogalmazott a szíriai állami hírügynökség, amelynek jelentése szerint a zsidó állam repülőgépeiről kilőtt rakétákat szedett le kedd este a légvédelem. Az izraeli gépek jelenlétét libanoni biztonsági források is megerősítették, károkról, áldozatokról egyelőre nem tudni, Jeruzsálem pedig, ahogy eddig, most sem kommentálta a történteket.

Ezzel nem szoros összefüggésben, de telefonon egyeztetett egymással Donald Trump amerikai elnök és Recep Tayyip Erdoğan török államfő, és határozottan tűzszünetre szólítottak fel a közel-keleti országban és Líbiában. Az amerikai elnöki hivatal szerint egyetértettek abban, hogy most minden korábbinál fontosabb, hogy az érintett országok békésen rendezzék az ellentéteket, s megállapodtak abban is, hogy közösen és összehangoltan küzdenek a koronavírus ellen. A tűzszünet visszatérő igény a térségben, s különösen a koronavírus-járvány kitörése óta egyre sűrűbben kerül napirendre. Emlékezetes, egy hónappal ezelőtt Trump és Erdoğan már hasonló felhívást intézett Szíriához és Oroszországhoz, António Guterres ENSZ-főtitkár március 23-án pedig azonnali globális tűzszünetre szólított fel.

Maga a járvány is újrarendezheti a közel-keleti erőviszonyokat – ezt már a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi, Politikai és Regionális Tanulmányok Intézetének vezetője mondta lapunknak. Csicsmann László kifejtette: az oroszok a perzsa befolyást próbálhatják meg csökkenteni a szíriai fegyveres erők körében – miközben Irán a ragály kitörése előtt sem volt már a legjobb állapotban, hiszen Kászem Szulejmáni tábornok megölésével lefejezték a síita milíciákat Közel-Kelet-szerte, és az Iránhoz lazábban kötődő Hezbollah került pozícióba.

Az irániak másik ellenlábasa a térségben Izrael: a homszi repülőtéren perzsa fegyveresek állomásoztak, de a hasonló csapások a zsidó állam részéről mindennaposak 2019 óta. Izrael álláspontja szerint a szíriai helyzet biztonsági kihívás – tette hozzá Csicsmann –, s ahogy a szíriai felkelők elleni harcban az irániak egyre közelebb érkeztek az izraeli határhoz, kezdett egyre kellemetlenebbé válni Jeruzsálemnek az Aszad-rezsim térnyerése – miközben a dzsihadistáktól is tartottak. Mindenesetre Idlíb tartománynak a felkelők kezén lévő részén egy erőegyensúly beállása esetén elképzelhető, hogy az izraelihez hasonló – ahogy Csicsmann fogalmazott –, új „gázai övezet” alakulhat ki, hasonló problémákkal, háborús viszonyokkal, dzsihadista uralommal, szociális problémákkal – éppen most, amikor a civil áldozatok száma a polgárháború kitörése óta a legalacsonyabb volt, és közelinek tűnt a konfliktus fegyveres szakaszának a vége.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom