Külföld

Tetőzés jön Olaszországban

Ismét nőtt az új fertőzések száma, azonban biztató jel lehet, hogy némileg kevesebben haltak meg egy nap alatt

Négynapnyi csökkenés után újra megugrott az új fertőzések száma Olaszországban, a tegnap esti közlést megelőző huszonnégy órában 4492 új esetet regisztráltak. Csökkent viszont az egy nap alatt elhunytak száma, 662 ember halt meg szerda óta.

Eddig összesen 80 539 ember fertőződött meg az országban, és 8165 halálos áldozata van a járványnak. A gócpontnak számító Lombardiában is erősen nőtt az új fertőzések száma, szakértők szerint közel van a tetőzés.
Adriano Decarli, a Milánói Egyetem járványtani és orvostudományi statisztikai professzora a Reuters híradása szerint egyébként azt nyilatkozta, hogy akár már 2019 utolsó negyedében is megjelenhetett Lombardiában a vírus – azaz jóval korábban, mint hitték –, abban az időszakban ugyanis megugrott a tüdőgyulladással és influenzával kórházban kezeltek száma. Hangsúlyozta, most azt vizsgálják, megjelent-e a vírus már akkor, és ha igen, hogyan maradhatott észrevétlen, és ez milyen tanulságokkal szolgál egy esetleges második hullám idején.

A koronavírust nem csupán egészségügyi, hanem gazdasági szempontból is le kell győzni, ehhez azonban stratégiai tervre van szükség – nyilatkozta Mario Draghi, az Európai Központi Bank volt elnöke a Financial Timesnak. Az olasz közgazdász szerint a koronavírus elleni harc megvívásához az államadósság jelentős növelése szükséges, a magánszektor veszteségeit részben vagy egészben az államnak kell átvállalnia és európai támogatásra is szükség lesz. „A háborúkat is mindig az államadósság kárára finanszírozták” – fogalmazott.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom