Külföld

Későbbre halasztják az öt évvel ezelőtti franciaországi terrortámadások perét

Tizennégy ember ellen folyik eljárás

A koronavírus-járvány megfékezése érdekében hirdetett hatósági korlátozások miatt elhalasztja a párizsi esküdtszék a 2015 januárjában a francia fővárosban történt, tizenhét áldozatot követelő párizsi terrortámadások perét – tudatta tegnap a francia terrorellenes ügyészség.

A per eredetileg május elején kezdődött volna. Az esküdtszék elnöke úgy ítélte meg, hogy nem elképzelhető a bíróság, a felperesek, a tanúk és az igazságügyi szakértők összehívása megfelelő körülmények között, miközben a tárgyalás várhatóan több hétig fog tartani. A terrorellenes ügyészség szerint a per ősszel kezdődhet el. Két francia dzsihadista tizenkét embert megölt, tizenegyet pedig megsebesített a Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében 2015. január 7-én. Harmadik társuk lelőtt egy rendőrt a főváros egyik déli elővárosában, másnap pedig egy kóser élelmiszerboltban megölt négy embert. A rendőrség mindhárom terroristával végzett. A támadássorozat volt a nyitánya a Franciaországot sújtó iszlamista merénylethullámnak, amelyben több mint 250-en vesztették életüket. Az ügyben 14 ember ellen indult eljárás, közülük 11-en vannak előzetes letartóztatásban.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom