Külföld
Húsz embert vádolnak Isztambulban a szaúdi újságíró-gyilkosság miatt
Hasogdzsi-ügy
Tizennyolc embert vádolnak előre kitervelten és különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel, rájuk súlyosított életfogytiglan kiszabását kérték. Hasogdzsit 2018. október 2-án minden valószínűség szerint egy szaúdi halálbrigád gyilkolta meg brutális módon Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán. Az isztambuli ügyészség szerdai közleményében azt írta, a kivégzőosztagot Ahmed al-Aszíri, a szaúdi hírszerzés akkori helyettes vezetője, valamint Szaúd al-Kahtáni, Mohamed bin Szalmán trónörökös bizalmasa és volt tanácsadója bízta meg a gyilkossággal és látta el utasításokkal, őket bűnpártolással vádolják. Rijád korábban mindent tagadott, végül azt állította, hogy az újságíró dulakodás közben halt meg, és megölése az osztag tagjainak önkényes döntése volt. Szaúd-Arábiában tavaly az ügy kapcsán öt vádlottat halálra, hármat pedig 24 év börtönre ítéltek, de al-Aszíri és a többi vezető ellen a helyi ügyészség nem talált elég bizonyítékot.