Külföld

Egy nap alatt több mint 400 ezer önkéntes segítő jelentkezett Nagy-Britanniában

Egy nap alatt több mint 400 ezer önkéntes segítő csatlakozott Nagy-Britanniában az új koronavírus okozta járvány megfékezését célzó küzdelemhez - mondta szerdán Boris Johnson miniszterelnök.

Egy nap alatt több mint 400 ezer önkéntes segítő jelentkezett Nagy-Britanniában
Egy nap alatt több mint 400 ezer önkéntes segítő jelentkezett Nagy-Britanniában
Fotó: AFP/Oli Scarff

Johnson a Downing Streeten tartott szokásos napi sajtóértekezletén - amelyen most először az újságírók nem személyesen, hanem videokapcsolaton vettek részt - elmondta: a kormány felhívását követő 24 órában 405 ezren jelentkeztek önkéntes munkára.

Matt Hancock egészségügyi miniszter előző nap jelentette be, hogy a kormány 250 ezer önkéntes segítőt toboroz, de már az első nap ennél 155 ezerrel többen jelentkeztek.

Feladataik közé tartozik bevásárlások intézése, gyógyszerek eljuttatása a kijelölt helyekre, páciensek szállítása megfelelő biztonsági intézkedések mellett, valamint igény esetén telefonos kapcsolattartás a 70 éven felüli, kiemelten védett emberekkel, akiknek a brit kormány előírása alapján 12 hétig nem szabad elhagyniuk otthonaikat.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom