Külföld

Románia lezárta határait a külföldiek előtt és korlátozta a kijárást

Nem léphetnek be Romániába vasárnap este 22 órától a nem román állampolgárok, az ország területén pedig éjszaka korlátozták a kijárást - erről és a koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezését célzó más intézkedésekről Marcel Vela belügyminiszter adott ki szombaton katonai rendeletet. Bosznia-Hercegovinában meghalt szombaton az első koronavírusos beteg, Szerbiában szigorítanak a kijárási tilalmon, Szlovákiában újabb 41 embernél mutatták ki a Covid-19 betegség kórokozóját, az ukrán fővárosban hétfőtől csak egészségügyi dolgozók utazhatnak a tömegközlekedési eszközökön.

Románia lezárta határait a külföldiek előtt és korlátozta a kijárást
A külföldiek abban az esetben utazhatnak át szervezett formában kijelölt folyosón Románia területén, ha erről kétoldalú megegyezés születik az érintett országokkal, miként történt a Magyarországon keresztül hazatérő román állampolgárok esetében
Fotó: MH

A külföldiek abban az esetben utazhatnak át szervezett formában kijelölt folyosón Románia területén, ha erről kétoldalú megegyezés születik az érintett országokkal, miként történt a Magyarországon keresztül hazatérő román állampolgárok esetében - magyarázta a belügyminiszter.

A Romániában tartózkodási, vagy letelepedési engedéllyel rendelkező külföldiek és a román állampolgárok rokonai továbbra is beutazhatnak Romániába.

A bevásárlóközpontokban csak az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, tisztítók, és állateledel kereskedések tarthatnak nyitva, és bezárják a fogorvosi rendelőket, csak a sürgősségi ellátás engedélyezett.

Éjszaka 22 órától reggel 6 óráig részleges kijárási tilalmat vezetnek be, a lakást csak írásban - például munkahelyi igazolvánnyal - igazolt indokkal szabad elhagyni. Nappal sem gyülekezhet közterületen háromnál több ember, csak ha egyazon háztartásban élnek.

A koronavírus-járvány terjedése érdekében a hatóságok azt ajánlják az embereknek, hogy napközben is csak indokolt esetben hagyják el lakásukat, vagyis akkor, ha szakmai tevékenységük, az alapvető árucikkek beszerzése, halaszthatatlan gyógykezelésük, haláleset, esetleg gyermekeik, fogyatékkal élő, vagy idős hozzátartozóik gondozása miatt elkerülhetetlen.

Az otthoni elszigetelésből hatósági engedély nélkül távozókat ezentúl hatósági karanténba helyezik, akik pedig megszöknek a karanténból, azoknál - a büntetőjogi felelősségrevonás mellett - elölről kezdik a vesztegzár 14 napos időszakát.

Romániában szombat délig 367 embernél mutatták ki a koronavírust, 4200-an vannak intézményesített, és több mint 55 ezren otthoni karanténban. A fertőzöttek száma péntek dél óta 59-cel nőtt, ami csaknem duplája az utóbbi napokban 24 óra alatt regisztrált új megbetegedéseknek. 14 COVID-19-es beteget kezelnek intenzív osztályon, 52 fertőzöttet pedig gyógyultnak nyilvánítottak. Romániában eddig nem volt halálos áldozata a kórnak, de Olaszországban már hat, Franciaországban pedig egy Covid-19-ben szenvedő román állampolgár vesztette életét.

Tovább szigorítanak a kijárási tilalmon Szerbiában

A fertőzöttek számának növekedése miatt Szerbiában szigorítanak a kijárási tilalmon. Eddig este 20 és hajnali 5 óra között volt tilos az utcára lépni, vasárnaptól már este 17 órától kezdődik a kijárási tilalom. További elővigyázatossági intézkedésként bezárták a vendéglátóhelyeket, a bevásárlóközpontokat és a piacokat, megtiltották a parkok és szabadtéri sportpályák használatát, valamint öt főben maximalizálták az egy helyiségben tartózkodók számát.

A magyar határhoz közeli Szabadkán karanténná alakították a korábban migránsok számára létrehozott befogadóközpontot. Azok kerülnek ide, akik számára kötelező karantént rendeltek el.

Szerbiában reggel óta 149-ről 171-re, Koszovóban 24-ről 28-ra, Észak-Macedóniában 76-ról 85-re nőtt a Covid-19 betegségben szenvedők száma. Montenegróban nem regisztráltak új fertőzést, a betegek száma 14.

Meghalt az első beteg Boszniában

Boszniában szombaton 84-ről 93-ra nőtt a fertőzöttek száma. A járvány első bosznia-hervegovinai halálos áldozata, egy 76 éves nő a hivatalos közlés szerint szív- és érrendszeri problémákkal is küzdött.

Szlovákiában újabb 41 embernél mutatták ki a kórokozót

Szlovákiában szombaton újabb 41 embernél mutatták ki a Covid-19 betegség kórokozóját, és így 178-ra emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma - jelentette be Igor Matovic újonnan kinevezett szlovák kormányfő az este. A szombaton diagnosztizált szlovák fertőzöttek száma több, mint duplája az előző nap kimutatott új megbetegedéseknek. Közben nőtt a meggyógyult betegek száma is, a kórházakban kezelt betegek közül már hetet gyógyultan engedtek haza. Szlovákiában szombat estig közel háromezer személyen végeztek el vírustesztet.

Ukrajnában csak egészségügyi dolgozók utazhatnak tömegközlekedéssel

Az ukrán fővárosban, ahol kedd óta nem jár a metró és a buszokon, illetve egy-egy villamoskocsiban legfeljebb tízen utazhatnak, további szigorítást vezetnek be: hétfőtől már csak a mentősök és más egészségügyi dolgozók, például a gyógyszerészek használhatják a tömegközlekedési eszközöket. Arszen Avakov belügyminiszter közölte, hogy csak a létfontosságú iparvállalatok működhetnek tovább, a többit be kell zárni. Ukrajnában szombatig 41 megbetegedést és 3 halálesetet regisztráltak.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom