Külföld

„Előny, ha nem akarnak egyből megölni”

A mező- és a vízgazdálkodás mellett a biztonság és védelem területén is segítenek a kiküldött magyarok egyes afrikai országoknak

Pécs egyik előkelő kávézójában ülünk. Körülöttünk jönnek-mennek a hazai és külhoni egyetemisták, angol, német, szerb, horvát, arab és magyar szavak kavarognak a levegőben. Előttünk apró asztal, amelyen fényképek hevernek szétszórva, rajtuk egyenruhába öltözött emberek pózolnak.

„Előny, ha nem akarnak egyből megölni”
Koltai Arnold: A diszkréció ebben a szakmában elengedhetetlen alapfeltétel
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

A helyszínek változatosak, Afrika, Afganisztán, Irak, Bosznia-Hercegovina, Amerika és így tovább. Mosolygó, sok nemzet fiaiból összeverbuválódott egyenruhások néznek vissza ránk evés-ivás, csodás sziklák, végeláthatatlan erdők, gyakorlóterek, kormos falak, romos házak, „csajos” poszterek és különböző páncélozott járművek elől. A Föld többtucatnyi pontján született fotókat Koltai Arnold személye köti össze – azaz vagy ő készítette, vagy látható rajtuk valahol. Hol még magyar honvédként, hol pedig már mint a nemzetközi színtér válságövezeteiben dolgozó hazai vállalkozóként.

A kívülálló általában hajlamos egyöntetűen zsoldosnak titulálni a világpiacon megjelenő, általában egykori katonákból, rendőrökből és titkosszolgálati szakemberekből álló nem hivatalos, állami alapokon működő-szerveződő formációkat. Koltai Arnold itt fontosnak tartja kiemelni, hogy nagy különbség van „zsoldosok” és a Magánbiztonsági Vállalatok (PSC – Private Security Company) között.

Míg az előbbiek a nevükben is megfigyelhető módon elsősorban pénzért dolgoznak, és nem mindig aggasztják őket az elvállalt munka erkölcsi és legális kérdései, addig a PSC-k, más néven „kontraktorok” szerződésben lefektetett módon és időben, meghatározott keretek között, az adott ország törvényeit betartva, figyelembe véve a megrendelő legitimitását és szerepét, vállalnak és végeznek el egy adott munkát.


Nem lőhetnek bármire

A védelmi és biztonsági feladatok diszkrét természetéből adódóan a társadalmi nyilvánosságba igen kevés információ jut el
e cégek tevékenységéről, így a filmekben, a hírekben és a kevéssé hozzáértők szemében ők azok, akik „van az a pénz” alapon bármit elvállalnak, legyen szó olajkutak, személyek, civil szervezetek, ipari létesítmények fegyveres oltalmazásáról, fontos emberek kíséretéről, esetleg terroristák levadászásának támogatásáról. Az elégtelen adatok végett sajnos ugyancsak levakarhatatlan sajátjuk az is, hogy ripsz-ropsz lőnek bármire, ami mozog, s mindezt büntetlenül meg is ússzák – továbbá az, hogy munkájukért horribilis összegeket vágnak zsebre.

Régen az amerikai és angol nemzetiségűek számára nem voltak ritkák az ezerötszáz dolláros napidíjak sem, s mi sem kerestünk rosszul, ám számos, kellő tudás és ismeret nélküli, a „bármit” el- és bevállaló itthoni kalandorok dilettantizmusa elrontotta a magyarok megítélését és így anyagi besorolását is, amit aztán csak hosszú és nehéz munkával lehetett helyreállítani – kezd egyből az általános helyzetünkkel és megbecsülésünkkel Koltai Arnold. Ma egy amerikai, brit vagy francia talajról induló cég munkavállalói olyan ötszáz, esetleg nyolcszáz dolláros napidíjat tudnak elérni válságövezetekben, míg egy hasonló magyar vállalkozás ennek körülbelül a feléért tud csak versenyképes maradni.

Ám mielőtt boldog-boldogtalan elkezdené keresni a pécsi cég telefonját, nem árt tudni, kellően jó angoltudás nélkül szinte esélytelen minőségi külhoni munkát megcsípni.

Ha már a számoknál tartunk, mindenképpen érdemes leszögezni, a nemzetközi színtéren mozgó biztonsági vállalkozások legtöbbje az angolszász nyelvterületről indul, de az izraeliek, az oroszok és az ukránok is nagyon erősek e téren.
Idehaza amúgy legfeljebb három-négy, mindenütt elismert kft. utazik e világméretű bizniszben. Amely torta egyébként igencsak hatalmas, hiszen sok a válsággóc, és így egyre tekintélyesebb igény lesz a biztonságra – aminek hála a megbízható kicsiknek is csurran-cseppen valami.

Mielőtt azonban belemélyednénk a részletekbe, néhány tényt célszerű leszögezni. Elsőként talán a legfontosabb, hogy józan vezetésű védelmi, biztonsági vagy biztonságtechnikai cég csak legális feladatra szerződik külföldön. Ez természetesen nemcsak a megrendelő – amely magánszemély épp úgy lehet, mint minisztérium vagy egyéb állami szervezet – százszázalékos megbízhatóságát és legalitását jelenti, hanem azt is, hogy a kiszemelt munka sem ütközik az adott állam törvényeibe. Ez utóbbi legalább annyira fontos, mint az, hogy külföldön ki nyújtja majd a felszerelést, az ellátást és a fegyvert a magyar vállalkozóknak. Utóbbiak utaztatása egyébként a bürokratikus akadályok miatt roppant bonyolult, így egyszerűbb, ha azokat valaki helyben adja kölcsön.

Érdekes felvetés, hogy például egy egzotikus, de válságtól sújtott térségből érkezett megrendelő háttere miként nyomozható le itthonról olyan mélységben, hogy az ember nagy eséllyel utólag se fusson bele semmiféle kellemetlenségbe, pofonba. Az átlagpolgár talán ez esetben is automatikusan valamiféle titkosszolgálati segítségre tippelne, ám Koltai Arnold kifejti, erre jogilag egy nem kormányzati szervezetnek nincs is lehetősége, s nincs feltétlenül szüksége sem. Egyrészt az internet bugyraiból (OSINT – nyílt forrású adatszerzés) manapság sok információt ki lehet bányászni, másrészt ilyenkor jön jól a több évtized alatt kiépített kapcsolatrendszer. Egy-egy telefonszám rengeteget ér, s az sem mindegy, hogy ki kitől kérdezi azt, amit.


Csakis biztosítással!

Mint fogalmaz, mivel nem turistákról beszélünk, egyrészt nagyon magasak a napi biztosítási díjak, másrészt nehéz olyan társaságot találni, amely védelmi és biztonsági munkák elvégzésére kiutazóra szívesen kötne biztosítást. Ám kormányzati munkák esetén bőven megéri a befektetett forrás. Hiszen ha az emberrel, ne adj isten, mégis történik valami végzetes, akkor lesz mire alapozni a családnak. Idehaza egyébként egyetlen társaság sem kínál megfelelő szerződést, ilyesmit leginkább Amerikában és Nagy-Britanniában lehet megkötni. A betegségre, sérülésre vagy halálra a szolgáltatási összeg egy-ötmillió dollár között is mozoghat, azaz ténylegesen szép summának tekinthető.


A fehér ember órája

Érdemes pár szót ejteni arról is, miként megy az üzletkötés – igaz, ez nemcsak a védelmi iparra, hanem minden egyéb vonatkozásra is jellemző. E téren a kontinensek között jelentős eltérések tapasztalhatók. Afrikában például szinte azonnal rá lehet térni a lényegre, s ha az ügylet legitim és aláírtak valamit, akkor azt általában betartják. Az más lapra tartozik, hogy az ottaniak időfogalma gyökeresen eltér a miénktől, azaz képesnek kell lenni kivárni azt, amire szerződtek. Erre mondják az afrikaiak, hogy „a fehér embernek órája van, nekünk meg időnk”.

Afganisztánban ellenben nem túl jellemző, hogy bármi is úgy valósul meg abból, ami és ahogy az a papírokon szerepel. Egyetlen vigaszunk lehet, hogy ott talán egy lehelettel kevésbé utálnak minket, mint például az amerikaiakat,a sokáig ott lévő oroszokat vagy a franciákat és az angolokat. Japán és Kína pedig megint más – ott először megismerni akarják a partnert, s csak a személyes benyomások után határozzák el magukat üzletkötésre.

Koltai Arnold mindezt úgy foglalja össze: bizonyos helyeken kezdésnek már az is jó alap, ha nem akarják megölni az embert, míg máshol viszonylag civilizált módon lehet dolgozni. És ebben semmi vicc nincs.

Afrika kapcsán még érdemes felidézni, hogy a volt gyarmattartókkal szemben a magyaroknak akad két behozhatatlan előnye.

Az első, hogy nekünk az ő szemszögükből tökéletesen tiszta a múltunk, hiszen nincsenek „kolonizációs” és nagyhatalmi ambícióink a térség egyetlen államával kapcsolatban sem. A másik pedig még a rendszerváltozást megelőző időszakból fakad, amikor rengeteg, fejlődő országbeli fiatal folytatta tanulmányait Budapest, Szentendre, valamint Szolnok katonai főiskoláin vagy a főváros más egyetemein. Ők döntően kellemes emlékekkel távoztak, s mivel a koruknál fogva mára magasabb pozíciókba kerültek, most többségében pozitívan állnak országunk és a magyarok megítéléséhez.
A nemzetközi színtéren mozgó hazai biztonsági vállalkozások megbízói inkább külföldiek, de néha akad egy-egy kivétel.
Bár ebben a szakmában a diszkréció elengedhetetlen, Koltai Arnold felidéz egy esetet, amikor egy magyar nagyiparos kívánt a közelmúltban Irakban egy tekintélyes zöldmezős beruházást végrehajtani. Őket bízta meg – így az embereivel kimentek és felderítették a terepet, elkészítették a kívánt jelentéseket a kiszemelt helyszínről, ám az ügylet
a biztonsági helyzet romlása és az Iszlám Állam terjeszkedése okán sajnos kútba esett. Irakban egyébként máskor is dolgoztak – például egy kurd cég érdekében, az ottani olajmezők védelmében.

A pécsi vállalkozás határon túli ügyletei közül emlékezetes Afganisztán, ahol két évig segítettek egy stratégiai fontosságú szövetséges bázis helyi biztonsági erőinek irányításában és taktikai kiképzésében. Ez amúgy viszonylag hosszú idő, mert a kontraktusokat jellemzően tizenkét hónapra kötik, s csak elvétve hosszabbítják meg.

Jelenleg is több helyszínen találhatók meg a cég alkalmazottai, így például Afrikában is, ahol extra hosszú, négy esztendőre szóló szerződés keretében tevékenykednek. Azt, hogy mi a konkrét feladat, nem tudtuk meg, de a vezető annyit mondott, hogy a magyar kormány erőfeszítéseinek megfelelően az érintett afrikai államban a magyarok négy fontos szektorra koncentrálnak a segítségnyújtás tekintetében. Ezek a mező- és a vízgazdálkodás, valamint a biztonság és védelem területei.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom