Külföld

Katasztrófahelyzetet vezettek be Bajorországban

Katasztrófahelyzetet vezettek be hétfőn Bajorországban, Németország legnagyobb területű, második legnépesebb tartományában az új koronavírus járványa miatt. Svájcban jelentősen nőtt a fertőzöttek száma, Spanyolországban több mint 8700 ember kapta el a betegséget, Ausztriában már két halálos áldozatot követelt a kór. Az egyik leginkább fertőzött országnak számító Iránban tovább emelkedett a halálesetek száma. Az ukrán fővárosban tovább szigorítottak a járvány miatt életbe léptetett korlátozó intézkedéseken, Szerbiában pedig további ajánlásokkal próbálnak érvényt szerezni a vasárnap kihirdetett szükségállapotnak.  Kedden videókonferencián tárgyalnak a helyzetről az EU vezető

Katasztrófahelyzetet vezettek be Bajorországban
München máskor forgalmas utcáin egyre kevesebb embert látni
Fotó: AFP/DPA/Felix Hörhager

Markus Söder bajor miniszterelnök tájékoztatóján kiemelte, hogy a járványügyi helyzet napról-napra változik, és „ez sajnos nem javulást jelent”, ezért további korlátozó intézkedésekre van szükség. Az óvodák, iskolák már hétfőn bezártak, keddtől pedig minden intézménynek zárva kell tartani, amelyre nincs feltétlenül szükség az ország és az emberek életének fenntartásához. Ilyenek például az uszodák, a mozik és a szórakozóhelyek. Kijárási tilalmat egyelőre nem vezetnek be.

Továbbra is nyitva tarthatnak az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, drogériák, bankok és benzinkutak, méghozzá 22 óráig, és vasárnap is. A vendéglők 15 óráig tarthatnak nyitva, a vendégek között legalább egy méter távolságot kell tartani.

Arról is döntöttek, hogy 10 milliárd eurós (340 milliárd forint) alapot különítenek el a járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalkozások támogatására.

Svájcban gyorsan terjed a kór

Svájcban törölték a parlament hétfői ülését, helyette a kormány válságtanácskozást tartott. Vasárnapra 840 új esettel 2200-ra nőtt a Svájcban és Liechtensteinben regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, ami azt jelenti, hogy a járvány gyorsan terjed a két alpesi országban. Svájcban eddig 13 halálos áldozata van a koronavírusnak.

Svájc „különleges helyzetnek” minősítette a hazai járványt, és a kantonok vezetése úgy döntött, hogy a korábbiakhoz képest nagyobb hatáskört adnak a szövetségi kormánynak. Bern a múlt héten különített el 3000 milliárd forintnak megfelelő összeget a gazdaság támogatására, és ez nagy mozgásteret biztosít neki.

A szövetségi kormány már korábban hetekre bezáratott minden iskolát, és betiltotta a tömegrendezvényeket.

A svájci hadseregnek van egy különleges egészségügyi zászlóalja, amely segíteni tud bármelyik kantonban a helyi egészségügyi hatóságoknak.

Ausztriában már két halálos áldozata van a betegségnek

Hétfő virradóra kettőre nőtt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Ausztriában. Egy 76 éves nő hétfő éjszaka hunyt el Stájerország tartományban; több betegségben is szenvedett, ezért már korábban kórházi ellátásban részesült. Az első ausztriai áldozat egy 69 éves férfi, aki a múlt hónapban Olaszországban járt, és feltehetően ott fertőződött meg koronavírussal. Christoph Wenisch, a bécsi Ferenc József Császár Kórház osztályvezető orvosa arról tájékoztatott, hogy a beteg már a vírusfertőzést megelőzően krónikus cukor-, valamint bélbetegségben is szenvedett. Vizsgálják, hogy mi okozta a halálát annak a 65 éves férfinak, aki vasárnap hunyt el szintén a Ferenc József-kórházban. A betegnek más megbetegedései is voltak; így egyelőre nem tudni, koronavírus-fertőzés okozta-e a halálát.

Spanyolországban kilencezerhez közelít a fertőzöttek száma

Spanyolországban a legfrissebb adatok szerint a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma 8744, amelyből több mint 6600 esetet a madridi tartományban diagnosztizáltak. A betegségbe 297-en haltak bele, és több mint 520-an már meggyógyultak belőle.

A vasárnap óta érvényben lévő szükségállapotot jól jelzik szerte az országban az elnéptelenedett utcák és a látványosan csökkent autóforgalom. Az alapvető szükségleti cikkeket, például élelmiszert, gyógyszert árusító üzleteken kívül minden zárva van.

José Luis Ábalos közlekedési miniszter a közszolgálati rádiónak az mondta: a helyzetet látva számítani kell arra, hogy a kormány 15 nap elteltével kezdeményezi a szükségállapot meghosszabbítását.

Fernando Grande-Marlaska belügyminiszter pedig úgy nyilatkozott egy másik csatornának, hogy a határok lezárásának lehetősége is fennáll a járvány terjedésének megfékezése érdekében, és a kérdés napirendre kerül az uniós országok belügyminisztereinek hétfői videokonferenciáján.

Baszkföldön a helyi autonóm kormány bejelentette az április 5-re tervezett helyhatósági választások elhalasztását.

Kedden videókonferencián tárgyalnak a helyzetről az EU vezetői

Az Európai Tanács elnöke videókonferenciára hívta a járvány okozta helyzet nyomon követése céljából az Európai Unió tagországainak vezetőit keddre.

Charles Michel hétfői Twitter-üzenetében kulcsfontosságúnak nevezte a vírus terjedésének megakadályozását, a megfelelő orvosi felszerelések biztosítását, a kutatás fellendítését és a gazdaságot érő kihívások csökkentését.

Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek egy héten belül ez lesz a második videokonferenciája a koronavírus-járványról. A múlt kedden tartott megbeszélésen a tagállami vezetők a koronavírus okozta gazdasági károk enyhítésére 25 milliárd euró értékű befektetési alap létrehozásában egyeztek meg. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének tájékoztatása szerint a javasolt befektetési alap az egészségügyi rendszerekre és a kisvállalkozások támogatására irányul.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke: Minden tagország elfogadta a célokat
Charles Michel kulcsfontosságúnak nevezte a vírus terjedésének megakadályozását
Fotó: Európai Unió

A befektetési alap mellett rendelkezésre álló eszközök között a bizottsági elnök megemlítette a növekedési és stabilitási paktum alkalmazásának rugalmassá tételét, valamint azt, hogy unió megvizsgálja az állami támogatásokra és az államadósságra vonatkozó szabályok enyhítésének lehetőségeit, hogy tompítsa a járvány negatív gazdasági hatásait a tagországokban.

A koronavírus-járvány Európába érkezése miatt az eurócsoportot alkotó országok pénzügyminiszterei úgy döntöttek, szintén videókonferencia keretében tartják meg a hétfő délután esedékes rövidített ülésüket. Az összes EU-tagállam pénzügyminiszterét tömörítő fórum (Ecofin) keddi megbeszélését törölték.

Százmilliós segítség a védekezéshez Csehországnak

 Csehország leggazdagabb vállalkozója 120 tonna egészségügyi eszközt adományozott a cseh államnak járvány elleni küzdelemhez.

A cseh államnak az a prágai PPF befektető csoport adományozott mintegy 120 tonna egészségügyi eszközt, amelynek tulajdonosa Petr Keller, a leggazdagabb cseh állampolgár. Az adomány értéke 100 millió korona (1320 millió forint) - jelentette be hétfői Twitter-bejegyzésében Andrej Babis miniszterelnök.

A PPF ezért az összegért 1,8 millió sebészi és 1,7 millió orvosi szájmaszkot, 100 ezer koronavírus-tesztet és más egészségügyi kelléket vásárolt nagyobb részt Kínában, kisebb részt Spanyolországban. A cseh kormány hétfő reggel katonai különgépet küldött a szállítmányért a dél-kínai Sencsenbe. A szájmaszkokból és a tesztekből is jelenleg nagy hiány mutatkozik Csehországban.

„Ezek a tesztek a fertőzés előzetes, gyors megállapítására szolgálnak. Az eredmény 29 percen belül kész” - állította Babis a Twitteren..

A cseh kormány Petr Keller adományán felül további 10 millió különféle szájmaszkot vásárolt Kínában, amelyet hat tételben hoznak el Csehországba. Az első szállítmányt a Travel Service társaság gépe hozza el Prágába a hét közepéig.

Az Agrofert mezőgazdasági és vegyipari holding, amelynek Andrej Babis kormányfő volt a tulajdonosa, mielőtt pénzügyi befektetési alapba került volna, 500 ezer liter fertőtlenítő oldat elkészítéséhez szükséges nyersanyagot adományoz az államnak - jelentette be Karel Hanzelka, az Agrofert szóvivője. „Szükség esetén készek vagyunk a segítség növelésére” - jegyezte meg a szóvivő. Hétfő reggel Csehországban 298 fertőzött személyt tartottak nyilván.

Tovább szigorítottak a korlátozásokon Kijevben

Az ukrán fővárosban, Kijevben tovább szigorítottak a koronavírus-járvány megfékezését szolgáló korlátozásokon. Vitalij Klicsko főpolgármester hétfőn bejelentette, hogy keddtől bezárnak minden kiskereskedelmi egységet, beleértve az éttermeket, kávézókat, bárokat és a bevásárlóközpontokat is, csak az élelmiszer- és háztartási üzletek, valamint a gyógyszertárak maradnak nyitva. Az éttermek viszont házhozszállítást továbbra is vállalhatnak. A városvezetés emellett leállítja a sportlétesítmények, a szépségszalonok és a szórakoztató létesítmények működését. Továbbra is üzemelnek viszont a benzinkutak és a bankfiókok.

A tömegközlekedésben egyelőre nem lesz változtatás, viszont a Kijevből vidékre induló járatokat is korlátozni fogják, bár még nem ismert, milyen mértékben. Ukrajnában múlt csütörtöktől országos karantén van érvényben, szünetel az oktatás és betiltották a tömegrendezvényeket. Országosan kétszáz fősnél, Kijevben hatvan fősnél nagyobb rendezvény nem tartható meg.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál jelentése szerint hasonló korlátozásokat vezetett be hétfőn több ukrán nagyváros - Lviv (Lemberg), Odessza, Zaporizzsja és Mikolajiv - vezetése is. A külügyminisztérium hétfőn közölte, hogy az ukrán konzulátusok világszerte határozatlan időre felfüggesztették a vízumkiadást. Hétfőre Ukrajnában ötre emelkedett a koronavírus-fertőzéses esetek száma, eddig egy halálos áldozata van a betegségnek.

Szerbiában kijárási tilalmat rendelhetnek el

Kijárási tilalmat rendelhetnek el Szerbiában - jelentette be Ana Brnabic kormányfő hétfőn, miután a vasárnap esti szükségállapot kihirdetését követően sem csökkent az utcákon a tömeg. Mint mondta, vasárnap megkérték a lakosságot, hogy csak az menjen az utcára, akinek muszáj, hétfőn azonban emberek tömege lepte el a városközpontokat, az élelmiszerüzleteket és gyógyszertárakat. Hozzátette, ha nem látják, hogy az emberek önként betartják az előírásokat, akkor akár kijárási tilalmat is elrendelhetnek.

Zlatibor Loncar egészségügyi miniszter közölte, bizonytalan határidőre elhalasztják a nem életfontosságú műtéteket, minden egészségügyi intézmény legfontosabb feladata a koronavírus-fertőzöttek ellátása lesz.

A nyugdíjasokat arra kérték, ne menjenek az utcára, a számláik befizetési határidejét három hónappal meghosszabbították. A kormány mindenkit arra kért, hogy ha lehet, elektronikusan intézze hivatalos ügyeit.

A szükségállapot kihirdetése egyben azt is jelenti, hogy kivezényelték a hadsereget az utcákra, hétfőtől katonák védik a kórházakat és a határátkelőhelyeket, szükség esetén pedig a postákat, a repülőtereket, valamint az autóbusz- és vasúti pályaudvarokat is.

Az ország legtöbb városában a tömegközlekedés a hétvégi menetidő szerint zajlik. Belgrádban a vendéglátó-ipari egységek 8 és 20 óra között tarthatnak nyitva, és a nyitva tartási idő alatt a zárt helyiségekben legfeljebb ötvenen tartózkodhatnak. Az előírások betartását a rendőrség ellenőrzi.

A szerb kormány a következő 72 órában további szigorításokat vezet be, illetve közli az eddigi rendeletek és a legfontosabb előírások részleteit.

Magyarország és Szlovénia vasárnap este lekerült a horvát külügyminisztériumnak arról a listájáról, amely felsorolja azokat az országokat, ahonnan bárki csak akkor léphet be Horvátországba, ha utána 14 nap otthoni karanténba vonul. A két országra vonatkozó korlátozás alig másfél napja volt hatályban. A listát már szinte az összes uniós tagállam szerepel.
Szlovénia esetében a korlátozás továbbra is vonatkozik a délkelet-szlovéniai Bela Krajina térségre, amelyet súlyosabban érint a koronavírus-járvány. A határátlépésre vonatkozó rendeletek folyamatosan változhatnak.

Horvátországban hétfőn reggel 56-ra, Szlovéniában vasárnap 14 óráig 219-re emelkedett a fertőzöttek száma.

Szigorú intézkedések a Nyugat-Balkánon

Egyre több nyugat-balkáni ország vezet be szigorú intézkedéseket a járvány megfékezése érdekében, a fertőzöttek száma azonban napról napra tovább nő.

Montenegróban ugyan még egy fertőzöttet sem regisztráltak, ám a podgoricai kormány elővigyázatosságból lezárta a határait a külföldi állampolgárok előtt. A döntés értelmében csak a montenegrói állampolgárok, a diplomaták, és azon külföldiek léphetnek be az Adria-parti országba, akik Montenegróban dolgoznak, ám minden külföldről érkező számára kötelezővé tették az önkéntes házi karantént. Bezárták a vendéglátó-ipari egységeket, a szórakozóhelyeket, a bevásárlóközpontokat és a sportlétesítményeket. Az áruforgalom továbbra is zavartalanul zajlik - közölte a montenegrói kormány. Az egy légtérben tartózkodók számát ötvenre korlátozták, míg a bejelentés szerint a nyitott piacokon sem tartózkodhatnak többen száznál.

Bosznia-Hercegovinában tömegek lepték el a bevásárlóközpontokat, élelmiszerüzleteket és gyógyszertárakat, mivel azonban egyszerre csak korlátozott számban tartózkodhatnak az üzletekben, az utcákon is hosszú sorok alakultak ki. A legtöbben lisztet, étolajat, konzerveket, rizst, tésztát és tisztítószereket vásárolnak, a gyógyszertárakban pedig a lázcsillapítókra, az influenza elleni gyógyszerekre és a vitaminokra van a legnagyobb kereslet. Az országban 24 fertőzöttről tudnak.

Koszovó felfüggesztette az összes induló repülőjáratot, nemzetközi busz- és vasúti járatot, valamint a településközi járatot is, az országba csak a koszovói állampolgárok léphetnek be, őket 14 napos házi karanténra kötelezik. Emellett az élelmiszerüzleteken és gyógyszertárakon kívül minden üzletet, éttermet, bevásárlóközpontot bezártak. Koszovóban 13 fertőzöttet regisztráltak hétfőig.

Az észak-macedóniai politikusok a járványra való tekintettel az április 12-re tervezett előrehozott parlamenti választás elhalasztását kezdeményezték a köztársasági elnöknél. Sztevo Pendarovszki államfő várhatóan a nap folyamán dönt az ügyben.

Iránban tovább emelkedett a halálesetek száma

Iránban 853-ra emelkedett a fertőzés okozta halálesetek száma, miután az utóbbi 24 órában 129 beteg vesztette életét. Egyetlen nap alatt eddig még nem haltak meg ilyen sokan az országban a járvány miatt - közölte hétfőn az egészségügyi minisztérium. Irán-szerte 14 991 fertőzöttet tartanak számon, az utóbbi 24 órában a hatóságok 1053 új fertőzést jegyeztek fel.

A helyettes egészségügyi miniszter arról tájékoztatott, hogy több mint 10 millió embert kérdeztek ki arról, hogy vannak-e a Covid-19 vírusfertőzésre utaló tüneteik: 6,5 millió embert rendelőkben vizsgáltak meg, és további 3,7 millió ember szűrése az interneten keresztül történt meg. A vizsgálatok eredményeképp 900 olyan ember került kórházba, akiknek végül a koronavírus-tesztje is pozitív lett.

Az iszlám köztársaságban számos magas rangú vezetőt - minisztereket, parlamenti képviselőket, a Forradalmi Gárda tagjait és egészségügyi minisztériumi tisztségviselőket - is megfertőzött az új koronavírus. Hétfőn hírügynökségek arról számoltak be, hogy az Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjét megválasztó testület egyik 78 éves tagja is a járvány halálos áldozatai között van.

A jelenleg 80 éves Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője a minap gumikesztyűben jelent meg egy nyilvános rendezvényen, minden bizonnyal a koronavírus-járvány miatti elővigyázatosságból. Bár vasárnap a hatóságok felszólították az irániakat, hogy maradjanak otthon a járvány terjedése miatt, sokan még mindig látványosan nem veszik komolyan a helyzetet. Teherán utcái még vasárnap is tele voltak, rengetegen vásárolgattak az üzletekben, és nem úgy tűnt, mintha a járvány miatti pánikban rohamozták volna meg a boltokat - jegyezte meg az AP amerikai hírügynökség tudósítója.

A Közel-Kelet többi része is küzd a vírussal

Bahreinben bejelentették, hogy meghalt az első olyan beteg, akit az új koronavírus fertőzött meg. Az illető egy 65 éves bahreini állampolgár volt, aki egyéb krónikus betegségekben szenvedett.

Az Egyesült Arab Emírségek hétfőn számos olyan gazdasági intézkedést jelentett be, amelyekkel enyhíteni próbálja a koronavírus-járvány negatív hatását, miután a hét végén közölték: a központi bank 27 milliárd dolláros élénkítő csomagot dolgoz ki. A közel-keleti országban összesen 98 koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván.

Pakisztánban 94-re emelkedett hétfőre a koronavírusos esetek száma. Szindh tartományból jelentettek 42 új fertőzést, ezeknek az eseteknek a többségében iráni zarándoklatról hazatérő emberekről van szó.

Pakisztánban nemrég szigorítottak a járvány terjedését célzó intézkedéseken: ma már zárva tartanak az iskolák, és lemondták az összes rendezvényt az országban. Izraelben hétfő reggel 250 koronavírusos beteget tartottak nyilván, közülük négynek súlyos az állapota.

Az egészségügyi minisztérium koronavírus-szűrését végző központi laboratóriumának igazgatóhelyettese elkapta a kórokozót, és a vele együtt dolgozóknak is karanténba kellett vonulniuk. A koronavírusos esetek felderítése érdekében a minisztérium más laboratóriumokat keres és állít munkába, hogy átvegyék a munkát.

Tel-Avivban az Ichilov Kórház egyik osztályának a főorvosa is beteg lett. Nem csak az osztály idős betegeit kellett karanténba helyezni, hanem az ott dolgozó orvosoknak is el kellett hagyniuk munkahelyüket.

Jeruzsálemben teljes zárlat alá helyeztek két idősotthont, miután egy mindkét helyen dolgozó szociális munkásról kiderült, hogy hordozza a vírust. Az otthonokban eddig hat dolgozót, illetve lakót diagnosztizáltak a Covid-19 betegséggel.

A herzliai interdiszciplináris központ ezerötszáz diákjának és oktatójának kellett azonnali hatállyal karanténba vonulnia, miután az egyik diákról kiderült, hogy fertőzött. Ez a diák is részt vett a múlt kedden tartott nagyszabású, zárt csarnokban rendezett purimi fesztiválon.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom