Külföld

Közel kétszázezer aláírás gyűlt már össze a nemzeti régiók védelme érdekében

Közel kétszázezer aláírás gyűlt már össze online a nemzeti régiók védelme érdekében - mondta a Rákóczi Szövetség elnöke az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Közel kétszázezer aláírás gyűlt már össze a nemzeti régiók védelme érdekében
Termékek a Székely Nagyvásáron
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Csáky Csongor hangsúlyozta: az elektronikus lehetőség mellett papír alapon is támogatható a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezése, a szövetség az ívek összegyűjtésében is segítséget nyújt. Elmondta: az ívek a szövetség honlapjáról is letölthetők - egy ívre három aláírás vezethető fel - és azokat a 1255 Budapest, Pf. 23 címükre is visszaküldhetik. Az ide érkező íveket a Rákóczi Szövetség az aláírásgyűjtés május 7-ei befejeztével átadja a szervezőknek - tette hozzá.

A szövetség elnöke sikertörténetnek nevezte a 2018-ban indult Minority SafePack kezdeményezést, ami mellett az érvényességi küszöböt meghaladó, egymillió kétszázezer aláírás gyűlt össze. Ez alapvetően az EU területén több mint ötvenmillió embert jelentő őshonos nemzeti kisebbségek védelmére hívja fel az EU döntéshozóinak figyelmét - mondta. 

A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésével pedig azt szeretnék elérni, hogy az egy tömbben élő őshonos nemzeti kisebbségek esetében, ahol azok régiót is képeznek - például a székelyeknél - az EU ismerje el nemzeti régióként a térségeket, és biztosítson forrásokat ahhoz, hogy a közösségek meg tudjanak maradni - fogalmazott Csáky Csongor. Úgy vélte: a kezdeményezés a nemzeti kisebbségek megmaradása mellett a régiók népességmegtartó erejét is tudná növelni.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom