Külföld

Sok az ellentét Brexit-ügyben

Michel Barnier főtárgyaló figyelmeztette Londont, hogy az Európai Unió is szabhat feltételeket a tárgyaláson

Az Egyesült Királyság is tisztelje a Európai Unió függetlenségét – szólította fel a brit kormányt Michael Barnier, az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója tegnap a Brexit utáni kapcsolatot rendező tárgyalások első fordulóját követően.

Sok az ellentét Brexit-ügyben
Négy hónapja próbál zöld ágra vergődni Brüsszel nevében a britekkel a főtárgyaló
Fotó: AFP/Anadolu Agency/Dursun Ayde

Barnier szerint a brit fél folyamatosan azt hangsúlyozza és bizonygatja, hogy független Brüsszeltől, de el kell fogadnia, hogy az EU is szabhat feltételeket egy ilyen tárgyaláson.

A főtárgyaló elárulta, hogy sok dologban nem értettek egyet a brit képviselettel, és nagyon komoly ellentétek vannak, de hangsúlyozta, hogy ez még csak az első alkalom, sok idő van hátra, és a felek számára elérhető egy mindenkinek megfelelő egyezség.

London már közölte, hogy ha júniusig nem körvonalazódik a megegyezés, feláll a tárgyalóasztaltól. Az átmeneti időszak december végéig ad időt a viszonyok rendezésére, és Boris Johnson brit miniszterelnök hangsúlyozta, hogy nem fog élni a határidő kitolásának lehetőségével.

Barnier figyelmeztette az Egyesült Királyságot, hogy ne becsüljék alá a következményeit annak, ha esetleg nem sikerülne megegyezni az átmeneti időszak végéig, mert azok nagyon mások lesznek, mint a január végi kilépés utáni közvetlen következmények.

Ahogy várható volt, az egyik legnagyobb ellentétet az okozza, hogy az EU ragaszkodik ahhoz, hogy a szabadkereskedelmi egyezmény esetén a brit és az uniós termékek és szolgáltatások azonos versenyfeltételeket élvezzenek. Azaz a briteknek vállalniuk kellene, hogy a náluk készült és forgalomba hozott termékek megfelelnek az uniós szabványoknak, nehogy az eltérő szabályozások versenyhátrányt okozzanak az európai termékeknek. Erre a britek nem hajlandók.

A terrorizmus, szervezett bűnözés, pénzmosás elleni küzdelmet szolgáló rendőri és igazságügyi együttműködés keretében sem akarják a britek vállalni, hogy az Európai Unió Bíróságának továbbra is joghatósága legyen az ügyeik felett, és az Emberi Jogok Európai Egyezményének betartására sem vállalnak írásos garanciát.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom