Külföld

Joe Biden visszatért, ismét szoros a verseny

Felsorakoztak a fekete szavazók Barack Obama volt alelnöke mellett, aki a szuperkedd után felzárkózott Bernie Sandershez a demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemben

Újra szorossá tette a demokrata elnökjelöltségért folyó versenyt a „szuperkedd” az Amerikai Egyesült Államokban. Joe Biden volt alelnök és Bernie Sanders szenátor közül kerül majd ki Donald Trump ellenfele az őszi elnökválasztáson.

Joe Biden visszatért, ismét szoros a verseny
Biden kampányát már sokan temették, most mégis újra ő lett a fő esélyes
Fotó: AFP/NurPhoto

Feltámadt hamvaiból a sok szakértő által temetett Biden-kampány az Amerikai Egyesült Államokban a „szuperkedden”. Tegnapelőtt tizennégy államban tartottak egyszerre voksolást, valamint egy tengeren túli területen, Amerikai Szamoán. A nap egyértelmű győztese Joe Biden, Barack Obama korábbi alelnöke volt, aki felzárkózott Bernie Sanders szenátor mellé a delegáltak számát tekintve, főleg a déli államok fekete szavazóinak köszönhetően, akiknek körében Biden hihetetlenül népszerű, jelentős részben Obamához fűződő kapcsolata miatt.

Bár több helyen még számolják a szavazatokat és a delegáltak pontos eloszlását, úgy tűnik, Biden kilenc államban győzött: Virginiában, Észak-Karolinában, Alabamában, Tennessee-ben, Arkansasban, Oklahomában, Minnesotában, Massa­chusettsben és valószínűleg Texasban is. Bernie Sanders diadala biztosra vehető Vermontban, Utahban és Colorado államban, és majdnem biztosnak tekinthető Kaliforniá­ban. Maine államban fej fej mellett végzett Biden és Sanders.

Michael Bloomberg Amerikai Szamoán tudott csak nyerni, a többi helyszínen nem csak az első helyről csúszott le, de mélyen várakozásain alul szerepelt, így ő be is jelentette tegnap kampánya végét, és Joe Bident ajánlotta támogatói figyelmébe, mint alkalmas jelöltet. Korábban szintén a volt alelnököt ajánlotta a kampányból kiszállók közül Pete Buttigieg, Amy Klobuchar és Beto O’Rourke is. A kampányára 500 millió dollárt költő Bloomberg közölte: „három hónappal ezelőtt azért szálltam be az elnökjelöltségért folyó versenybe, hogy legyőzzem Donald Trumpot, s ma ugyanezért hagyom abba”. Sajtóértesülések szerint Elizabeth Warren massachusettsi szenátor is fontolgatja visszalépését, miután meglepetésre „saját államában” sem tudott győzni, sőt a harmadik helyre szorult.

Az elnökjelöltség sorsa most már biztosan Bernie Sanders és Joe Biden között fog eldőlni. „Néhány nappal ezelőtt a sajtó és a megmondóemberek még azt hangoztatták, hogy a kampányomnak vége. De nagyon is él!” – jelentette ki Biden a kaliforniai Los Angelesben. Sanders Vermontban várta az eredményeket, és győzelmet ígért híveinek.

Republikánus részről Donald Trump mindenhol nyert. Elvileg versenyben van még a 74 éves William Weld egykori massachusettsi kormányzó is, de eddig egyetlen delegáltat tudott szerezni.

Elkeseredett harc és megosztottság
 

Berzi Gergely
Berzi Gergely
Fotó: Twitter

A mérsékeltek és a szocialisták harca zajlik a Demokrata Pártban, bárki is lesz a jelölt, nehéz helyzetbe kerül – mondta lapunknak Berzi Gergely külpolitikai elemző.

– Mit mutatnak a keddi eredmények?

– A Szuperkedd gyakorlatilag lenullázta Bernie Sanders februári nagy menetelését, ismét Joe Biden a toronymagas favorit. Ráadásul ez egy olyan meccs, ahol a döntetlen is Biden győzelmét jelenti. Ha egyik induló sem szerez többséget az előválasztások során, akkor a jelöltállító konvenció második fordulójában a pártelit véleménye is számít – ők pedig biztosan Biden mögött sorakoznak föl. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Demokrata Párt végképp kettészakadt mérsékeltekre és szocialistákra, most a párt jövőbeli iránya is kockán forog. A megosztottság a választók szintjén is megjelent: bárki nyeri is el a jelöltséget, nehéz lesz meghódítania a nem vele szimpatizáló demokrata szavazókat. Épp Sanders tábora lehet a legkeményebb dió, ők ugyanis joggal érezhetik azt, hogy már második alkalommal fosztják meg kedvencüket az indulás jogától.

– Sanders ellen hatnak az eddigi visszalépések?

– Egyértelműen: a többi mérsékelt jelölt szinte – vagy talán ténylegesen – parancsszóra lépett vissza és állt be Biden mögé, ráadásul éppen a lehető legfontosabb pillanatban. Sanders számára csak Elizabeth Warren visszalépése lenne jó hír, aki elsősorban tőle vesz el szavazatokat. Bidennek és a pártvezetésnek tehát az lenne az érdeke, hogy minél tovább játékban tartsa Warrent, és ezáltal fenntartsa a balszárny megosztottságát.

– Kit tartanak Donald Trump elnök legerősebb ellenfelének? Ő kit tart annak?

– Amióta kiderült, hogy Biden is ringbe száll, Trump környezetéből és más republikánus berkekből is azt lehet hallani, tőle tartanak a legjobban. Kétségtelen, ő a leginkább fajsúlyos és legkevésbé megosztó jelölt. Épp ezért árthatott neki az elmúlt hetekben mutatott bukdácsolása. Hiába kellene kiemelkednie a gyengének tartott demokrata mezőnyből, eddig nem sikerült. Ha pedig elhúzódik és egyre elkeseredettebbé válik a Sandersszel való harca, novemberben egy megosztott Demokrata Párt megtépázott jelöltje állhat szemben egy megújult, egységes Republikánus Párt – konjunktúra idején – újrainduló, energikus elnökével.
(ŐM)

Kapcsolódó írásaink

A legnagyobb demokrata csata

ĀA szuperkedden Mike Bloomberg ringbe lép, Pete Buttigieg pedig kiszállt az elnökjelöltségért folyó versenyből

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom