Külföld

Tarolt az ellenzék a szlovákiai választáson

Hat párt jutott be az új szlovák parlamentbe a szombaton tartott választáson a választási jegyzőkönyvek több mint 99 százalékának összesítése alapján.

Tarolt az ellenzék a szlovákiai választáson
Igor Matovic, az OLaNO vezetője
Fotó: AFP

A szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) vasárnap közölte, hogy az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevű jobboldali ellenzéki párt a leadott szavazatok csaknem 25 százalékával végzett az első helyen.

A leköszönő kormány legerősebb pártja, a Robert Fico vezette, Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) 18,3 százalékkal - eddigi legrosszabb választási eredményével - a második helyen végzett.

A szlovák parlamenti választás győztese, az OLaNO-t vezető Igor Matovic már bejelentette, hogy kétharmados, alkotmányozó többséget szeretne - mondta Garai Nikolett, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A szakértő azt mondta: kormányváltás lesz, az eddigi legerősebb kormánypárt, a Robert Fico vezette Irány - Szociáldemokráciát (Smer-SD) minden bizonnyal ellenzékbe kerül, a koalíciós tárgyalások eredményeként pedig egy sokszínű koalíció jöhet létre. Az utóbbi időben a hagyományos pártok gyengültek, a kisebb elitellenes protestpártok viszont erősödtek.
Garai Nikolett szerint „nagy pofon” a felvidéki magyar pártoknak, hogy nem kerültek be a szlovák törvényhozásba, így azonban reformok indulhatnak el Magyar Közösség Pártjában és a Most-Híd szlovák-magyar vegyes pártban.

A harmadik helyet a Boris Kollár vállalkozó vezette, jobbközép irányultságú párt, a Család Vagyunk (Sme rodina) szerezte meg, a párt a voksok 8,3 százalékát kapta, többet mint négy éve.

A negyedik helyre az önmagát nemzeti, keresztény és szociális értékek mentén meghatározó radikális párt, a Kotleba - Mi Szlovákiánk Néppárt (Kotleba - Ludová strana Nase Slovensko) futott be a szavazatok 8,0 százalékával, ami gyakorlatilag ugyanannyi mint négy évvel ezelőtt.

Az ötödik helyet az eddigi legerősebb ellenzéki csoportosulás, Richard Sulík klasszikus liberális pártja, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) szerezte meg 6,1 százalékos támogatottsággal, amely azonban kevesebb mint fele a négy évvel ezelőttinek.

A felmérésekben jósoltnál jóval gyengébb eredménnyel, 5,7 százalékkal a hatodik helyen jutott be a 150 fős pozsonyi törvényhozásba az előző államfő, Andrej Kiska centrista liberális pártja, az Emberekért (Za ludí).

A várakozásokkal és a korábbi SÚSR közléssel ellentétben mégsem sikerült bejutnia a parlamentbe a két új parlamenten kívüli liberális párt koalíciójának, a Progresszív Szlovákia (Progresívné Slovensko) és az Együtt - Polgári Demokrácia (Spolu - obcianská demokracia) alkotta tandemnek, amely a voksok 6,9 százalékát szerezte meg, mivel nem érte a pártkoalíciókra érvényes 7 százalékos bejutási küszöböt.

A szlovákiai választási törvények értelmében önállóan induló pártnak a leadott voksok legalább 5 százalékát, pártkoalíciónak pedig 7 százalékát kell megszereznie ahhoz, hogy bekerüljön a parlamentbe.

Magyar képviselet nélkül ül össze a pozsonyi parlament

Nem jutott be magyar képviselet a pozsonyi parlamentbe. A Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) néven indított közös magyar lista a voksok 4,1 százalékát szerezte meg. Az MKÖ eredménye és a rájuk leadott voksok száma is magasabb, mint amennyit a választási párt legerősebb tagja, a Magyar Közösség Pártja (MKP) négy éve kapott, de ez a bejutásra - részben a viszonylag magas választási részvétel miatt - nem bizonyult elégnek.

A szlovák-magyar vegyes párt, a Most-Híd sem jutott be a pozsonyi törvényhozásba.

Gyors kormányalakítást és alkotmányos többséget akar a győztes párt elnöke

Mielőbbi kormányalakítást akar, alkotmányos többséget szeretne és négyéves kormányzással számol Igor Matovic, az OLaNO elnöke, aki erről vasárnap nyilatkozott a sajtónak.

Matovic kijelentette, hogy mindkét céljukat sikerült elérni. Az egyik az volt, hogy megdöntsék a leköszönő kormánypárt, az Irány „maffiáját”, a másik pedig, hogy szavazatokat vegyenek el a radikális Kotleba pártjától.

Matovic jelezte, hogy bár kevesebb partnerrel is kormányt tud alakítani, minden „demokratikus erőt” megszólít, mert alkotmányos (háromötödös) többséget akar a 150 fős pozsonyi parlamentben, mivel az igazságszolgáltatás „megtisztítására” készül. Kijelentette: mihamarabbi kormányalakítást akar, és mindent megtesz annak érdekében, hogy kabinetje stabil legyen és végigkormányozza a következő négy évet.

Peter Pellegrini, a távozó kormány miniszterelnöke, a Smer listavezetője az eredményre reagálva azt mondta: a pártban „felelősségteljes változásoknak” kell történniük, és ezért a párt következő közgyűlésén az egész vezetésnek fel kellene ajánlania távozását.

Boris Kollár, a Család Vagyunk (Sme rodina) elnöke azt mondta: partnereik mindig is számíthattak a velük kötött egyezségekre, de elsődlegesen a választóiknak tett ígéreteiket akarják betartani. „Ha Igor (Matovic) jó menyasszonynak gondol minket, akkor meg fog találni” - fogalmazott Kollár az esetleges kormányzati szerepvállalásukkal kapcsolatban.

Marián Kotleba szűkszavúan reagált. Gratulált a győztes Igor Matovicnak, saját eredményükről pedig azt mondta, az „az ellenük folytatott hatalmas ellenkampány” tükrében jó eredmény, és minden parlamenti párttal hajlandóak tárgyalni.

Az előző államfő, Andrej Kiska centrista liberális pártja, az Emberekért (Za ludí) a szavazatok 5,77 százalékát szerezte meg. A látványelemeiben a legerősebb kampányt folytató párt elnöke, akik a felmérések alapján nagyobb támogatottságra számíthatott, érdemben nem kommentálta a tényleges eredményt. Fontosnak minősítette azonban, hogy „sikerült legyőzni a gonosz kormányát”, és kijelentette, „jó jelzés” a világ felé, hogy sikerült visszaszorítani a „szélsőségeseket”.

Bugár bejelentette lemondását

Bejelentette lemondását Bugár Béla, a Most-Híd elnöke vasárnap, a szlovák-magyar vegyes párt gyenge választási eredményére reagálva.

A Most-Híd a parlamenti választáson nagyon gyengén szerepelt, a nem hivatalos végeredmények szerint a 13. helyen végzett a voksok 2,05 százalékát megszerezve. Ez kevesebb, mint egyharmada a négy évvel korábbi eredményüknek.

„Az eredmény nagyon rossz, sokkal jobbat vártunk” - mondta Bugár. Bejelentette: lemond a pártelnöki posztról, de nem távozik teljesen a politikából, mint mondta, továbbra is segíteni akarja pártját.

Bugár Béla nem jelölte meg utódját a párt élén, azt mondta: erről majd a párt szervezetei döntenek. Ugyanakkor Ravasz Ábel - a párt egyik fiatal politikusa, egyik alelnöke és jelenlegi kampányfőnöke - jelezte, megvan az ambíciója arra, hogy a párt elnöke legyen. Hozzátette: nem ő az egyedüli aspiráns.

Kapcsolódó írásaink

Szivárványkoalíciót jósol a szakértő

ĀSzéles körű, ám instabil összefogást hozhatnak a szlovákiai választások, viszont nagy pofon lesz a felvidéki magyarságnak, ha egyik pártjuk sem jut be a pozsonyi törvényhozásba