Külföld

Romneyt is pénzelte Soros

Egyedüli republikánusként voksolt Donald Trump amerikai elnök ellen alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) szenátusi szavazásában a hónap elején Mitt Romney Utah-i szenátor.

Romneyt is pénzelte Soros
Mitt Romney Utah-i szenátor
Fotó: Mandel NGAN / AFP

A volt elnökjelöltet ezután maga Trump is bírálta, az ügyvédje, Rudy Giuliani pedig „anarchistának”, a Republikánus Párt „elsőszámú ellenségének” nevezte. Giuliani megosztott egy olyan cikket is, amely szerint Romney George Soros „bábja”.

A cikk – amit a Tűzfalcsoport blog szemlézett – azt írta, hogy Romney 17 500 dollárt kapott a milliárdoshoz köthető Soros Fund Managementtől, és ezzel bekerült a húsz legfontosabb politikus közé, akiket Soros támogat. A listán egyébként rajta van Barack Obama volt elnök is, más demokrata politikusok társaságában.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink

Soros-botránytól hangos Franciaország

ĀMarine Le Pen követeli, hogy Emmanuel Macron elnök lépjen a strasbourgi bíróság ügyében, ahol lelepleződtek a bírák és a spekuláns által pénzelt civilek személyi átfedései

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom