Külföld

„A közöny a legnagyobb ellenségünk”

A szlovák pártok nyitnak honfitársaink felé, de leginkább nem ez veszélyezteti a közösség pozsonyi képviseletét

Az óvatos felvidéki autonómiatörekvésekről, a közelgő választásokról és a magyar pártok esélyeiről beszélgettünk Nagy Dáviddal, a Magyar Közösségi Összefogás politikusával

„A közöny a legnagyobb ellenségünk”
Nagy Dávid: Egy dolog kell, hogy vezessen minket, hogy magyarok vagyunk
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A felvidéki magyaroknak hin­niük kell a generációváltásban, mert ez az, ami segíthet túllépni az évtizedes sérelmeken és megosztottságon, hogy egy egységes és friss közösség harcolhassa ki az őt megillető jogokat magának; azokat, amelyekkel rég adós nekik a szlovák állam. Így foglalható össze beszélgetésünk Nagy Dávid ügyvéddel, a többpárti szövetség, a Magyar Közösségi Összefogás politikusával, Érsekújvár volt alpolgármesterével.

– Essünk túl a nehezén: nem könnyű megemészteni, hogy önök nemrég azt mondták: nem időszerű a felvidéki magyar autonómia és a Beneš-dekrétumok felülvizsgálatának kérdése.

– Tisztázzunk valamit, ezt egyetlen képviselőjelöltünk mondta. Én úgy gondolom, hogy ennek a két kérdésnek mindig időszerű a felvetése, hiszen a Beneš-dekrétumok Szlovákia történelmi szégyenfoltja, amelyek nem elég, hogy még érvényben vannak, de 2010-ben a parlament még meg is erősítette ezeket. Teszem hozzá, izgalmas, hogy kollektív bűnösök lehetünk, de kollektív jogaink, például önrendelkezésünk nincs – szóval mindezt igenis napirenden kell tartanunk. De az is igaz, hogy négy év alatt mindez nem fog megoldódni, szlovák részről ugyanakkor a téma vörös posztó. Sőt a felvidéki magyarok egy része is elhitte, hogy az önrendelkezés témája konfliktusokhoz vezet, holott Nyugaton számos példája van a területi önrendelkezésnek, ami jól működik, fejlődik az érintett közösség és vele az egész ország is. A programunk tehát kimondottan nem tartalmazza az auto­nómiát, de számos elemét igen, a déli megyék kialakítását vagy az önrendelkezést a kisebbségi oktatási ügyekben és annak finanszírozása kérdésében is például.

– Tehát igyekeztek emészthetőbbé tenni a követeléseiket. Ha már enyhülés, ma már egy sor szlovák pártnak van magyar tagozata, vannak magyar jelöltjei. Mi ez: a közbeszéd lett barátságosabb a magyarokkal, vagy inkább csak a pártok hajtanak a magyar voksokra?

– Inkább utóbbi. Látják, hogy magyar térfélen van némi káosz, és ilyenkor lehet a zavarosban halászni. Hirtelen divat lett tudni magyarul, még azokban a pártokban is, ahol magyar tagozat vagy magyar jelölt sincs. Az elmúlt harminc év tapasztalata azonban azt mutatja, hogy minden eredményért kőkeményen meg kellett harcolnia a magyar közösségnek, semmit sem kaptunk szlovák pártoktól ingyen, és meg­győződésem, hogy amilyen gyorsan megtanultak, olyan gyorsan el is felejtenek majd magyarul ezek a formációk.

– És mi a helyzet önökkel? Kampányolnak szlovákul is?

– Igen, de ebben benne van a nyelvtörvény is – a nyilvános felületeken ugyanis kötelező az államnyelv feltüntetése. Nyíltan etnikai magyar párt vagyunk, és a déli régiók felzárkóztatásáért küzdünk, így minimális számú szlovák szavazónk van – de vannak. Főleg a jelöltek családtagjai, baráti köre, illetve a déli régiókban élő szlovákok, akik a saját bőrükön érzik a területi diszkriminációt.

– A felvidéki magyar társadalom a szlováknál gyorsabban öregszik. Hová lettek a fiatalok? Másrészt így arányaiban több a szavazókorú. Hová lettek a szavazók?

– Sajnos a felvidéki magyar társadalom gyorsan öregszik és ebben benne van, hogy az ifjúság sokszor a határ másik oldalán keresi a megélhetését, például Budapesten. Én is tanultam itt, nagyon jó dolog, hogy végre nyitottak a határok Európában, és azokat is megértem, akik itt ragadtak, elvégre itt nem kell körülnézni, mielőtt magyarul megszólal az ember. De ezt sajnos éppen a felvidéki magyar közösség sínyli meg, és ha mondjuk az én egykori gimnáziumi osztályomat nézem, huszonegyen voltunk, de alig hárman maradtunk Érsekújvárott. Ami a szavazókat illeti, azt látom, hogy az elmúlt harminc év nagyon sokat rombolt, a voksolók nagyon kiábrándultak. A legnagyobb ellenségünk nem a vegyespárt és nem a különböző szlovák pártok magyar platformja, hanem a közöny. Mindenki – érthető módon – előrébb sorolja a saját gondjait, mint hogy a közélet dolgairól tájékozódjon, és az elmúlt három évtizedben nem sok babér termett a magyaroknak. A felvidéki magyar politizálás egyik eredménye a végletes megosztottság lett, magam is tudok olyan családról, amelynek tagjai tíz éve nem tudnak egy asztalhoz ülni, mert kétfelé szavaztak. Azonban erre nem az az alternatíva, hogy hagyjuk az etnikai politizálást, és szlovák pártra szavazunk, hiszen magunknál senki sem tud minket jobban képviselni. Itt jönne képbe az új generáció, mi, akiket nem sebzett meg a belháború, akik le tudunk ülni egy asztalhoz, átbeszélni a dolgokat a máshogy gondolkodó honfitársainkkal. Megegyezni velük, és egymás hibáztatása helyett a továbbiakban kiállni egymás mellett. Hiszen egy dolog kell, hogy vezessen minket, hogy magyarok vagyunk.

– Bugár Béláék hogyan férnek bele ebbe az elképzelésbe?

– Nehezen, hiszen részben maga Bugár az, aki miatt ott tartunk, ahol. Neki három – csúnya szóval élve – árulása volt, ami mindenhol hiteltelenné tette, sőt a magyarok hitelességét is rombolta. Az első, amikor megcsinálta a Most-Hidat, és megkezdődött részükről a sárdobálás; a második, amikor a saját szavazóit árulta el négy éve azzal, hogy kormányváltást ígért, mégis lepaktált végül a Smerrel; a harmadik pedig amikor félrevezette az embereket azzal kapcsolatban, hogy a Kuciak-gyilkosság kapcsán is emlegetett Marián Kocnerrel reggelizett a Maldív-szigeteken a kormányválság idején, azaz lényegében Szlovákia minden polgárát becsapta, amikor lepaktált a maffiaállammal. Egy dologra jó a szerepvállalása, hogy elvigyen annyi voksot az MKÖ-től, hogy veszélyeztesse a felvidéki magyar képviseletet. Szlovák szavazói már nincsenek, ez egy sorvadó bázis.

– Ha olyan helyzet állna elő, hogy a Hídnak lenne esélye bejutni, az MKÖ-nek meg nem, akkor jobb lenne, ha bejutnának, vagy az lenne a jobb, ha ők se?

– A semminél nyilván bármilyen képviselet is jobb, de sajnos ők sokszor úgy dolgoztak az elmúlt négy évben, hogy azzal szégyent hoztak minden magyarra, mint például a himnusztörvénnyel, azt sem tudták, mit szavaztak meg, aztán magyarázkodhattak… Ezzel szemben sok mindent nem tettek le az asztalra, kormányon valahogy megszelídültek. Például a Most-Híd által jelölt igazságügyi miniszter, aki ellenzéki politikusként az állampolgársági törvény kapcsán remekül rámutatott annak alkotmányellenes mivoltára, kormányon, igazságügyi miniszterként egy szót sem vesztegetett többé a jogszabályra, ami alapján annyi embertől elvették a szlovák állampolgárságát. Az, hogy a Beneš-dekrétumok kérdésétől már mi magunk is félünk, az éppen a párt Bugár-korszakának öröksége. Most, ha felszólalsz egy fórumon ezekkel a témákkal – auto­nómia, Beneš-dekrétumok, kisebbségi műsorok sugárzása – akkor sokan lehurrognak, és rossz értelemben „magyarkodásnak” nevezik a dolgot. Most inkább a szociális témákra fogékonyak a szavazók.

– A Beneš-dekrétumok kérdése is felfogható annak, hiszen a jogtalanul elvett tulajdon visszajárna…

– Sőt a dekrétumok után, 1945 és 1948 között is rengeteg tulajdont elvettek a felvidéki magyaroktól, ami ugyancsak visszaperelhető lenne. Mindennek orvoslása magától értetődő lenne, csak az elmúlt harminc év kiölte az emberekből. A mi küldetésünk lesz újra megteremteni minderre a társadalmi igényt.

– Az autonómia is értelemszerűen gazdasági segítség is lenne a magyarlakta területeknek – ugyanakkor itt van most a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés, amely ugyanezt célozza.

– Ami azt illeti, az egyik szemem sír, a másik nevet. Egyrészt a magunkénak érzem, mert Debrőd köz­séget képviselve mi is beszálltunk a pereskedésbe az Európai Bizottság ellen, kézzelfogható példát vittünk az uniós bürokraták elé, és így kicsit magunkénak is érzem a sikert, már azt, hogy egyáltalán gyűjthetünk szignókat. Ez óriási lehetőség, hiszen ha sikerül, akár egy kisebbségi régiós alap is létrejöhet uniós forrásokkal, így Pozsony kihagyásával juthatnak forrásokhoz a falvaink, városaink. Viszont nagyon későn ébredeztünk, a belpolitikai helyzet sem volt kedvező, így nem állunk jól az aláírásgyűjtés terén. Nehéz mobilizálni, amikor egyébként is országos kampány folyik.

– Mi a helyzet a választásokkal? Hogyan látják, mivel sikerülhet a kampányhajrában megmozdítani a magyarokat?

– Egy olyan országban, ahol két huszonévest a saját otthonában megrendelésre megölnek, ahol kitudódik, hogy a házelnök és helyettese éppen azzal a hölggyel szex­chatel a parlamenti ülések alatt, aki állítólag ezt a gyilkosságot megrendelte, ahol a környezetvédelmi miniszter részegen kínaiakkal verekszik egy étteremben, ahol nyilvánvaló a maffia és a politika összefonódása, ott legitim igény mutatkozik a változásra. Ugyanez megjelenik a magyar képviselettel szemben is: a végletes megosztottság évtizede után viszont itt van egy új csapat, szakképzett, friss fiatalokkal, akik máshogy akarják csinálni a dolgokat, mint ahogy eddig mentek. Újoncok sem vagyunk ugyanakkor, hiszen vannak veteránjaink, és vannak kipróbált harmincasaink is, akik megállják a helyüket a 21. századi politizálásban is – kérdés, hogy a felvidéki közösség mer-e hinni a változásban. Nagyon remélem, hogy igen, és hogy márciusban már mi képviselhetjük a magyar közösséget a pozsonyi parlamentben.

Együtt felérhetik a küszöböt
 

Érdekes kísérletnek lehetnek tanúi a felvidéki magyarok: a hagyományosan etnikai Magyar Közösség Pártja, a Simon Zsolt-féle Magyar Fórum és a Mózes Szabolcs elnökölte Összefogás Mozgalom választási pártot alakított a 2020-as esztendőre tavaly év végén, mert belátták, hogy egymagában az MKP sem képes megugrani az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Korábban megbeszéléseket folytattak a Most-Híddal, hogy a vegyespártot is bevegyék az együttműködésbe, amely garantálhatta volna a magyar képviseletet a pozsonyi törvényhozásban, ugyanakkor az egyeztetések november elejéig sem jártak sikerrel (az MKP és a Most-Híd egymást hibáztatták), így november 28-án nélkülük alakult meg a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ). A párt elnöke Mózes Szabolcs lett, a listát a felvidéki politika MKP-s veteránja, Bárdos Gyula vezeti. A legutóbbi felmérések, amelyekről a Ma7.sk írt összefoglalót, azt mutatják, hogy míg az MKÖ a küszöb közelében táncol, alulról közelítve az öt százalékot, addig a Most-Híd három százalék körüli voksarányra számíthat.
(VZ)

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom