Külföld
A meglepetésfiú és az öreg balos
Szoros verseny: Pete Buttigieg és Bernie Sanders az iowai után a New Hampshire-i demokrata előválasztáson is tarolt

Bernie Sanders vermonti szenátor nyerte meg a demokraták előválasztását az északkeleti New Hampshireállamban kedden. A választók 26,1 százaléka voksolt a vermonti politikusra, míg a második helyen PeteButtigieg, az indianai South Bend városka volt polgármestere végzett 24,2 százalékos szavazati aránnyal. Ezzel mindketten kilenc-kilenc támogató delegáltat nyertek a júliusi millwaukee-i nagygyűlésre, ahol kiválasztják, ki legyen a demokraták elnökjelöltje. Az előválasztás nagy meglepetése volt, hogy Elizabeth Warren massachusettsi szenátor és Joe Biden, az Obama-kormányzat volt alelnöke egyetlen delegátust sem szerezett a nyári elnökjelölt-állító konvencióra. Amy Klobuchar minnesotai szenátor 19,8 százalékos szavazataránya mögött Warren 9,4 százalékos támogatottsággal a negyedik, Biden pedig a voksok 8,4 százalékával az ötödik lett. Sandersen és Buttigiegen kívül csak Klobuchar tudott delegáltat szerezni, szám szerint hatot. „Köszönöm, New Hamsphire! Hadd mondjam el ma este, hogy ez a győzelem csak a kezdet, amely véget vet Donald Trump kormányzásának” – mondta éljenző hívei előtt Sanders.
Elizabeth Warren és Joe Biden azt hangsúlyozták, hogy még sok állam van hátra, a jelenlegi sorrend még semmit nem jelent a végeredmény szempontjából. Abban igazuk van, hogy jelenleg Buttigieg huszonkét elnyert delegálttal áll az élen, és őt követi Sanders 21-gyel, miközben február során Nevadában 36, Dél-Karolinában 54, március 3-án, a „szuperkedden” pedig több mint 1300 küldöttről döntenek.
Előválasztást tartottak egyébként a republikánusok is. Donald Trump elnök a voksok nyolcvanhat százalékával nyert, egyetlen kihívójára, a hetvennégy éves William Weld, volt massachusettsi kormányzóra a szavazók 9,1 százaléka adta a voksát.
Egyébként kiszállt a demokrata elnökjelöltségért folyó versenyből Andrew Yang üzletember és Michael Bennet coloradói szenátor. Egy másik jelölt-aspiráns, MichaelBloomberg milliárdos, volt New York-i polgármester pedig rasszizmus gyanújába keveredett egy kedden nyilvánosságra került korábbi beszéde miatt, amelyen arról beszélt, hogy polgármesterként a gyilkosságok visszaszorítása érdekében „egy rakás zsarut” kellett azokba a negyedekbe küldenie, ahol afroamerikaiak élnek, mert - ahogy fogalmazott - „ott tanyázik a bűn”. Bloomberg bocsánatot kért akkori szavaiért. Donald Trump amerikai elnök a Twitteren azt írta: „Ha New Yorkban élsz, vagy ismered a történetét, akkor tudod, hogy Bloomberg rasszista.” Az elnök később törölte a bejegyzést.