Külföld

Brüsszel hangnemet váltott

Az Európai Bizottság meg akarta alázni Londont a Brexit miatt – emlékeztetett Marco Campomenosi ligás EP-képviselő

Az uniós állampolgárok jogainak védelmét és az egyenlő feltételek biztosítását hangsúlyozták az Európai Parlamentben a Brexit-tárgyalásokkal kapcsolatban.

Az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti jövőbeli kapcsolatot meghatározó tárgyalások kiindulópontjáról vitázott strasbourgi plenáris ülésén tegnap délelőtt az Európai Parlament. Zene füleinknek, hogy az Egyesült Királyság a szabadkereskedelem globális bajnoka akar lenni – fogalmazott Boris Johnson brit kormányfő szavait idézve Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, hozzátéve: olyan kereskedelmi megállapodásokra van szükség, amelyek egyszerre nyitottak és igazságosak, új lehetőségeket nyitnak meg a kis- és középvállalkozások előtt, az emberek javára válnak. Hangsúlyozta: Brüsszel olyan ambiciózus megállapodást ajánl Londonnak, amilyenre korábban nem volt példa.

A néppárti (EPP) frakció nevében David McAllister, az EP külügyi bizottságának elnöke három fő szempontot emelt ki a ma elfogadandó határozattal kapcsolatban. A német politikus szerint először is a belső piac, a vámunió és a négy szabadságjog fennmaradását biztosítani kell, másodszor, egy harmadik ország nem rendelkezhet a tagállamokkal azonos jogokkal; harmadszor pedig bármilyen jövőbeni megállapodás alapját csak az egyenlő feltételek jelenthetik.

Iratxe García Perez szociáldemokrata frakcióvezető szerint a tárgyalásokban annak az alapelvnek kell érvényesülnie, hogy az Egyesült Királyság nem kerülhet előnyösebb helyzetbe annál, mintha az EU tagja maradt volna. A liberális Sophie in ’t Veld figyelmeztette a Bizottságot, hogy az Egyesült Királyságban élő 3,5 millió uniós állampolgár jogait ne csak papíron, hanem a gyakorlatban is védjék meg.

Antonio Tajani, az olasz néppárti Forza Italia politikusa szintén az uniós állampolgárok védelmét hangsúlyozta. Mint mondta, az Egyesült Királyság nem lehet trójai faló. Az olasz jobboldali Liga képviselője, Marco Campomenosi szerint az Európai Bizottság képmutatóan viselkedik, amikor nagy barátjának nevezi a londoni vezetést, miközben az elmúlt években meg akarták alázni a szigetországot.

A hazánk elleni eljárás tárgyalását sürgeti Weber

Minél előbb napirendre kell tűznie az Európai Tanácsnak a hetes cikkely szerinti eljárások ügyét, a magyar és a lengyel esetben is közös megoldást kell találnia az uniós értékek védelme érdekében – közölte tegnapi strasbourgi sajtótájékoztatóján Manfred Weber, az Európai Parlament néppárti (EPP) frakciójának vezetője. A bajor politikus botrányosnak nevezte, hogy a tagállami állam- és kormányfőket tömörítő testület még mindig nem tárgyalja a jogállamisági eljárásokat. Weber rendkívül aggasztónak nevezte a lengyel igazságszolgáltatás helyzetét. Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP delegációvezetője üdvözölte a nyilatkozatot. A politikus Twitter-bejegyzésében emlékeztetett, a magyar kormány már régóta kéri, hogy a Tanács mielőbb vitassa meg és zárja az eljárásokat, a boszorkányüldözésnek véget kell vetni.
(ŐM)

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom