Külföld

Sorosék nekiestek a Néppártnak

A Fidesz kizárását követelik pártcsaládjából, az EPP-ből a milliárdos által támogatott civil szervezetek vezetői

Nagy nemzetközi visszhangot kapott, hogy az Európai Néppárt (EPP) tegnap véget ért, kétnapos brüsszeli politikai gyűlésén úgy döntöttek, érvényben marad a Fidesz tagságának önként vállalt felfüggesztése. Az uniós ügyekkel foglalkozó Euractiv tegnapi összegzése szerint „hacsak maga nem dönt a távozás mellett, Orbán Viktor még legalább egy évig az EPP tagja marad”.

A portál szerint Donald Tusk, a pártcsalád elnöke és több tagpárt – köztük a finn Nemzeti Koalíció – kizárta volna a magyar kormánypártot, ám távolról sem volt meg ehhez a többségük, a szlovének, franciák, spanyolok és bajorok kemény ellenállásába ütköztek. Tusk szerint a tagság felfüggesztése óta „rosszabb lett a helyzet”, a Euractiv forrásai szerint a lengyel ellenzéki Polgári Platform politikusa agresszív beszédet tartott. Párttársa, Roza Thun EP-képviselő egyébként a Népszavának szigorúbb szankciókat sürgetett, szerinte például akadályozni kellene azt is, hogy a Fidesz–KDNP delegáció pozíciókat kapjon az Európai Parlamentben.

Különböző liberális pártoktól és George Soros alapítványa által támogatott szervezetektől is kemény kritikákat kapott a döntés miatt az EPP, volt ahol belpolitikai vita is kerekedett. Németországban például a Zöldek több politikusa is bírálta a Német Kereszténydemokrata Uniót (CDU) és a Keresztényszociális Uniót (CSU), amiért ellenezték a súlyosabb szankciókat. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) brüsszeli vezetője, Julie Majerczak a Twitteren azzal vádolta a Néppártot, hogy segítségükkel Orbán „továbbra is lábbal tiporhatja az uniós értékeket, a jogállamiságot és a sajtószabadságot Magyarországon”.

A Human Rights Watch szervezet egyik vezető elemzője, Lydia Gall ugyanott gerinctelennek nevezte az EPP-t, a jogvédő szervezet vezetője, Kenneth Roth pedig a Euractivnak nyilatkozva sürgetett szigorúbb európai fellépést Budapesttel és Varsóval szemben.

Kapcsolódó írásaink