Külföld

Kétállami béketervvel állt elő Donald Trump

Jeruzsálem lesz Izrael egy és oszthatatlan fővárosa – olvasható abban a dokumentumban, amellyel Washington rendezné a zsidó állam és a palesztinok közötti konfliktust

Nem veszélyezteti Izrael biztonságát a palesztinokkal folytatott konfliktust lezárni kívánó washingtoni béketerv Donald Trump szerint. Az amerikai elnök Benjamin Netanjahuval közös sajtótájékoztatóján kijelentette, a palesztinok esélyt kapnak egy saját állam létrehozására.

Kétállami béketervvel állt elő Donald Trump
Donald Trump Izrael legnagyobb barátja Benjamin Netanjahu szerint
Fotó: AFP/Saul Loeb

Visszavonta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a kneszetnek, azaz a parlamentnek benyújtott mentelmi jogi kérelmét – adta hírül tegnap az izraeli katonai rádió. A történtek után Aviháj Mandelblitt főügyész benyújtotta a jeruzsálemi körzeti bírósághoz a kormányfő elleni vádiratokat. Ezek közül az első az MTI szerint jelentős értékű ajándékok elfogadására vonatkozik, a második a Jediót Ahronót izraeli lap tulajdonos-főszerkesztőjével folytatott médiabefolyásolási ügyben készült, a harmadik pedig a Bezeq telekommunikációs nagyvállalat tulajdonosával folytatott korrupciós ügyben született. Netanjahu Izrael első hivatalban lévő miniszterelnöke, aki ellen bűnügyi vádiratot nyújtottak be. A bírósági eljárás várhatóan a március 2-i választások után kezdődik meg.

Az izraeli ügyvivő kormányfő a kérelem visszavonásakor az Egyesült Államokban tartózkodott, ahol Donald Trump amerikai elnökkel tárgyalt egyebek mellett az izraeli–palesztin béketervről, amelyet tegnap, helyi idő szerint délben hoztak nyilvánosságra a Fehér Házban.

Trump a sajtótájékoztatón bejelentette, a béketerv alapján Izrael egységes és oszthatatlan fővárosa Jeruzsálem lesz. Hozzátette, az általa javasolt kétállami megoldás nem veszélyezteti Izrael biztonságát. Beszélt arról is, hogy a megállapodás alapján a palesztinok megkapják a lehetőséget a saját állam létrehozására, és elismerte Izrael fennhatóságát a Golán-fennsík felett.

Percekkel később az amerikai elnök azt mondta, a palesztin állam fővárosa Kelet-Jeruzsálem lesz, ahol amerikai nagykövetséget is nyitni fognak. Szavai szerint a palesztin terület a béketerv alapján több mint a kétszeresére fog nőni, a határok kialakításakor pedig ügyeltek arra, hogy egy izraeli vagy palesztin embernek se kelljen elhagynia otthonát. Trump beszélt arról is, amerikai–izraeli munkacsoportot hoznak létre a béketerv megvalósítása érdekében, amelyről levelet küldött Mahmúd Abbász palesztin elnöknek is.

Netanjahu a béketervet az évszázad lehetőségének, Trumpot pedig Izrael legnagyobb barátjának nevezte. A kormányfő közölte, a terv alapján az Egyesült Államok a ciszjordániai telepeket izraeli területnek fogja elismerni. Hozzátette, a terv reális, és esélyt nyújt a tartós béke megteremtésére, az amerikai elnök pedig szerinte elismerte annak fontosságát, hogy Izraelnek képesnek kell lennie önmaga védelmére a Jordán-völgyében és más vidékeken is. Netanjahu szavai szerint kész tárgyalásokra egy leendő palesztin államról, ugyanakkor leszögezte: a palesztinoknak el kell ismerniük Izraelt zsidó államként.

A bejelentés után Számi Abu Zuhri, a Hamász szóvivője a Reutersnek azt mondta, Trump bejelentése agresszív, Jeruzsálemre vonatkozó javaslata pedig képtelenség. Az iráni parlament szerint a béketerv, amelyet Mohamed Stajje palesztin kormányfő már a nyilvánosságra hozatal előtt elutasított, csak büntetés a palesztinok számára. Ez egy megállapodás a cionista rendszer és Amerika között – közölték. Az Arab Liga szombaton egyébként rendkívüli értekezletet tart Abbász részvételével a washingtoni tervekről.

Az izraeli hadsereg tegnap, a bejelentés előtt erősítést küldött az Izrael által elfoglalt Jordán-völgyében állomásozó erőkhöz. Gázában pedig palesztinok ezrei tüntettek, többen amerikai zászlókat égetve tiltakoztak a béketerv ellen.

Kapcsolódó írásaink