Külföld

Elég idő lesz megegyezni Boris Johnson szerint

Nem ért egyet a brit kormányfő az unióval a Brexit utáni átmeneti időszak meghosszabbításának szükségességéről

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint elérhető az Európai Unió­val tervezett szabadkereskedelmi megállapodás a brit EU-tagság pénteki megszűnése (Brexit) után kezdődő nem egészen egyévi átmeneti időszakban.

Elég idő lesz megegyezni Boris Johnson szerint
Ahogy a Brexit-határidő esetében tette, Johnson most is elzárkózik a hosszabbítástól
Fotó: AFP/Pool/Henry Nicholls

Johnson a BBC televíziónak adott hétfői nyilatkozatában ellentmondott Leo Varadkar ír kormányfőnek, aki nem sokkal korábban, szintén a BBC-nek azt mondta: több mint valószínű, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás elérése érdekében meg kell hosszabbítani a december végéig tervezett, vagyis 11 hónapnyi átmeneti időszakot. A brit kormány a Kanadával kötött EU-egyezményhez hasonló, de annál jóval szélesebb körű, félhivatalos megjelöléssel „Kanada-plusz-plusz-plusz” szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik az Európai Unióval, olyanra, amelynek hatálya kiterjed a szolgáltatások kereskedelmére is. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke minapi londoni látogatásán ugyanakkor azt mondta, hogy ez 11 hónap alatt gyakorlatilag lehetetlen, és az EU hajlandó lenne a hosszabbításra.

Johnson azonban minden nyilatkozatában határozottan elzárkózik a hosszabbítás lehetőségétől, sőt a brit kormány külön törvényben tiltotta meg saját magának és a londoni parlamentnek az átmeneti időszak kiterjesztését. Michel Barnier uniós Brexit-ügyi főtárgyaló az ír miniszterelnökkel tartott hétfői dublini sajtóértekezleten arra figyelmeztette Londont, hogy nagyon rövid az idő az Egyesült Királyság és az EU kapcsolatrendszerének újjáépítésére.

Időközben a brit kormány közzétett egy tervezetet, ami szerint gyorsított eljárással kaphatnak tartózkodási és munkavállalási engedélyt a magasan képzett külföldi szakemberek az Egyesült Királyságban.

A Global Talent nevű terv csúcsképzettségű tudósokat, kutatókat, matematikusokat említ azok között, akik Brexit után kedvezményes elbírálásban részesülhetnek. A kormány 300 millió fontos (120 milliárd forintos) alapot is létrehozott kutatási programok támogatására.

Kapcsolódó írásaink