Külföld

A Közel-Kelet keresztényeiről egyeztetett a pápa

Rettegés Irakban

A Vatikánba látogatott Barhám Száleh iraki elnök szombaton, ahol Ferenc pápával egyeztetett Irak és térségének kihívásairól, valamint az ott élő keresztények sorsáról.

A találkozóról a Szentszék adott ki közleményt, amelyben hangsúlyozta: a felek egyetértettek abban, hogy elsődleges célnak tekintik Irak újjáépítését és stabilitásának megteremtését, és előnyben kell részesíteni a lakosság javát és a nemzeti önállóságot szolgáló intézkedéseket. Elismerték továbbá a térségben élő történelmi keresztény közösség fennmaradásának fontosságát. Irakban szavatolni kell a biztonságukat, és helyet kell biztosítani nekik az ország jövőjének építésében. Szó esett a térséget sújtó harcokról és a humanitárius válsághelyzetekről. Száleh találkozott egyébként Sergio Mattarella olasz államfővel is. Az iraki delegáció tagjai szerint szó volt Ferenc pápa tervezett iraki látogatásáról is, aki korábban már bejelentette, hogy idén Irakba akar utazni. A brit BBC online kiadása pedig arról ír, hogy négy segélymunkása eltűnését jelentette be egy francia keresztény jótékonysági segélyszervezet. Az SOS Chretiens d’Orient (Közel-Keleti Keresztények) három francia és egy iraki munkatársa Bagdadban tűnt el, még a tüntetésekkel tarkított hétfőn; a francia külügy a Reuters-nek azt mondta, elemzik a helyzetet, és egyelőre információkat gyűjtenek a történtekről.