Külföld

Reneszánszát éli a kereszténység a kurdok körében

Az iszlamista fegyveresek rémtettei a keresztény vallás felé fordították a terrorháborúban sokat szenvedő kurdokat - írta meg a vasarnap.hu.

Reneszánszát éli a kereszténység a kurdok körében
Szíria lakosságának közel tíz százaléka vallja magát kurdnak
Fotó: Facebook

Az Észak-Szíriában élő kurd kisebbségen belül tömegek hagyják el az iszlám vallást és térnek át a krisztusi tanítás követésére.

Az utóbbi időben számos kurd muszlim tért át a kereszténységre Szíria északi részén, az egyház létszáma dinamikusan növekedik - emeli ki a Vasárnap. A kurdokat az Iszlám Állam terrorszervezet megszállása alatti élet fordította el az iszlámtó, ezért tértek át sokan a keresztény vallásra. 

Csak elmúlt hetekben 100-150 fő közé teszik az áttérők létszámát. Ezzel kapcsolatban Omar Firas lelkipásztor elmondta, hogy “az Iszlám Állam elleni háború után az emberek elkezdték keresni a helyes utat és egyre távolabb kerültek az iszlámtól.” 

Az Iszlám Állam terrorszervezet hosszú ideig tartotta megszállás alatt Szíria kurdok lakta területeit. A keresztény és a jazidi kisebbség ellen elkövetett népirtásból nem maradtak ki a muszlim vallású kurdok sem. A magukat muszlimnak tartó terrorszervezetek olyan cselekményeket követtek el, melyek nem kapcsolódnak az iszlámhoz.

A helyi önkormányzat megadta nekünk azt a támogatást, hogy felépíthessük az új templomunkat Kobaniban, miután el kellett menekülnünk szülővárosunkból, Afrinból. Az ottani templomunkat az iszlamisták lerombolták – közölte Zanin atya, a közösség lelkésze.

Kobaniban erős örmény közösség is élt, a templomukat azonban lerombolták a fanatikus kurd muszlimok, miután a keresztény örmények Aleppóba menekültek.

A szíriai kurd várost hónapokon keresztül ostromolta az Iszlám Állam nevű terrorszervezet. A sokat szenvedő lakosság körében egyre népszerűbbé válik Jézus tanítása, mondhatni a kereszténység reneszánszát éli a térségben - írja lap.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom