Külföld
Megosztottak a néppárti bölcsek a Fidesz néppárti tagsága kapcsán

Az osztrák Wolfgang Schüssel, a belga Herman von Rompuy és a német Hans-Gert Pöttering, a néppárti „bölcsek tanácsa” feladata az volt, hogy a magyar kormánypárt felfüggesztése után mérjék fel, szembemegy-e az Európai Néppárt (EPP) alapértékeivel a Fidesz. Donald Tusk, a Néppárt elnöke hétfőn közölte, hogy találkozott a három politikussal, de egyelőre nem hozta nyilvánosságra annak tartalmát.
A hvg.hu a FAZ-ra hivatkozva számol be arról, hogy a bölcsek nem tudtak egyetértésre jutni a jelentés készítésekor. A három néppárti „nagy öreg” a FAZ értesülései szerint összesen kétszer találkozott a vizsgálat ideje alatt Orbán Viktor miniszterelnökkel.
A német lap úgy tudja, hogy a legnagyobb nézeteltérést a CEU ügye váltotta ki. A „bölcsek” szerettek volna változást eszközölni ebben a kérdésben, de a magyar kormányfő nem mutatott ilyen hajlandóságot. A közigazgatási bíróságok bevezetésének ügye viszont lekerült a napirendről.
A FAZ úgy tudja: a „bölcsek tanácsa” salamoni döntésre tett javaslatot, amely szerint a Fidesz a kereszténydemokrata pártcsalád tagja maradna, de Orbán Viktornak is kellene tennie gesztusokat.
Ha ezt a Néppárt megszavazná, az azt jelentené, hogy a Fidesz 12 néppárti képviselője maradhatna a frakcióban, csak tisztségeket nem vállalhatnának, a kormányfő nem venne részt a néppárti döntéshozatalban és nem venne részt az Európai Tanács ülései előtt tartott kongresszusokon.
A FAZ néppárti forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a három bölcs megosztott volt a jelentés tartalmát illetően. Állítólag Schüssel szerette volna teljes jogú tagnak a Fideszt, Van Rompuy viszont kizárta volna a kormánypártot, míg Pöttering közvetítőként lépett fel kettejük között, így született meg a végül is elkészített, kompromisszumos jelentés.