Külföld

Greta Thunberg a Világgazdasági Fórumra tart

A svéd klímaaktivista, Greta Thunberg úgy tervezi, hogy részt vesz a január végén megrendezendő Világgazdasági Fórumon a svájci Davosban, ahol több fiatallal karöltve figyelmeztetni akarja a világ vezetőit az olaj- és gáziparnak nyújtott támogatásaik káros hatásairól. Csakhogy ezzel valószínűleg semmit sem fog tudni elérni.

Greta Thunberg a Világgazdasági Fórumra tart
Greta Thunberg részt vesz a Világgazdasági Fórumon
Fotó: AFP

Thunberg és több fiatal aktivista megfogalmazott egy kommentárt az eseménnyel kapcsolatban, amelyet a brit Guardian publikált - írja a Bretibart.

„Minden, ami kevesebb, mint a fosszilis energiákba való befektetések azonnali visszavonása, az maga az élet elárulása” - írta a svéd tinilány, majd határozott követelésekkel állt elő. Azt szeretnék, hogy a fórumon részt vevő vállalatok, bankok, intézetek és kormányok azonnal álljanak le a fosszilis tüzelőanyagok kutatásával és az ebbe fektetett támogatásokat is vonják vissza. „Ezeket nem 2050-ben, 2030-ban vagy 2021-ben akarjuk, hanem most azonnal.”

Thunbergék felhívják a figyelmet, hogy ezek helyett inkább fenntartható technológiák fejlesztésére és a természet helyreállítására kéne fordítaniuk a pénzüket.

De ellenben a fiatal aktivisták állításaival, szakértők szerint ezen támogatások leállítása, valamint az olaj- és gázipari vállalatokba való befektetések visszavonása nem feltétlenül segítene a környezeten.

A The Library for Economics and Liberty arról ír, hogy ezen energiák bőséges tartalékai nélkül nem tartható fent a modern civilizáció. És annak ellenére, hogy évtizedek óta próbálnak valamit kitalálni, komoly alternatív energiahordozóval még nem sikerült előállni.

Ráadásul amióta, a világ általános vagyona az egekbe szökött, az energia-felhasználás 80 százalékkal nőtt, ezt pedig majdnem teljes mértékben a fosszilis tüzelőanyagok megnövelt előállítása tette lehetővé - teszik hozzá.

A Science Daily ugyancsak beszállt a vitába, megmagyarázva, hogy miért is értelmetlen Thunbergék próbálkozása.

„A fosszilis energiahordozók anyagi támogatásának leállítása épphogy csak csökkentené a széndioxid-kibocsátást. 2030-ra mindössze 1-5 százalékkal lenne alacsonyabb, mintha fennmaradna a mostani állapot, és ez független az olaj árától.”

Az írásban hozzáteszik, hogy ennek az igencsak csekély hatásnak két oka van. Az egyik, hogy ezek a támogatások leginkább az olaj, a gáz és az elektromosság irányába mennek. Vagyis néhány esetben ezek megvonása azt jelentené, hogy egy sokkal intenzívebb kibocsátású alternatíva felé kellene fordulni. A másik, hogy ugyan ezek jelentős összegek, arányaiban közel sem olyan magas ezeknek az energiahordozóknak a klímaváltozásra tett hatása, hogy komoly eredményt lehessen elérni az előállításuk megfékezésével.

Greta Thunberg davosi fellépésének külön érdekességet ad az a tény, hogy a klímahisztéria egyik legfőbb propagálójaként megismert fiatal lány most ismét azon a találkozón fog meghívásos alapon baráti előadást tartani a világ termelőeszközeinek a többségét birtokló milliárdos cégvezetők előtt, akik a magán repülőgépeik mellett a gyáraik termelésével is a a leginkább felelősek a világ környezetszennyezésének és széndioxid termelésének a döntő többségéért. Greta Thunberg tevékenységével kapcsolatban egyébként is gyakran elhangzik az a kritikai megjegyzés, hogy a fiatal lány harcos aktivista mozgalmának legfőbb támogatói olyan nemzetközi multinacionális és nagytőkés hálózatok, amelyeknek a tevékenységeit Grata sohasem támadja.