Külföld
Megy a harc a lezuhant repülő körül
A nyugatiak többsége véletlen iráni rakétatámadást sejt az ukrán gép katasztrófája hátterében, hazánkkal együtt több ország a feszültség csökkentését szorgalmazza

Logikátlannak nevezte Ali Abedzadeh, az iráni légügyi hatóság vezetője azt az amerikai felvetést, mely szerint éppen a perzsa állam légvédelme lőtte volna le szerdán azt az ukrán gépet, amelyen 176, zömmel iráni állampolgár utazott volna Teheránból Kijevbe. Abedzadeh szerint ugyanis más gépek is voltak a légtérben, mégsem lőtt rájuk senki rakétát. A perzsák szerint hajtóműhiba okozta balesetről van szó.
A németek mindazonáltal alapos vizsgálatot követeltek, Boris Johnson brit kormányfő a feszültség csökkentését javasolta. Hazánk is ehhez az állásponthoz csatlakozott az EU-tagállamok külügyminisztereinek rendkívüli brüsszeli ülésén; mint Szijjártó Péter elmondta, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a térségben kialakult feszültség ne éleződjön tovább, hiszen az súlyos hatással járna Európa biztonságára. Hozzátette: a közel-keleti helyzettel foglalkozó tanácsülésen minden magyar szempontot sikerült érvényesíteni. Mint kiemelte: a Közel-Kelet és Európa biztonsága szorosan összefügg, hiszen egy újabb konfliktus újabb migrációs hullámot okozhat, az Iszlám államot pedig végleg le kell győzni. Továbbá Magyarország véleménye szerint meg kell akadályozni, hogy akár eggyel is emelkedjen az atomfegyverrel rendelkező országok száma – húzta alá
Emlékezetes: az amerikaiak álláspontja az, hogy az ukrán gépet közvetlenül a teheráni repülőtérről történt felszállása után Irán lőtte le, méghozzá két föld-levegő rakétával. A gyanút nemcsak a nagy területen szétszóródott roncsok erősítik meg, hanem egy mobiltelefonos videofelvétel is, amelyen látható, hogy egy világos tárgy gyorsan átrepül a sötét égen, majd villanás és egy robbanás következik – a video hitelességét a Bellingcat nemzetközi oknyomozó újságírócsoport is igazolta. A közvélekedés szerint egyébként véletlenül lőhettek a perzsák, akik a Kászim Szulejmáni megölése óta kialakult helyzetben meglehetősen feszültek.
Mindenesetre ehhez a gyanúhoz csatlakozott sorban csütörtökön és pénteken Kanada, Nagy-Britannia, Hollandia és Ukrajna is. Kanada involváltsága érthető, az áldozatok között 63 kanadai állampolgár is volt, Ottawának pedig a washingtonival egybehangzó értesülései is voltak a tragédiáról. Arra Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is utalt, hogy nem volt szándékos a támadás, mint tette azt brit kollégája, Boris Johnson, ahogy az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij is, aki segítséget kért a vizsgálatokhoz. A kilencfős ukrán személyzet miatt kiemelten érdeklődő Kijev hozzáférést kapott a gép fekete dobozához a perzsáktól, s az amerikaiaktól is kaptak sok adatot. Teheránba félszáz ukrán szakértő utazott ki, akik már megkezdték iráni kollégáikkal a munkát.