Külföld

Jogi lépéseket tesz a magyarszimpátiája miatt kirúgott pozsonyi muzeológus

Beadvány az igazságért

Beadványt nyújt be korábbi munkahelye ellen a szlovák történelmi csúsztatások szóvátétele miatt elbocsátott muzeológus, Zuzana Falathová.

Emlékezetes, a fiatal nőt azt követően hurcolták meg, hogy egy lapunknak adott interjúban kifejtette, a történelmi szlovák–magyar kibéküléshez előbbieknek kellene szembenézni múltjukkal, felelősséget vállalni tetteikért, és befejezni a nacionalista indíttatású történelemhamisítást. Most a Ma7 hírportálnak adott interjújában kifejtette, egy demokratikus államban mindez elfogadhatatlan, a történtekkel nemcsak őt, hanem a szlová­kiai magyarságot is megsértették, és azt is kifogásolta, hogy az ügyben vizsgálódó kisebbségi biztos csak az őt elbocsátó főnökeit hallgatta meg a Pozsonyi Városi Múzeumban, őt magát nem. De reméli, hogy győz az igazság, a múzeum pedig a jövőben a valóságot mutatja majd be.