Külföld

A Fidesz dönti el, hol folytatja majd

Újabb pletykák terjednek a kormánypárt EPP-tagságáról

Különböző értesülések jelentek meg a sajtóban a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyával kapcsolatban. Deutsch Tamás szerint a kormánypárt maga dönt arról, melyik pártcsaládban akarja folytatni a munkát.

A Fidesz dönti el, hol folytatja majd
Deutsch Tamás: Még nem kapott hivatalos értesítést a jelentés elkészültéről a Fidesz
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Akár márciusig is elhúzódhat a Fidesz tagságának kérdése az Európai Néppártban (EPP) – nyilatkozta Deutsch Tamás, a kormánypártok európai parlamenti delegációvezetője a hétvégén a Magyar Nemzetnek, hozzátéve, még nincs hivatalos tudomásuk arról, hogy az EPP-s vizsgálóbizottság elkészült volna a jelentésével. A politikust azzal kapcsolatban kérdezték, hogy múlt héten a Népszava azt írta, értesüléseik szerint a bizottság jelentése már Donald Tusk EPP-elnök asztalán fekszik, a lengyel politikus pedig hamarosan találkozót kezdeményez Orbán Viktor kormányfővel, a Fidesz elnökével, és négy héten belül eldől a tagság ügye.

Deutsch szerint a Fidesznek az időpont mindegy. „A lényeg, hogy minden esetben mi döntünk, és nem rólunk döntenek. Nem a Fideszről fognak dönteni, hanem magának a kormánypártnak a döntése lesz, hogy melyik európai pártcsaládban képzeli el a jövőjét” – hangsúlyozta. Megerősítette azt az értesülést, hogy a Fidesz által kijelölt vizsgálóbizottság hamarosan elkészül a saját jelentésével.

A Politico úgy értesült, a kormányfő komolyan fontolgatja, hogy a Fidesz elhagyja az EPP-t, és a lengyel Jog és Igazságosságot (PiS) is soraiban tudó Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) pártcsaládhoz csatlakozik, ahol vezető szerepre tehet szert.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly március 20-án jelentette be Brüsszelben, hogy a Fidesz egyoldalúan felfüggeszti az Európai Néppártban gyakorolt jogait, amíg a vizsgálóbizottságok munkája tart.

Kapcsolódó írásaink