Külföld

A nagyok újévi fogadalmai

A húszas éveket várja Németország, az orosz elnök a nemzeti egységet méltatta, a kínai elnök a szegénységet számolná fel ebben az évben, London a Brexit utáni életre készül

Optimistán köszöntötték az új évet a nagyhatalmak vezetői, Angela Merkel a digitalizációról, a klímaváltozásról és a migrációról beszélt a kihívások terén, Boris Johnson a Brexit-folyamat véghez vitelét ígérte.

A nagyok újévi fogadalmai
Újévi homíliájában a vatikáni Szent Péter-bazilikában a katolikus egyházfő maga is elnézést kért, amiért egy, a kordonnál belékapaszkodó nő kezére ütött
Fotó: AFP

Jó évek sorát várhatja Németország az új évtizedben – jelentette ki Angela Merkel kancellár újévi beszédében, amelyet az ARD és a ZDF német országos közszolgálati televízió adott le kedden. A politikus kiemelte: hazájának építenie kell az erősségeire és mindarra, ami összeköti az embereket és amit együtt elértek. Merkel kiemelte: az újjáegyesítés óta eltelt harminc évben Németország „nagyszerű dolgokat ért el”, de még ennél is több dolguk akad majd az új évtizedben. Fő kihívás a digitalizáció, a klímaváltozás, valamint a migráció, amely előbbi jelenséggel szoros összefüggésben van, s amely csak akkor mérsékelhető, ha partnerként kezelik Afrikát – húzta alá.

A konzervatív brit miniszterelnök, Boris Johnson köszöntőjében a Brexit-folyamatot kísérő vitákra utalva leszögezte: a 2019-es évvel együtt az Egyesült Királyság a megosztottságnak, a gyűlölködésnek és a közéletet oly sokáig terhelő bizonytalanságnak is vége; idei napirend első pontja pedig – a választói akaratnak megfelelően – a Brexit végrehajtása lesz az előrehozott választásokon aratott győzelem nyomán felállt új parlamenttel a háta mögött. Mindemellett a legfrissebb felmérés szerint  optimistábbak a britek a Brexitet illetőleg, mint egy éve: a YouGov szerint a válaszadók kétharmada azt valószínűsíti, hogy 2020 végén „legalább ugyanolyan”, vagy jobb pénzügyi helyzetben lesz, mint most, ez az arány tavaly fele ekkora volt.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden újévi beszédében az orosz állampolgárok egységét méltatta, aláhúzva: a személyes tervek, vágyak sem választhatóak el Oroszországtól, hiszen emezek formálják az ország jelenét és jövőjét. „Ezeket az értékeket hagyományozták ránk őseink, a hősies, hajlíthatatlan győztesek nemzedéke” – fűzte hozzá. Putyin szót ejtett a második világháború végének jövőre esedékes 75. évfordulójáról is, s külön felköszöntötte a háború még élő veteránjait és frontszolgálatosait. Emlékezetes: az orosz elnök előszeretettel tünteti fel a Szovjetuniót a második világháború kirobbantásában vétlen országként, megfeledkezve a titkos Molotov–Ribbentrop-paktumról és Lengyelország felosztásáról, valamint az ország szovjet lerohanásáról.

Újévi üzenetében a kínai elnök a szegénység felszámolását ígérte országában. Hszi Csin-ping megfogadta, hogy Kínának a „mérföldkőnek” számító 2020-as évben sikerül majd elérni az erre az évszázadra kitűzött első célját egy jómódú társadalom kapcsán. Az elnök kitért a gyakran erőszakos hongkongi kormányellenes tüntetéssorozatra is, az „egy ország, két rendszer” elv mellett törve lándzsát, ugyanakkor aggasztónak nevezve a hongkongi helyzetet. A városállamban egyébként újév első napján is könnygázt vetett be a rendőrség a tiltakozók ellen, akik a rendőri erőszak kivizsgálását követelték.

Élő egyház, női méltóság, Ferenc pápa

Kedden év végi hálaadó szentmiséjében a vatikáni Szent Péter-bazilikában az egyház emberekhez való közeledésének fontosságára hívta fel a figyelmet a katolikus egyházfő. Ferenc pápa arról beszélt: az embereknek és az egyháznak oda kell figyelniük egymásra és beszélniük kell egymással;  így „a városba és a templomba is friss levegő árad”, amihez viszont túl kell lépni „a szembenállás és a határok régi logikáján”. Szerdai újévi homíliájában a pápa a nők elleni erőszakról beszélt. Mint mondta, „a nők ellen elkövetett erőszak istenkáromláshoz hasonló”, s elítélte, hogy a nők teste áldozattá válik a hirdetések, a profit és a pornográfia oltárán, valamint, hogy a nőket rendszeresen bántalmazzák, verik, sokszor nemi erőszak és prostitúció a soruk, vagy terhességmegszakításra kényszerítik őket. Az egyházfő kijelentette: méltósággal kell bánni a nőkkel, akik „a béke adományozói és közvetítői”, mert ez „az emberiség egészének győzelme”. A pápa maga bocsánatot is kért egy nőtől, aki utána kapott, s akinek ezért ráütött a kezére még a Szent Péter téri kordonnál.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom