Külföld

Sztrájk bénítja Franciaországot

Csak a jövő héten folytatódnak a tárgyalások a nyugdíjreformról, a kormány és a szakszervezetek egymást vádolják

Huszonötödik napjához ért vasárnap a Franciaországot megbénító közlekedési sztrájk, ráadásul újabb kormányellenes tüntetéseket is tartottak a hétvégén.

Sztrájk bénítja Franciaországot
Gyújtogatások is kísérték a szakszervezetek szombati tüntetését Párizsban
Fotó: AFP/Florent Vannier/Hans Lucas

Ezúttal is ezrek tüntettek szombaton Párizsban a kormány nyugdíjreformja ellen. A nyugdíjreform ellen tüntető szakszervezetek újabb megmozdulása éppen egybeesett a több mint egy éve tüntető sárgamellényesek 59. demonstrációjával, ezért felkérték a kormány gazdaságpolitikája ellen tiltakozó mozgalmat, hogy ezúttal együtt vonuljanak az utcákra. „Össze kell tartanunk, bármilyen színű mellényt is viselünk” – fogalmazott Philippe Martinez, a sztrájkot meghirdető legradikálisabb szakszervezet, a CGT vezetője.

Elszórtan voltak összecsapások a francia fővárosban, néhány maszkot viselő tüntető építkezési anyagokat gyújtott fel az útvonaluk mentén, a biztonsági erők könnygázzal oszlatták a garázdálkodókat.

„Miközben a kormány kitart a jelenlegi 42 féle nyugdíjrendszer egységesítése mellett – egy pontalapú számítással –, a legnagyobb ellenállást a tiltakozók részéről az váltja ki, hogy bár a jelenleg érvényes 62 éves nyugdíjkorhatárt a kormány nem akarja módosítani, a pontrendszerrel arra késztetné a franciákat, hogy tovább dolgozzanak” – idézte fel az MTI. A teljes összegű nyugdíjjogosultsághoz 2027-től a kormányzat a 64 éves kort jelölte meg, ugyanakkor ettől a kortól mindenkit alanyi jogon megilletne egy ezer eurós minimálnyugdíj.

A tüntetésekkel párhuzamosan zajló közlekedési sztrájk országszerte jelentős fennakadásokat okoz. A Deutsche Welle szerint a közlekedési dolgozók nem akarják csökkenteni a kormányra gyakorolt nyomást. Jean-Baptiste Djebbari közlekedési miniszterhelyettes szerint a CGT akadályoz mindenfajta reformot.

A szakszervezetek január 9-ére hirdették meg a következő tüntetésüket. A konfliktus addigra nem is valószínű, hogy feloldódik, hiszen Édouard Philippe kormányfő csak január 7-én akarja folytatni a tárgyalásokat.

Kapcsolódó írásaink