Rendkívül megosztott az európai politika

Az Európai Unió huszonnyolc országából huszonegyben tartottak valamilyen nemzeti választást az idén, valamint minden tagállam az urnákhoz járult május végén az európai parlamenti választásokra. Nem mindegyik választás mozgatta meg az európai médiát és közbeszédet, de voltak olyanok, amelyek az adott választáson túlmutató politikai folyamatokhoz vezettek.

Az első, nagyobb nemzetközi érdeklődéssel kísért választás március 20-án volt Hollandiában. A tartományi választáson megerősödött a bevándorlásellenes Fórum a Demokráciáért (FvD), Mark Rutte liberális-kereszténydemokrata kormánykoalíciója pedig az alsóház után immár a felsőházban is elvesztette többségét.

Az április 28-ai parlamenti választás Spanyolországban tizenegy év óta az első győzelmet hozta meg Pedro Sánchez szocialistáinak (PSOE), azonban mivel nem tudott kormányt alakítani, november 10-én újra szavazniuk kellett a spanyoloknak. Ismét Sánchez nyert, azonban az új parlament annyira töredezett, hogy hiába kötött napokon belül előzetes koa­líciós megállapodást a baloldali Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) párttal, még hat másik tömörülést kell maguk mellé állítaniuk. December 11-én VI. Fülöp spanyol király a szocialista vezetőnek adta a kormányalakítási megbízást.
Az EP-választással egyidőben, május 26-án Belgiumban regionális és szövetségi parlamenti választást is tartottak. A politikai szcéna megosztottságát jelzi, hogy a flamand jobboldali N-VA 16,03 százaléka elegendő volt a győzelemhez. A második helyet a tőlük jobbra álló, bevándorlásellenes Flamand Érdek (VB) szerezte meg 11,95 százalékkal, ami óriási ugrást jelent a pártnak, a korábbi három helyett 18 mandátumot szereztek a 150 fős parlamentben. Koalíciós kormány viszont decemberre sem állt fel. Az országot Sophie Wilmes volt költségvetéséért felelős miniszter személyében ügyvivő kormányfő vezeti.

Júliusban Görögország visszatért az Európai Néppárthoz: a jobbközép Új Demokrácia (ND) megverte a szélsőbaloldali Szirizát, Alekszisz Cipraszt Kiriákosz Micotákisz váltotta az ország élén.

Szeptemberben és októberben Németországra és Ausztriára figyelt Európa. Ősszel három keletnémet tartományban is választásokat tartottak: szeptember elsején Szászországban és Brandenburgban, október 28-én pedig Türingiában. Az Angela Merkel kancellár vezette jobbközép-szociáldemokrata nagykoalíció pártjai mindhárom tartományban meggyengültek, sokat erősödött viszont – de nem győzött – a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD). Noha a Kereszténydemokrata Unió (CDU) helyi vezetőiben mutatkozott hajlandóság a „cordon sanitaire” feloldására, alapvetően minden párt elzárkózott attól, hogy az AfD-vel lépjen szövetségre.

Szeptember 29-én Ausztriában tartottak előrehozott választásokat. Miután az EP-választás után belebukott a kormány a Heinz-Christian Strache szabadságpárti (FPÖ-s) alkancellár körüli úgynevezett Ibiza-botrányba, Ausztria vezetését ügyvivő kormány vette át. A szeptemberi választásokat magasan megnyerte Sebastian Kurz addigi kancellár pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP), a botrány miatt meggyengült korábbi szövetségese helyett viszont a Zöldekkel kezdett koa­líciós tárgyalásokat, amelyek januárban érhetnek véget.

Az idei utolsó választást az Egyesült Királyságban tartották december 12-én. A Boris Johnson vezette brit konzervatívok erős többséget szereztek a parlamentben, aminek köszönhetően reálissá vált, hogy a szigetország valóban kilép az Európai Unióból január 31-én, a Brexit jelenleg érvényes határnapján.