Külföld

„A nyugati kereszténység utolsó esélye vagyunk”

Nem engedhetünk teret azoknak, akik karddal akarják meghódítani a világot – mondta a Liga milánói kongresszusán Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter

A bevándorláspolitikáról, az iszlamizáció veszélyeiről és a keresztény Európa védelméről is beszélt pártja kongresszusán Matteo Salvini. Az olasz politikus szürreálisnak nevezte az ellene zajló eljárásokat.

„A nyugati kereszténység utolsó esélye vagyunk”
Salvini: Az a plébános, aki a ramadán rendelkezésére bocsátja templomát, bűncselekményt követ el gyermekeink jövője ellen
Fotó: AFP/NurPhoto/Gabriele Maricchi

A Liga milánói pártkongresszusán Matteo Salvini, a párt vezetője figyelmeztette a jelen lévő ötszáz delegáltat, hogy a jelenlegi történelmi pillanatban egy globális harc van folyamatban, amelyet elveszíthetnek. „Időnként az az érzésem, nem mindenki van tisztában azzal, hogy globális harcban állunk, hanem csak a kicsinyes érdekeiért csatázik” – fogalmazott a volt belügyminiszter. Felhívta a Liga politikusainak figyelmét, hogy nem csak a választásokra készülő Emilia Romagna vagy Calabria tartomány lakóinak sorsa van a párt kezében. „A nyugati kereszténység utolsó esélye vagyunk, számítanak ránk” – mondta Salvini.

„A szabadság és a diktatúra összecsapása zajlik. Ha a szabadság védelmezői vagyunk, nem lehetünk lusták, és nem szabad félnünk – magyarázta. – Ha a gazdasági diktatúra egyesül az iszlám fanatizmussal, akkor gyermekeinknek hagyatéka az éhezés, szegénység és a kilátástalanság lesz. Tisztában kell lennünk azzal, hogy kik az ellenfeleink.” A párt vezére kemény szavakat intézett az olasz papokhoz is: „Az a plébános, aki a ramadán rendelkezésére bocsátja templomát, nem a saját hite és vallása iránt tiszteletlen, hanem bűncselekményt követ el gyermekeink jövője ellen. Nem engedhetünk teret azoknak, akik karddal akarják meghódítani a világot.”

Az ellene indított sorozatos eljárásokról így szólt: „Nem akarok az áldozat szerepében feltűnni, de szürreálisnak tartom, hogy büntető eljárást indíthatnak az ellen, aki megvédte országa határait, biztonságát, becsületét és méltóságát.”

A Liga bevándorláspolitikájáról szólva hangsúlyozta, szolidáris, befogadó és nagylelkű Olaszország szeretnének lenni, de mindezt bizonyos határokon belül, óvatossággal szeretnék megvalósítani. Bűnözőknek és iszlám szélsőségeseknek nincs helyük az országban.

Kapcsolódó írásaink