Szabadságmámor és józanodás

– Míg térségünket éppen a rendszerváltás előtti pezsgés jellemezte, Románia nagyon csendes volt. Mi vezetett mégis ahhoz, hogy néhány hét alatt kártyavárként omoljon össze a diktatúra?

– Mindennek komoly előzményei vannak: egyrészt a Mihail Gorbacsov által 1985-től meghirdetett reformfolyamat érzékelhető volt Románia szomszédainál, míg Bukarest semmilyen reformtörekvéssel nem bírt ekkortájt. Érezhető volt még a feszültség Románia és a Szovjetunió között, ami ugyancsak fontos nemzetközi dimenzió. Közben a belső feszültségek is tetőpontra hágtak, hiszen Ceaușescunak volt egy elmebeteg elképzelése, a „településszisztematizálási” terv, azaz
a falurombolás őrült ötlete, ami nagyrészt a magyarlakta erdélyi falvakat érintette, és a lényege az volt, hogy a tradicionális, vidéki közösségeket bekényszerítsék a szocialista blokkházakba, ezzel segítve a társadalom homogenizációját, és ezzel is felszámolva a magyar különállást.

– Amit már az anyaországban sem néztek jó szemmel…

– Sem a világ többi részén. De valóban Magyarország vitte a zászlót a kérdésben, hiszen 1988. június 27-én óriási tömeg gyűlt össze a Hősök terén, tiltakozva a falurombolás ellen – nem túlzás azt mondani, hogy 1956. október 23-a óta nem volt ilyen tömeges, nem a párt által szervezett vagy felügyelt megmozdulás Budapesten. A tömeg felvonult a leeresztett zsaluk mögé bújt román nagykövetség előtt, a petíciójuk pedig eljutott a nyugati nagykövetségeken keresztül a világ politikaformáló nagyközönsége elé. Abban, hogy a falurombolás híre kijutott Romániából, nagy szerepe volt Tőkés Lászlónak. A lelkészt felettesén, a nagyváradi kollaboráns püspökön keresztül akarta elmozdítani a hatalom, majd miután Tőkés nem engedett, erőszakkal akarták kilakoltatni a temesvári parókiából. December 15-én került volna erre sor, azonban a hívei – kezdetben csak nyolc-tíz ember – összefogtak és folyamatosan őrizték a parókiát. Pont harminc évvel ezelőtt, december 16-án eszkalálódtak az események, amikor a karhatalom ténylegesen meg is érkezett, ekkorra azonban már a hívek népes élőlánca, magyar és román tüntetők tömege várta őket. Az efféle szokatlan ellenállás teljesen megbénította Ceaușescuékat.

– Végül Tőkést mégis sikerült deportálni.

– Igen, de az eseményeket már nem lehetett visszafordítani. A karhatalom belelőtt a tömegbe, felkorbácsolva az indulatokat. A mai napig nem tudni, hányan haltak meg, a Securitate módszerei brutálisak voltak, a sebesültekhez is bementek a kórházba, ott is lövöldöztek, a halottakat sebtében vitték Bukarestbe elhamvasztani és a nyomukat is eltüntetni. Rendkívüli állapotot hirdettek, lezárták a határokat. De sorra felkeltek az erdélyi városok, s végül Bukarestben saját nagygyűlésén nem hagyta a tömeg szóhoz jutni a diktátort – ez a nap, december 21-e volt, ami a világsajtót is bejárta, és elhozta a Ceaușescu-házaspár és a diktatúra végét.

– Ami végeredményben egy csak-csak élhetőbb Romániát hozott el a magyaroknak is.

– Az a fajta kiállás, amit akkor a magyar társadalom tanúsított, példaértékű volt, nem csak az erdélyi magyarok, de a románok irányába is. Gyűjtéseket szerveztek, és a formálódó civil szféra oroszlánrészt vállalt ezekből az akciókból. A vágyakozás a változásra a magyarok és románok körében is óriási volt, s bár a reményekből kijózanított mindenkit legkésőbb a vásárhelyi véres március 1990 tavaszán, végtére mégis egy szabadabb és plurális Románia született, amely azonban az 1989-es várakozások ellenére nem hozta el a magyarság számára a jogos és elvárható nemzeti önrendelkezés lehetőségét.