Külföld

Két orosz diplomatának kellett távozni Berlinből

A német külügyminisztérium kiutasított kedden Németországból két orosz diplomatát egy csecsenföldi emigráns berlini meggyilkolásával összefüggésben. Moszkva ellenlépéseket helyezett kilátásba.

Két orosz diplomatának kellett távozni Berlinből
A gyilkosság helyszíne
Fotó: Deutsche Welle

A diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961-es bécsi nemzetközi szerződés alapján azonnali hatállyal nemkívánatos személynek minősítik a berlini orosz nagykövetség két munkatársát, tudatta a német külügyi tárca.

Az intézkedés válasz arra, hogy Moszkva a német fél többszöri, nyomatékos és magas szinten előterjesztett kérésének ellenére sem hajlandó közreműködni egy olyan gyilkosság feltárásában, amelyet Berlinben követtek el augusztus 23-án.

Erre a közreműködésre azért is nagy szükség lenne, mert az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes német szövetségi legfőbb ügyészség kedden magához vonta az ügyet, arra hivatkozva, hogy a nyomozás során feltártak arra utaló jeleket, hogy a gyilkosságot orosz állami szervek vagy az Oroszországi Föderációhoz tartozó Csecsen Köztársaság szerveinek megbízásából követték el - áll a közleményben.

Moszkva ellenlépéseket helyezett kilátásba két orosz diplomata berlini kiutasítása miatt

Ellenlépések egész csomagját helyezte kilátásba az orosz külügyminisztérium a kiutasítás miatt.

A moszkvai diplomáciai tárca „felelőtlennek” és „barátságtalannak” minősítette Berlin lépését, és azt hangoztatta, hogy „megengedhetetlen” a gyilkosság felderítésének átpolitizálása.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője „abszolút megalapozatlannak” nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszországnak köze lenne a merénylethez.

Ki állhat a gyilkosság mögött?

A történet még a nyáron kezdődött: augusztus végén a 40 éves, csecsen nemzetiségű, de georgiai állampolgárságú Zelimhan Hangosvilit egy berlini parkban végezték ki. Az ügy gyanúsítottja egy 49 éves orosz állampolgár, akivel kapcsolatban már a kezdetekkor felvetődött, hogy Moszkva megbízásából követte el a kivégzést, emlékeztet a Deutsche Welle.

A The Insider, a Bellingcat és a Der Spiegel közös tényfeltárásának állítása szerint a gyilkosságot egy Andrej Szokolov névre kiállított, orosz útlevéllel utazó, 49 éves férfi követte el, aki valójában az Oroszországban gyilkosság miatt körözött Vagyim Kraszikov, és aki orosz titkosszolgálatok embere lehet. A sajtóforrások tudni vélik, hogy a Kraszikov által 2013-ban Moszkvában elkövetett támadás körülményei nagyon hasonlítottak a berlinihez: az áldozattal, egy észak-kaukázusi üzletemberrel, ott is egy kerékpáros gyilkos végzett.

Biciklivel érkezett a gyilkosság helyszínére

A gyilkosság feltételezett elkövetője későbbi áldozatát kerékpárral közelítette meg, Glock 26 típusú, 9 milliméteres fegyvert használt hangtompítóval. A merénylet után a Spree folyó partján átöltözött, fegyverét, kerékpárját és parókáját a folyóba hajította, majd távozott. A közelben fogták el, elegáns ruhát viselt, és egy elektromos rollerrel akarta elhagyni a környéket.

A feltételezett elkövető orosz állampolgárságú, július végén kapott a schengeni övezet egészére érvényes vízumot a moszkvai német nagykövetségen. Az orosz fővárosból Párizsba utazott, majd onnan Berlinbe. A merénylet előtt néhány nappal érkezett meg a német fővárosba, és valószínűleg áldozatának megfigyelésével foglalkozott. Előzetes letartóztatásban van, vallomást nem tett.

A német szövetségi ügyészség szerint elegendő bizonyíték utal arra, hogy Oroszország vagy a Csecsen Köztársaság rendelte el a gyilkosságot.

Hangosvili vagy Tornike K.

Hangosvili menedékkérő volt, aki Oroszország ellen harcolt a csecsen szeparatisták oldalán az 1999 és 2009 közötti második csecsen háború alatt. Hazájából 2005-ben Georgiába, 2016-ban Németországba menekült, majd állítólag Ukrajnában és Grúziában dolgozott az orosz érdekek ellen.

Berlinben új identitást kapott, Tornike K.-ként ismerték és ezt a nevet használják vele kapcsolatban a német ügyészek is. Németországban menedékjogi kérelmet nyújtott be, azt azonban a német hatóságok elutasították, ami ellen ő fellebbezett. A német hatóságok 2017-ben közveszélyes iszlamistaként sorolták be. Az idén ezt a minősítést megváltoztatták, a 40 éves férfit a szélsőséges iszlamizmussal kapcsolatba hozható, úgynevezett releváns személyek közé sorolták át. Tornike K. olyan mecsetekbe járt, amelyeket kaukázusi származású iszlamisták is látogatnak. Augusztus 23-án is éppen imára ment, amikor Berlin Moabit nevű negyedében egy parkban hátulról, két lövéssel kivégezték.

Hangosvili volt felesége, Manana Tsatieva korábban azt mondta a Deutsche Wellének, kaptak figyelmeztetést, hogy férje életveszélyben van.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom