Külföld

Véget ért a Juncker-éra Európában

A migrációs válság, a biztonsági helyzet romlása, valamint a britek kilépése is a leköszönő Európai Bizottság súlyos öröksége – emlékeztetett az Alapjogokért Központ

Vezetőváltás jön Brüsszelben vasárnap, hivatalba lép ugyanis az Euró­pai Tanács új elnöke, valamint az új biztosi testület is. Utóbbit magyar szempontból óvatos optimizmussal várják az elemzők.

Véget ért a Juncker-éra Európában
Új ötéves ciklus kezdődik: Ursula von der Leyen és a leendő uniós biztosok
Fotó: Európai Parlament

Hivatalba lép vasárnap az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság (EB). A testület magyar tagja Várhelyi Olivér, aki a bővítési és szomszédságpolitikáért felel.

A leköszönő EB pénteken tartotta utolsó déli sajtótájékoztatóját Brüsszelben, a szóvivőkhöz ezúttal az elnök, Jean-Claude Juncker is csatlakozott. A luxemburgi politikus utódjának azt a tanácsot adta, hogy „gondoskodjon Európáról”. Kérdésre válaszolva hibának nevezte, hogy az Európai Tanács nem tartotta tiszteletben a Spitzenkandidat-rendszert – azaz a tagállami vezetők nem az EP-választáson győztes pártcsalád „csúcsjelöltjét” jelölték az EB élére –, és aggodalmát fejezte ki, amiért több uniós tagállamban nem tartják teljesen tiszteletben a jogállamiságot. Az elmúlt öt év kihívásai között említette a görög pénzügyi válságot és a britek kilépését.

A vasárnap váltást hoz a Tanács élén is, a belga liberális Charles Michel pénteken át is vette a tagállami vezetőket tömörítő testület irányítását a lengyel Donald Tusktól, aki az Európai Néppárt (EPP) elnökeként folytatja pályafutását. „Európa a világ legjobb helye. Régóta a szabadság és a jogállamiság kontinense, amelyet a történelméért és kulturális örökségéért felelős emberek népesítenek be” – fogalmazott búcsúbeszédében Tusk. A volt belga kormányfő kiemelte: elődjéhez hasonlóan ő is Európa egységéért fog dolgozni. Michelt a német Süddeutsche Zeitung kérdezte arról, miniszterelnökként milyen gondokat tapasztalt a Tanács munkájában, és azt mondta, „a menekültpolitikáról folytatott viták voltak a legnehezebbek”.

Szintén vasárnap lesz tíz éve, hogy életbe lépett az Európai Unió intézményi és működési kereteit megreformáló Lisszaboni Szerződés.

Az Alapjogokért Központ (AK) pénteken mutatta be Az új Európai Bizottság – Óvatos optimizmus című részletes tanulmányát. A sajtóeseményen Panyi Miklós, az AK nemzetközi ügyekért felelős igazgatóhelyettese elmondta, vége a megosztottság és kudarcok öt évének, hiszen véget ért a Juncker-korszak. Emlékeztetett, hogy a leköszönő bizottság súlyos öröksége a migrációs válság, és ebből kifolyólag a biztonsági helyzet megrendülése, a terrorveszély növekedése és a schengeni övezetben való szabad mozgás sérülése, továbbá nagy kudarc még a britek távozása és a gazdasági problémák.

A Von der Leyen-bizottságot óvatos optimizmussal várják – folytatta –, hiszen fontos fegyvertény volt a csúcsjelölti rendszer megbuktatása és Frans Timmermans EB-elnökségének megakadályozása, Várhelyi Olivér pedig hangsúlyos pozíciót kapott. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy megszűnt az eddigi kétpárti koalíció Európában, az új bizottságban nincs többsége az EPP-nek, és több fontos portfóliót is a liberálisok szereztek meg.

A tanulmányt ismertetve Pócza István vezető elemző elmondta, a magyar szempontból fontos területeken a bizottság egészében inkább balliberális és föderalista, a többség migrációpárti, de vannak határozott ellenvélemények is, Von der Leyen pedig kiegyensúlyozhatja őket, ha akarja. Pócza szerint Timmermans ügyvezető alelnökként furkósbotnak fogja használni a klímakérdést is. Az európai életmód védelme-tárca átnevezésével kapcsolatos kérdésünkre Panyi és Pócza elmondták, a „védelem” kicserélése az „előmozdítás” szóra a balliberális oldalnak tett gesztus, nem jár tartalmi változással. Rámutattak arra is, hogy – szemben a Momentum képviselőinek tudatos, globalista szóhasználatával – az EB nem az Európai Unió kormánya.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom