Külföld

Lemondana a CDU-elnök a békéért

Folytatni kell a bajba jutott menedékkérők tengerimentését Annegret Kramp-Karrenbauer szerint

A személyi viták lezárását sürgette a Kereszténydemokrata Unió pénteken kezdődött kongresszusán a párt elnöke. Az Annegret Kramp-Karrenbauert korábban élesen bíráló Friedrich Merz beszédében békésebb hangot ütött meg.

Lemondana a CDU-elnök a békéért
Fontosnak nevezte Európa megerősítését Annegret Kramp-Karrenbauer
Fotó: AFP/Odd Andersen

Elkezdődött pénteken a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) képnapos lipcsei pártkongresszusa. Az esemény kezdetén percekig tartó tapssal köszöntötték Angela Merkelt, aki immár tizennegyedik éve tölti be a kormányfői posztot. A kancellár a Die Welt szerint a párt egységét sürgette, a jövő nagy kérdéseinek pedig a digitalizációt és az éghajlatváltozást nevezte.

A kancellár után Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter, a CDU vezetője lépett a színpadra. A pártelnök másfél órás beszédében a kancellár, illetve a CDU vezetésével szembeni bírálatokra utalva elmondta, nem lehet sikeres választási stratégia annak a folyamatos hangoztatása, hogy minden rossz, amit a kormány és a CDU csinál, de a szavazók ennek ellenére is a pártra voksoljanak. Kramp-Karrenbauer a Die Zeit tudósítása szerint kiemelte, Merkel kormányzása 14 jó év volt Németországnak. Szavai szerint Németország nehéz időket él, emellett a nemzetközi helyzet is instabil, ezért fontos Európa megerősítése, az afrikai országokkal való együttműködés, illetve a kínai gazdasági verseny figyelemmel kísérése. Aláhúzta, hogy az emberbaráti szeretet jegyé­ben tovább kell folytatni a bajba jutott menedékkérők kimentésére indított tengeri műveleteket.

A pártelnök állást foglalt a védelmi költségvetés növelése mellett. Beszéde végén a személyi viták lezárását és egységet sürgetett a pártelnök, aki kijelentette: a béke helyreállításáért akár lemondani is hajlandó. Hozzátette: ha a párt nem olyan Németországot szeretne építeni, amilyet ő felvázol, akkor „beszéljük meg”, és talán „fejezzük is be az egészet még ma”.

Felszólalt a néhány hete Kramp-Karrenbauert, illetve Angela Merkel kormányát élesen kritizáló Friedrich Merz is, aki tavaly alulmaradt a pártelnöki posztért folytatott harcban. A politikus szerint a CDU nem lehet olyan, mint koalíciós partnere, a szociáldemokrata SPD, amely „strukturálisan hűtlen” vezetőihez. Korábbi bírálata ellenére támogatásáról biztosította Kramp-Karrenbauert, aki szerinte harcias és előretekintő beszédet mondott.

A kongresszuson döntöttek a párt elnökhelyettesének személyéről  is. A poszt eddigi birtokosa, Ursula von der Leyen ugyanis az Európai Bizottság megválasztott elnöke. Helyét a 46 éves Silvia Breher szövetségi parlamenti képviselő veszi át.

A CDU a Forsa közvélemény-kutató friss felmérése szerint egyébként 2,6 millió szavazót veszített a 2017-es választások óta.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom