Külföld

Soros így befolyásolja az amerikai igazságszolgáltatást

A milliárdos Soros György az Egyesült Államok számos tagállamában is több ezer dollárt juttatott a demokrata jelölt ügyészek támogatására a választás alkalmából - írja a tuzfalcsoport.blogstar.hu.

Soros így befolyásolja az amerikai igazságszolgáltatást
Soros György az USA számos államában is több ezer dollárt juttatott a Demokrata jelölt ügyészek támogatására
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az Egyesült Államokban a megyei elöljáró testületekben egyes tisztségviselőket, például a sheriffet vagy a kerületi ügyészt a szavazók közvetlenül választják meg.

A Soros által juttatott pénz azon liberális erőfeszítések megvalósulásnak része, ami azt célozza meg, hogy alakítsák át az állam büntető-igazságszolgáltatásának rendszerét - írja a blog, hozzátéve, hogy a progresszív demokraták többször is megkíséreltek reformokat ennek átalakítására, ami elsősorban a bűncselekmények elkövetésének csökkentését célozta meg, számos egyéb célkitűzés mellett.

Soros körülbelül három évvel ezelőtt kezdte meg az igazságszolgáltatási rendszer támogatását, amikor több mint egymillió dollárt fektetett a Biztonság és igazságosság elnevezésű csoportba, amely anyagi támogatást nyújtott két új kerületi ügyvéd megválasztásában Louisiana és Mississippi körzetében, és egy harmadik személy újraválasztásában (Hinds County, Miss, DA, Robert Shuler. Smith) akit azóta Mississippi állam főügyésze azzal vádolt meg, hogy nem megfelelő információt szolgáltatott az alpereseknek, s már nincs is hivatalban - írja a Tűzfalcsoport.

Az egyik, Soros György által támogatott jelölt, Larry Krasner 7 millió dollárt kapott a milliárdostól, hivatala elfoglalása után pedig tucatnyi ügyésztől tisztította meg a körzeti ügyvédi irodát. A Krasner által eltávolított személyek elsősorban a gyilkossági osztályról, a kábítószer-ellenes osztályról és a polgári vagyon elkobzásáért felelős egységekből származtak. Nem egyedülálló tehát, hogy a Soros-győztesek hivataluk elfoglalása után tisztogatásba kezdtek a szakemberek körében.

A Soros által támogatott jelöltek ideológiája megegyezik támogatójukéval: általánosságban véve ellenzik a halálbüntetést, és a marihuána birtoklásának üldözését, valamint törekesznek a bebörtönzések arányának csökkentésére, továbbá a túl szigorú büntetést a büntetőjog anomáliájának tartják. Bár a megcélzott pozíció nem tűri a pártosságot, az összes lényeges kérdésben a demokraták programját sulykolták, miközben magukat „progresszív reformistának” titulálják - írja a blog.

A blogbejegyzésben továbbá arról ír, hogy Soros olyan államokban is támogatott jelölteket, mint Florida, Illinois, Mississippi, Louisiana, Texas. A támogatott szervezetek pedig vagy a Soros által támogatott PAC-on keresztül jutottak pénzhez, vagy pedig közvetlenül Soros nyújtott számukra segítséget a Jog és Biztonság nevezetű csoportokon keresztül.

„A milliárdos továbbá több mint 3 millió dollárt juttatott hét helyi ügyvédi-kerületi kampánynak 6 államban az elmúlt évek folyamán. A pénzéből afroamerikai és spanyol jelölteket támogatott a jelentős szereppel bíró helyi pozíciók betöltésére.

„A reformcsoportok évek óta igyekeznek kidolgozni egy olyan új büntetőpolitikát, melynek következtében sikerülne a bebörtönzési arányokat csökkenteni. A liberális adományozók már régóta adtak támogatásokat a különböző civil szervezeteknek, a Soros által támogatott Nyílt Társdalom Alapítvány például a drogpolitika és a büntetőigazságszolgáltatás reformjával foglalkozik, és más reformcsoportokat is támogatott, például a kaliforniai Biztonsági és Igazságügyi Szövetséget.”

„Noha Soros 2015-ben és 2016-ban komoly költségekkel támogatta a jelölteket, a következő években várhatóan fokozódni fog a helyi ügyészek kampányainak szélesebb körű elterjedése, a hosszabb távú tervezés és a jelöltek toborzása révén. Egy biztonsági és igazságügyi csoport már szerveződött Ohioban, az ottani kampányfinanszírozási jelentések szerint” - mutat rá a Tűzfalcsoport.

A Soros által támogatott jelöltek azt állítják, hogy soha nem találkoztak Sorossal - hasonlóan más kerületi ügyvédjelöltekhez, amelyeket ebben az évben szintén a demokrata milliárdos támogat. Azt mondták, hogy nincs semmi közük ahhoz, hogy több százezer dollár jön a kampányuk támogatására - hangsúlyozza a Tűzfalcsoport.

Kapcsolódó írásaink