Külföld

„A nyelvtanulás támogatásával a kormány a magyar-ukrán viszonyt is javítani szeretné”

A magyar kormány azzal, hogy Kárpátalján támogatja az ukránok magyar és a magyarok ukrán nyelvtanulását, a két nemzet barátságának, jószomszédi kapcsolatainak erősödését és a két ország megromlott államközi viszonyának javulását is szeretné elősegíteni - jelentette ki Grezsa István miniszteri biztos az ötödik magyar nyelvkurzust lezáró oklevélátadó ünnepségen csütörtökön Beregszászon.

„A nyelvtanulás támogatásával a kormány a magyar-ukrán viszonyt is javítani szeretné”
Grezsa: A nyelvtanulás támogatásával Kárpátalján a magyar kormány a magyar-ukrán viszonyt is javítani szeretné
Fotó: MH

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola aulájában tartott rendezvényen mondott köszöntőjében Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos örvendetesnek nevezte, hogy továbbra is igen nagy az érdeklődés Kárpátalja többségi lakossága körében a magyar nyelv iránt. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a 2016-ban a magyar kormány támogatásával indult magyar nyelvi kurzusokra összesen több mint 20 ezren jelentkeztek - tette hozzá, megjegyezve, hogy a kárpátaljaiak mindennapi életében Magyarország fontos szerepet tölt be, hiszen az ország számukra az Európai Unió kapuja.

A miniszteri biztos emlékeztetett arra, hogy a most befejeződött ötödik ingyenes magyar nyelvtanfolyamra több mint háromezren jelentkeztek, s közülük 1732-en tettek sikeres záróvizsgát. Kiemelte, a magyar kormány, bizonyítandó, hogy jó kapcsolatokra törekszik Ukrajnával, gesztuspolitikai lépésként idén támogatta ukrán nyelvi kurzus beindítását kárpátaljai magyarok számára, hogy elősegítse körükben az államnyelv elsajátítását. Jelezte, erre a kurzusra ötszázat meghaladó számban iratkoztak be, és több mint négyszázan vehetik át a sikeres elvégzését tanúsító oklevelet. Egyúttal bejelentette, hogy jövőre folytatódnak a nyelvtanfolyamok, amelyek iránt máris nagy az érdeklődés.

Grezsa István megköszönte és elismerését fejezte ki a nyelvtanfolyamot elvégzőknek, hogy - mint fogalmazott - jelentkeztek a világ egyik legnehezebben elsajátítható nyelvének kurzusára. Hangsúlyozta, „a nyelvtanfolyamok résztvevői - magyarok és nem magyarok - jelentkezésükkel jelképesen arra szavaztak, hogy a két nép kapcsolatait a barátságra és kölcsönös tiszteletre kell építeni.” Reményét fejezte, ki a kárpátaljai magyar nyelvtanfolyamok támogatását Ukrajnában mindenki a magyar kormány jó szándékának, baráti gesztusának a megnyilvánulásaként és az ukrán-magyar államközi kapcsolatok javítására irányuló törekvésként fogja értékelni.

Az MTI érdeklődésére Váradi Natália, a Rákóczi-főiskola Felnőttképzési Központjának vezetője, a magyar nyelvtanfolyamok koordinátora kifejtette, idén Kárpátalján kívül Kijevben egy és Ivano-Frankivszkban három, magyart mint idegen nyelvet tanuló csoport indult, míg Kárpátalja 10 járásának 37 településén 77 oktatóval folyt a magyar nyelv oktatása. Azt is elmondta, hogy a legfiatalabb tanuló öt, a legidősebb pedig 82 éves volt, és a résztvevők között voltak közgazdászok, könyvelők, orvosok, jogászok, tanárok, iskolások, egyetemi hallgatók, mérnökök, vállalkozók. Jelezte, a magyarok számára indított ukrán kurzus résztvevőinek többsége iskolai tanuló volt, akik az emelt szintű érettségire készülve tökéletesítették ukrán nyelvismeretüket az ukrajnai iskolai nyelvoktatásban alkalmazottnál jóval hatékonyabb módszernek köszönhetően.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom