Külföld

Törökország nem akar nemzetközi ellenőrzés alatt álló biztonsági zónát

Törökország semmilyen jogsértést nem fog eltűrni Északkelet-Szíriában - jelentette ki szombaton Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter Ankarában, német hivatali kollégájával, Heiko Maasszal közös sajtótájékoztatóján.

Törökország nem akar nemzetközi ellenőrzés alatt álló biztonsági zónát
Mevlüt Cavusoglu török és Heiko Maas német külügyminiszter
Fotó: MH

 „A legvégsőkig ki fogjuk vizsgálni a panaszokat, még a legkisebb jogsértést is. Nem fogjuk eltűrni az emberi jogok legkisebb mértékű megsértését sem” - fogalmazott.

A török külügyi tárcavezető ugyanakkor elutasította és „valószerűtlennek” nevezte Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter javaslatát, amely szerint egy nemzetközi ellenőrzés alatt álló biztonsági övezetet kellene kialakítani a török-szíriai határ utóbbi oldalán. „Nem igazán tartjuk életszerűnek ezt a javaslatot” - mondta. „Ez nem csak Törökországot érinti, ott van még a (szíriai) rezsim, Oroszország és egyéb szereplők a térségben” - tette hozzá.

Cavusoglu felszólította a nemzetközi közösséget, hogy inkább a „humanitárius ügyekre” és a „terrorizmus felszámolására” összpontosítson Szíriát illetően.

Maas megismételte azt az álláspontját, hogy ő sem támogatja Kramp-Karrenbauer javaslatát, elismerve: „Mindenki azt mondja, hogy ez nem reális javaslat... Nincs idő az elméleti vitákra a szíriai emberek számára” - fogalmazott.

Törökország októberben indított offenzívát Északkelet-Szíriában, elsősorban a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen, amely szerinte a Törökországban tevékeny Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadárjainak szövetségese. A hadműveletet azonban leállították az Oroszország és az Egyesült Államok közvetítésével létrejött tűzszüneti megállapodást követően.

A NATO-tag Törökország offenzíváját keményen bírálták nyugati szövetségesei. Maas például „megszállásnak” minősítette a hadműveletet, és Németország közölte, hogy nem fog semmilyen engedélyt adni olyan katonai felszerelésre, amelyet Törökország Szíriában használhatna.

Törökországot zavarja az offenzíva bírálata német részről - mondta Cavusoglu, hozzátéve: Ankara elvárja Berlintől, hogy „a szövetség szellemében cselekedjen”, és „álljon Törökország mellé a terrorizmus elleni harcában”.

Maas szerint Ankara biztosította Berlint afelől, hogy betartják majd a nemzetközi jogot azon terveik megvalósítása során, amelyek értelmében mintegy kétmillió szíriai menekültet telepítenek vissza az északkelet-szíriai „biztonsági zónába”. Cavusoglu szerint Törökország „humánus módon” fogja kezelni a helyzetet.

A bevándorlók jogvédelmével foglalkozó Pro Asyl német civil szervezet eközben az Európai Unió és Törökország közötti, a migrációs áradatot megfékezni hivatott megállapodás megszüntetésére szólított fel. „Nincs ott számukra védelem, sem a szíriaiaknak, sem az afgán menekülteknek, sem a török ellenzék tagjainak” - mondta Günter Burkhardt, a Pro Asyl vezetője.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom