Külföld

A szíriai kurd harcosok kivonultak Rász al-Ainból

 A szíriai kurd harcosok kivonultak vasárnap a török határ mentén fekvő Rász al-Ainból - közölték kurd források és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat.

A szíriai kurd harcosok kivonultak Rász al-Ainból
Törökország által támogatott szíriai harcosok érkeztek a kivonuló kurd katonák helyére
Fotó: AFP/Nazeer Al-khatib

Az OSDH tájékoztatása szerint a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű milícia mintegy 500 fegyverese hagyta el a várost, miután gondoskodtak a halottak eltemetéséről és a sebesültek elszállításáról. Helyüket a Törökországgal szövetséges milíciák vették át, akik korábban lőtték a várost.

A kivonulást a kurdok a Törökország által bejelentett, ötnapos fegyvernyugvásról szóló megállapodás részeként hajtották végre - erősítette meg Kino Gabriel, az SDF szóvivője.

Mike Pence amerikai alelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön állapodott meg arról, hogy Törökország és a kurdok 5 napra felhagynak a harcokkal. A kurd milíciáknak ez idő alatt el kell hagyniuk Manbidzstól az iraki határig, mintegy 440 kilométer hosszan azt a 32 kilométer széles területet a török határ szíriai oldalán, ahol Ankara biztonsági övezetet akar létrehozni.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport a Béke Forrása fedőnéven október 9-én indított hadműveletet Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetként és nemzetbiztonsági fenyegetésként kezelt, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet tagjai ellen.

Az YPG, amelyet Ankara a törökországi kurd szakadár fegyveresek szövetségesének tart, az elmúlt években az Iszlám Állam elleni harcra hivatkozva kapott kiképzést és modern fegyvereket pártfogójától, az Egyesült Államoktól.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom