Külföld

Németh Zsolt: Budapesten hoz létre intézetet a CDI

A számos kereszténydemokrata pártot tömörítő CDI pártszervezet budapesti székhellyel egy intézetet hoz létre, amelynek feladata, hogy "politikai és intellektuális munícióval lássa el a tagpártokat" - mondta Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetének vezetője a közmédiának pénteken Rómában.

Németh Zsolt: Budapesten hoz létre intézetet a CDI
Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke
Fotó: MH

A politikus részt vett a CDI - amely 1999-ig a Kereszténydemokrata Internacionálé nevet viselte - rendezvényén. A CDI - amelynek egyik alelnöki tisztségét Orbán Viktor miniszterelnök tölti be - az olasz fővárosban tartja vezetőségi ülését.

Németh Zsolt közölte: tavaly február óta, amikor Budapesten tartotta a vezetőségi ülését a CDI, látványos növekedés, megerősödés jellemzi ezt a nemzetközi pártszervezetet Afrikában, Ázsiában, Európában, Amerikában, továbbá a Kárpát-medencében is, hiszen határon túli magyar pártok is a részei. Ennek a növekedésnek ma egy nagyon fontos állomásához érkeztek a budapesti intézet létrehozásával, hogy a szervezet megerősödési folyamata az elkövetkező években kiteljesedhessen - fogalmazott.

Emlékeztetett: a tavalyi budapesti ülésen már felmerült az intézet létrehozásának a gondolata, majd novemberben Afrikában tartották a következő ülést, amelyen egy munkacsoportot állítottak fel. Ez a munkacsoport több ülést tartott, és a jelentése alapján döntést hozott a CDI az intézet megalapításáról - közölte.

Kifejtette: az intézet részben azzal fog foglalkozni, hogy erősítse a tagszervezetek pártszerű működését, és hasonlóan fontos, hogy egy olyan politikai iránymutatást nyújt a majd a tagpártoknak, amely a napi politikánál mélyebben foglalkozik a nemzetközi válságokkal és a nemzetközi kapcsolatokkal.

Németh Zsolt kitért rá: a mostani ülésen is megvitatták a venezuelai, a kubai és az ecuadori, továbbá a libanoni és a szíriai helyzetet, valamint afrikai ügyekről is tárgyaltak.

Azt is mondta: Orbán Viktor az ülésen beszámolt arról, hogy miként alakul az európai uniós intézmények felállása az európai parlamenti választások után, valamint beszélt a magyarországi és a közép-európai helyzetről is. A kormányfő hangsúlyozta, hogy „kulcsfontosságú lenne” az Európai Néppárton belül - amely egyébként a CDI-nek tagszervezete - a szolidaritás megerősítése, hiszen az elmúlt időben a magyar biztosjelölt elutasítása „ennek az egységnek a hiányával is részben magyarázható” - mondta Németh Zsolt.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink