Külföld

Törökország elleni szankciókról egyeztet az Európai Unió

Törökország elleni esetleges szankciókról is fognak egyeztetni az Európai Unió jövő heti csúcstalálkozóján Ankara szíriai hadművelete miatt - mondta pénteken Amélie de Montchalin, Franciaország Európa-ügyi minisztere a France Inter rádióban.

Törökország elleni szankciókról egyeztet az Európai Unió
Füst száll fel a szír Tal Abyad városból
Fotó: AFP / BULENT KILIC

A török védelmi minisztérium pénteki bejelentése szerint meghalt az első török katona Északkelet-Szíriában, ahol Ankara két nappal korábban hadműveletet indított a Törökország által terrorszervezetnek tartott, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport ellen.

A tárca fogalmazása szerint a fiatal fiú „a terroristákkal kialakult tűzharcban” veszítette életét. Az incidensben további három török katona megsebesült.

Az Anadolu török állami hírügynökség azt jelentette, hogy a fiú halálhíre eljutott az Ankarában élő családjához. A hozzátartozók óriási török zászlót akasztottak ki a ház falára. A török főváros önkormányzata sátrat állított az épület elé, hogy a család ott tudja fogadni a rengeteg érkező részvétnyilvánítását.

A védelmi minisztérium egy másik közleményében azt írta, hogy a hadsereg eddig 277 terroristát „hatástalanított” - azaz ölt meg, sebesített meg vagy fogott el - a Béke Forrása fedőnevű offenzíva keretében. Hangsúlyozták: a katonai beavatkozás légi és szárazföldi műveletei péntekre virradóra is sikeresen, a tervnek megfelelően zajlottak.

A tüzérség a kora reggeli óráktól kezdve lövi a szíriai Tell-Abjadot és Rász-el-Aint. A török NTV azt állítja: az YPG harcosai gumit égetnek, hogy sűrű fekete füsttel korlátozzák a látási viszonyokat a török harci gépek és a drónok számára.

Az NTV péntek reggel arról is beszámolt, hogy újabb 11 embert vettek őrizetbe a nyugat-törökországi Izmir városában a hadművelettel összefüggésben. Azzal gyanúsítják őket, hogy „a közösségi médiában terrorpropagandát folytattak, lejáratták az offenzívát, és fellépésre buzdítottak a biztonsági erőkkel szemben”.

Már csütörtökön közel 100 ember ellen indult jogi eljárás hasonló okból, köztük a második legnagyobb török ellenzéki tömörülés, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) két társelnöke, illetve a HDP további három képviselője ellen is.

Ankarában, valamint a délkelet-törökországi, főként kurdok lakta Diyarbakirban csütörtökön összesen több tucat tüntetőt állítottak elő. Diyarbakirban vízágyút is bevetett a rendőrség a katonai beavatkozás ellen tiltakozók szétoszlatására.

Ankara a délkelet-törökországi kurd szakadár fegyveresekkel egyenrangú nemzetbiztonsági fenyegetésnek tekinti az YPG-t, amely 480 kilométer hosszan ellenőrzi az ország délkeleti határának szíriai oldalát.

Korábban már Donald Trump amerikai elnök utasítást adott ki az amerikai külügyminisztériumnak, hogy próbáljon meg tűzszüneti megállapodást tető alá hozni, erről itt írtunk részletesen.

Putyin: Kiszabadulhatnak a kurdok által ellenőrzött zónákból az Iszlám Állam terroristái

 Kiszabadulhatnak az Iszlám Állam (IÁ) terroristái a kurd milíciák által ellenőrzött övezetekből az Északkelet-Szíriában indított török offenzíva következtében - figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Független Államok Közössége (FÁK) asgabati csúcstalálkozóján.

„Szíria északi részének olyan övezetek vannak, amelyekben a terrorszervezet harcosai összpontosulnak. Ezek mindeddig kurd harci alakulatok ellenőrzése alatt álltak. Most benyomul oda a török hadsereg, a kurdok elhagyják ezeket a táborokat, ők (a terroristák) pedig egyszerűen szétszéledhetnek” - mondta.

Putyin kétségbe vonta, hogy a török hadsereg képes ura lenni a helyzetnek és a FÁK-országok elleni valós fenyegetésnek nevezte az Északkelet-Szíriában lévő több ezer terroristát.

Cavusoglu: Ankara szolidaritást vár NATO-szövetségeseitől a terrorizmus elleni harcban

Törökország szolidaritást vár NATO-szövetségeseitől a terrorizmus elleni harcban - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pénteken Isztambulban Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tartott sajtótájékoztatóján, miután Ankara két nappal korábban terroristaellenes hadműveletet indított Északkelet-Szíriában.

Cavusoglu úgy fogalmazott: "nem elég azt mondani, hogy értjük Törökország aggodalmait, Ankara nyílt támogatást vár". Hangsúlyozta: a terrorszervezetekkel megkülönböztetés nélkül kell harcolni, ahogy azt Törökország tette eddig és teszi továbbra is. Rámutatott: az északkelet-szíriai hadművelet fontos az észak-atlanti szövetség biztonsága szempontjából is, hiszen a Törökország délkeleti határain túlról, tehát magának a NATO-nak a délkeleti határain túlról érkező terrorfenyegetettséget akarja felszámolni.

Ankara szerdán az általa terrorszervezetnek tartott, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport, valamint az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet ellen indított offenzívát. A török vezetés az YPG-t a törökországi kurd szakadárok, a nemzetközileg is terrorszervezet nyilvánított Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szíriai szövetségesének tekinti.

Stoltenberg pénteki felszólalásában jelezte: nincs egyezség a NATO-szövetségesek között az YPG megítélését illetően. A főtitkár egyúttal aggodalmait fejezte ki a török diplomácia vezetőjének, és rámutatott: a közös ellenség az Iszlám Állam. Hangsúlyozta: nem szabad engedni, hogy az IÁ elleni nemzetközi fellépés utóbbi években elért eredményei veszélybe kerüljenek és az elfogott dzsihadisták megszökjenek az északkelet-szíriai internálótáborokból.

Cavusoglu leszögezte: az iszlamisták szabadon engedéséről szó sem lehet.

Ugyanakkor hozzátette: minden NATO-tagország tudja, hogy az YPG és a PKK ugyanaz, ha tehát azt mondják, hogy Törökország aggodalmai jogosak, akkor az YPG ellen folytatott harc is legitim.

A Népvédelmi Egységek az Egyesült Államok legszorosabb helyi szövetségese volt az Iszlám Állam elleni harcban.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom