Külföld
Pótvizsgára küldték a francia jelöltet
Sylvie Goulard az írásbeli kérdésekre adott válaszaival sem győzte meg az Európai Parlament szakbizottságait, Bukaresttől pedig új neveket vár Ursula von der Leyen

Gond nélkül átmentek keddi európai parlamenti meghallgatásaikon az új Európai Bizottság három ügyvezető alelnöki posztjára pályázó politikusok – írta tegnap reggel a Politico. Az illetékes szakbizottságok szerint a digitalizációért felelős dán liberális Margrethe Vestager, az emberközpontú gazdasággal foglalkozó lett néppárti Valdis Dombrovskis, valamint az európai zöld megállapodást koordináló holland szociáldemokrata Frans Timmermans is jól teljesített. A brüsszeli lap szerint nem meglepő, hogy a különböző képviselőcsoportok koordinátorai a szakbizottságokban nem emeltek kifogást egymás jelöltjei ellen, Ursula von der Leyen megválasztott bizottsági elnök ugyanis érzékeny egyensúlyt teremtett köztük.
Nem minden jelölt számára mentek azonban ennyire simán a dolgok. Szintén kedden tartották az agrárbiztosnak szánt Janusz Wojciechowski második meghallgatását, a lengyel jelöltet ugyanis múlt héten nem találták elég meggyőzőnek. Megszorongattak mást is azonban a bizottságok, a belügyi biztosnak készülő svéd szociáldemokrata Ylva Johanssonnak például plusz írásbeli kérdésekre kellett válaszolnia a meghallgatása után, de esetében ennyivel be is érték a képviselők.
Nem úgy a Sylvie Goulard-éban: a belső piaci biztosnak jelölt francia liberális politikus ma újra „vizsgázik”. Tegnapi bejelentés szerint koordinátorokat annak ellenére sem győzte meg, hogy 58 oldalon keresztül válaszolt az írásbeli kérdéseikre. A képviselők többnyire nem Goulard alkalmasságát firtatták, hanem etikai és jogi kifogásaik voltak: szabálytalanul használhatta fel EP-képviselőként az asszisztenseire szánt forrásokat, ezenkívül az amerikai Berggruen Institute elemzőintézettől is kapott fizetést.
Sajátos módon mindezek miatt Goulard nem vérzett el már a jogi szakbizottság előzetes ellenőrzésén, szemben a román és a magyar jelölttel. Utóbbiak esetében továbbra is nagy a bizonytalanság, tegnap hiába kérdeztük fejleményekről az Európai Bizottságot, csak korábbi nyilatkozataikra utaltak vissza. A magyar kormány Várhelyi Olivért jelölte Trócsányi László helyett, ám továbbra sem tudni, mikor hallgatják meg, mivel még nincs meg a román jelölt. Bukarest Dan Nica EP-képviselőt jelölte hétfőn, Von der Leyen azonban már csak azért sem örült neki különösebben, mert őt már egyszer hazaküldte, mivel jobbnak találta nála a jogi bizottság által később visszautasított Rovana Plumbot.