Külföld

Megbukott Macron biztosjelöltje

Elutasították az új Európai Bizottságban belső piaci biztosnak jelölt francia Sylvie Goulard kinevezését csütörtök délután az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságai.

Megbukott Macron biztosjelöltje
Sylvie Goulard a francia jegybank elnökhelyettese, volt MEP, uniós körökben is ismert diplomata
Fotó: AFP/ Kenzo Tribouillard

Három jelöltet nem hagytak jóvá az első meghallgatást követően azonnal a koordinátorok, ők írásbeli kérdéseket kaptak, kettejüknek pedig másodjára is meg kellett jelenniük a képviselők előtt. A lengyel Janusz Wojciechowski végül zöld jelzést kapott, de Goulard-t második meghallgatása után is leszavazták, bennfentesek szerint 82:29 arányban.

A legtöbb vitát az állítólagos európai parlamenti fiktív állások ügyében ellene folytatott vizsgálat, valamint az váltotta ki, hogy EP-képviselőként havi bruttó 10 ezer euróért a Berggruen Intézet nevű amerikai think tanknek is dolgozott tanácsadóként.

A jelöltet azzal vádolták, hogy EP-képviselőként jogtalanul vett fel pénzeket egyik asszisztense után, aki valójában volt pártjának, a Modemnek dolgozott, és nem a képviselői tevékenységéhez kapcsolódó munkát végzett.

Ő az ártatlanságát hangoztatta, leszögezve, hogy nem tett semmi törvénytelenséget, és ennek megfelelően nem is emelt ellene vádat a francia ügyészség, az EP jogi bizottsága pedig nem állapított meg nála összeférhetetlenséget, arra azonban nem tett ígéretet, hogy vádemelés esetén lemond a tisztségéről.

Számos képviselő úgy véli, hogy Goulard nem adott megnyugtató válaszokat a felmerült kérdésekre, illetve nem enyhítette az azzal kapcsolatos aggályokat, hogy túl sok területet ölel fel a neki szánt tárca a brüsszeli testületben.

A novemberben hivatalba lépő Európai Bizottságban Ursula von der Leyen megválasztott elnök a belső piaci „szuperportfóliót” szánta a francia politikusnak, és így alá tartozott volna az iparpolitika, részben a digitális egységes piac fejlesztése, továbbá ő felelt volna a védelmi iparral és űrkutatással foglalkozó új főigazgatóságért.

Szakértők arról számoltak be, hogy von der Leyen nagy valószínűséggel új jelöltet fog kérni Franciaországtól.

A megválasztott elnök a múlt héten új biztosjelöltet kért Magyarországtól és Romániától is az EP jogi szakbizottságában összeférhetetlenségre hivatkozva elutasított Trócsányi László és Rovana Plumb helyett.

A mostani fejlemények azt jelentik, hogy a három legnagyobb európai parlament frakció mindegyike veszített egy-egy jelöltet.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom