Külföld

Még több bevándorló jöhet

A külső határvédelem fontossága mellett érvelt a máltai paktumot támogató Horst Seehofer német belügyminiszter

Olyan menekülthullám érkezik, mint 2015-ben, vagy talán még nagyobb, ha nem kapnak több segítséget az Európai Unió külső határán fekvő tagállamok – figyelmeztetett Horst Seehofer német belügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban. A Bild am Sonntagnak azt mondta, az érintett országoknak több segítséget kell adni a határellenőrzéshez. Hozzátette, Ursula von der Leyen megválasztott európai bizottsági elnökkel mindent megtesz azért, hogy ezt elkerüljék, és törekvéseit teljes mértékben támogatja Angela Merkel kancellár is.

A lap összeállításában Gerald Knaus, az EU–török migrációs megállapodás ötletgazdájaként emlegetett Európai Stabilitási Kezdeményezés (ESI) vezetője azt mondta, humanitárius katasztrófa következik be télen a görög szigeteken, ha nem történik valami hamarosan. Knaus szerint a következő hónapokban tízezrek érkezhetnek, akik embertelen körülmények közé kerülnek a görög szigeteken, majd a görög szárazföldön és a balkáni migrációs útvonalon Németország felé áramlanak.

Seehofer a Welt am Sonntagnak is nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy egy új, közös uniós menekültügyi rendszer létrehozásán dolgozik. A bajor politikus szerint a külső határon kell eldönteni, hogy ki jogosult menedékjogi kérelem benyújtására, és a jogosultakat szét kell osztani a tagállamok között a menekültügyi eljárás lefolytatására, mivel egy ilyen közös jogi szabályozás nélkül lehetetlen rendet vinni a migrációs mozgásokba. Az interjúban szóba került az a – fenti tervekkel némileg ellentmondásba kerülő – megállapodás is, amelyet Seehofer kötött olasz, máltai és francia kollégájával arról, hogy meghatározott ideig minden olyan migránst szét kell osztani, akik az olasz partokra érkeznek. Erről a mechanizmusról Seehofer elmondta, el akarja kerülni a szívóhatást, ezért is került bele a kilépési záradék, amit szintén bemutat az uniós belügyminiszterek keddi egyeztetésén. Ugyanebben az interjúban arról is beszélt, hogy az iszlám terrorizmus mellett ma az „erőszakra kész” szélsőjobboldal jelenti a legnagyobb fenyegetést Németországban.

Újabb migránstámadások Olaszországban

Brutálisan megvert egy Maliból származó migráns egy fiatal nőt a közép-olaszországi Arezzo egyik aluljárójában, az esetről készült felvételt Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter, a bevándorlásellenes Liga (Lega) elnöke osztotta meg a napokban. Az afrikai férfi fel akarta tartóztatni a fiatal nőt, aki azonban továbbsétált. Ezt követően a migráns egy üveggel a kezében utánaeredt, és hatalmas erővel arcon ütötte a nőt, aki rémülten menekült el, miközben a migráns tovább fenyegette. Salvini elképesztőnek és indokolhatatlannak nevezte az erőszakos támadást. Triesztben pedig pénteken egy dominikai bevándorló megölt két rendőrt. A 29 éves férfit motorlopással gyanúsították, 31 éves testvérét pedig tanúként hallgatták ki a helyi idegenrendészet épületében. A fiatalabb fivér kikéredzkedett a mellékhelyiségbe, ott elvette a fegyvert az őt felügyelő rendőrtől, majd tüzet nyitott. Az épületből még kijutott, de aztán ártalmatlanították.
 

Szélsőséges iszlamista volt a párizsi késelő

Az iszlám radikális nézeteit vallotta. szalafistákkal állt kapcsolatban, és tudatosan tervezte meg a tettét Mickael Harpon, aki csütörtökön négy embert ölt meg a párizsi rendőr-főkapitányságon – számolt be szombati sajtótájékoztatóján Jean-Francois Ricard, a francia terrorelhárítási ügyészség vezetője. A 45 éves Harpon a francia-karibi Martinique szigetéről származik, 2003 óta dolgozott a rendőrség hírszerzési igazgatóságán informatikusként, 2008-ban tért át az iszlámra. A kést a támadás reggelén vette, és több tucat, Allah akbárral záruló, vallásos tartalmú sms-t váltott marokkói feleségével. A mostani vizsgálatoktól kiderült, hogy a támadás közben agyonlőtt Harpon „furcsa viselkedése” és muszlim viselete szemet szúrt ugyan a környezetének, mégsem néztek jobban utána, rendre átment az alkalmassági vizsgálatokon. A jobboldali ellenzék parlamenti vizsgálatot követel. Christophe Castaner belügyminiszter elismerte, hogy voltak hiányosságok, de nem mond le.